Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-270

270. országos Ölés január 25. 1871. 155 ügyi bizottság által indítványba hozott fizetés fölemelést, hanem a kormány által is kívántakat pártolja, sőt ujakat hozott indítványba. Mind a két nézet igen jogosult, igen népszerű. A legnépszerütlenebb talán az, melynek képviselője én vagyok, mint a pénzügyi bizottságnak igen szerény tagja. Igen jogosult azon nézet, hogy takarékossági szempontból minden kiadást meg kell szorítani : az áll tökéletesen; és ezen elvvel mindenesetre tovább fogunk menni, mint eddig. Igen jogosult más részről azon nézet, hogy a tisztviselők állása nem kielégítő, és hogy ezer meg ezer tisztviselő baján segíteni kell. A törvényhozás kőtellessége okvetlenül, jó közegeket, jobban fizetett közegeket teremteni. Azon elv, hogy azért nem lehet a tisztviselők fizetését fölemelni, mert deficit van előttünk, szerintem, nem áll : mert nem segítünk a deficiten az által, hogyha az e részbeni szükségletet szem előtt nem tartjuk. Ha a központi igazgatás igényeit egyátalában nem kellene kielégíteni, akkor, igaz, deficit nem léteznék. De minthogy épen az államnak kötelességében áll polgárai számára ezt vagy amazt teljesíteni : ezen kötelességek teljesítésére, adók és jövedelmek beszedésére, okvetlenül közegekre van szükség, és ezen közegeknek olyanoknak kell lenni, hogy velők a czél elérethessék. Itt a takarékosság, hogy ha az a czélon túl megy, nem egyébb, mint pazarlás. A deficiten ez által nem segíthetünk, mert hogyha nagyon akarunk takarékoskodni, akkor a deficitet növeljük. De a kérdés épen az: vajon szükséges-e a fizetések ezen fölemelése azon mértékben, a mint az a kormány által proponáltatik ? Erre nézve bátor vagyok véleményemet nyíltan kimondani. Tökéletesen áll, hogy a mi tisztviselőink fizetése rósz, határozottan rósz. Nem akarok én azon nyomorról szólni, melyben azok élnek, kik például 3 — 400 forinttal vannak díjazva. Tovább megyek : nemcsak a fogalmazók, kiknek 8 — 900 frtuyi fizetésűk van, hanem azt mondom, hogy még a legmagasabb rangú tisztviselők sincsenek nálunk ugy fizetve, a mint a mai szükségletekhez és társadalmi igényekhez képest fizetve lenniök kellene. Nemcsak ott létezik nyomor, hol a mindennapi szükségletekkel kell küzdeni, de még nagyobb nyomor van ott, és inkább észlelhető és inkább részvétet gerjeszt, ha valaki nagyságos vagy méltóságos ur : és ezen állása igényeinek nem képes elegettenni. {Nyugtalanság a bal oldalon.) De másrészről tökéletesen áll az, mit Horn képviselő ur mondott: hogy a mi központi igazgatásunk, és átalában egész közigazgatásunk nagyon drága. Nem czáfolta meg ezen állításokat a t. pénzügyminiszter ur azon tegnapi állításával, hogy ez csak a számok gruppirozasától függ. Nem teszem föl a t. pénzügyminiszter úrról, hogy azon nézetben volna egyes képviselőkről vagy a pénzügyi bizottságról, vagy az egész házról, hogy azt gondolná, hogy a szamok gruppirozása által ezt be lehetne takarni ; hogy az összehasonlítást nem tehették volna meg a képviselők: mert ha nem tette volna meg a ház, megtette volna a sajtó, és hogyha nem tette volna meg a sajtó, megtette volna a polgárok zöme és összege. Nem akarom Horn képviselő statistikai adatait átalánosságban elismerni; de ezen összehasonlítások mindenesetre azon eredményre juttattak bennünket, hogy a mi közigazgatásunk talán a legdrágább. Ezen két igazság összevetése azon eredményre juttat bennünket, hogy az egyes közegek roszul vannak fizetve, az egész központi igazgatás pedig igen drága. Ebből csak azon következtetéseié het vonni, hogy a systema rósz, meg nem felel]: t. i. hogy nem eleget dolgozik az illető és így a roszabb munka, a kevesebb munka roszul fizettetik meg. Ezen a szervezeten okvetlenül segíteni kell. A kormány részéről ugy tavaly mint az idén, a kérdésnek egyoldalú megoldása hozatott indítványba. Az egyik lényeges hibát javítani szándékoznak: t. i. a rosszul fizetett tisztviselő fizetését fölemelni, de a másik hibán, t. i. a munka csekélységén, a munka ki nem elégítő voltán, ezen még eddigelé semmi törvényjavaslat által nem segítettek, és nem is szándékoznak segíteni. Mindig az említtetett, hogy a szükségletek mai világban igen nagyok: nem tagadom, igen nagyok a szükségletek. De abból nem kell azt következtetni, szerény fölfogásom szerint, hogy azért mindenkit jobban kell díjazni; holott a történelem, a tapasztalás szerint is csak az lehet a következtetés: hogy többet kell dolgozni. Addig, mig a szükségletek igen csekélyek voltak a világon, a régi őskorban, hogyha valaki hideget érzett: csak akkor ment munkára, kezébe vette fejszéjét, befejezte a munkát, és azután nem dolgozott semmit. Hogyha éhes volt : ezen egy szükségletének igen könnyen megfelelhetett; kiment vadászatra és meglőtte a vadat, és azután ismét nem dolgozott: ez volt az egész munka, az egész szükséglet. Minél nagyobbak a szükségletek, annál kifejlettebb a munka is; és évtizedek, évszázadok óta mindig az a tünemény vau előttünk, hogy sokkal nagyobb az élvezet, a szükséglet, de sokkal nagyobb a munka is mindenki számára. Utolsó időben igen divatossá vált mindig a múltra hivatkozni, és azt mondani, hogy előbb 20*