Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-270

270. országos ülés január 25. 1871. 153 Béga folyók kiöntése rettenetes vizaradást oko­zott. Húsz falunál több áll viz alatt, több száz ház dőlt össze már, és a többit is hasonló sors fenyegeti. A lakosok ezrei vannak ily évszakban a legnagyobb nyomornak kitéve. Ezen szomorú esemény következtében inté­zem a kérdést a belügyminiszter úrhoz : a) Nyert-e hivatalos értesítéseket mindezen szerencsétlenségekről, s vajon oly nagy-e a baj, mint a milyennek azt a tudósítások eonstatál­ják ? ós ha igen, b) Tett-e, s mily intézkedéseket a kormány, vagy mily intézkedéseket szándékozik tenni a szerencsétlenségnek enyhítése végett ? Elnök: Ezen interpellatio közöltetni fog az illető miniszter úrral. Következik napirenden, és pedig első sorban, a pénzügyi bizottság jelentésének azon része, mely az alsóbbrangu hivatalnokok fizetésének és házbérének fölemelését hozza javaslatba. Berzenczey László: T. ház! Midőn a megyerendezés volt szőnyegen. Pulszky Ferencz barátunk, vagy képviselőtársunk, ha ugy tetszik, hirtelen előbbi véleményétől elállott, mert a há­ború kitört. Megvallom, — és ezt mondhatom — nem igen szoktam a ház türelmét igénybe venni, és azt most sem tenném, ha tegnap né­mely dolgok nem hozattak volna föl, a melyekre kivált mint erdélyi képviselő kötelességemnek tartom fölszólalni. Kerkapolyi miniszter ur egy kemény szót mondott: azt mondotta, hogy kemény. Mi nem tudjuk, hogy miért beszél a miniszter ur ily erősen a pénzügyi bizottság előadójának, Széll Kálmánnak; mert ha tekintjük az ő előadását, ő épen annak szólott, és e szerint nem mi kap­tuk tőle a kemény szót, hanem az előadó ur. Továbbá Budajr Sándor tanácsos ur mondotta az ineonrpabilitas kérdésére nézve védelmük hogy vajha többen lennének itt olyanok, kik az admi­nístratióban gyakorlatilag is avatottak lennének, akkor jobban tudnánk hozzászólani a kér­déshez. Ugy hiszem a tanácsos ur maga, és talán minisztere sem szolgált az administratióban; a számvevőszék elnöke sem szakférfi, és mégis meg­mutatták, hogy értenek a dologhoz. A pénzügyminiszter ur Horn Edének felelt, ki összehasonlította a mi tisztviselőink számát a lajthántúli tisztviselők számával: mennyiben van különbség a kettő közt, s a mit fölhozott, sta­tistikai számokkal bizonyította be; de a mit a pénzügyminiszter ur nem czáfolt meg. Valóban engedje meg a t. ház, hogy csak­ugyan a betegség nagy jelének tartsam, ha az államban sok olyan ember van, ki a közjóból szeretnek élni. Hogy ez Lajthántúl igy áll, igen ISPT. H. HAP1Ó. 18,4 xa­jól tudom, mert szerencsém volt internálva lenni. Ott például „Ráth" annyi van, hogy minden lép­ten azzal találkozik az ember; ha kérdem, ki ez az ur ? azt mondják rá, ez Reichsrath ; ki ez az ur ? ez miniszteri Ráth; ki ez az ur ? ez Gehei­mer Ráth ; ki ez az ur ? ez városi Ráth; s en­nek nincs vége, mert vagy „rath" ott vagy „doc­tor" juris, philosophiae stb. ott csaknem min­denki. Hogy ez nálunk is igy van, ez áll. A pénzügyminiszter ez ellen fölhozta, hogy ne fe­ledjük azt, hogy ott nincs annyira centrálisáivá a kormány, mert ott helytartóságokba van el­osztva a munka. Emiékeztetem a miniszter urat, mikor a me­gyekérdésnél épen azt követeltük, hogy Magyar­ország kormánya a megyének is engedjen némi hatáskört : miáltal a kormányzat nemcsak ol­csóbb, hanem jobb is lesz; ez érvelést mindig szívesek voltak megczáfolni. Én nem voltam az, a ki nagyon pártolta a megyerendezést : mert nem tudom, mi lesz belőle, és nem is ellenzéki viszketegből szólok, mint mondani szokás; de le­gyenek meggyőződve arról, hogy az ellenzék, mely itt a házban van, kivan egy erős kormányt. De Horn ur azt emlité meg, hogy Lajtán­túl több miniszterváltozás volt, és ennélfogva mindegyik minisztérium uj embereket is beoszta, és még sincsenek annyian. Elismerem, a mi mi­nisztériumainknak sokkal nehezebb volt föladata, és pedig azért, hogy a régi beamtereket meg kellett tartamok. Miért van sok tisztviselő? Azért, mert a kiegyezés folytán a régieket meg kellett tartani; vagy ha nem is mind tartották meg, legalább jó pensióval kellett őket ellátni, vagy pedig egy részét azért kellett megtartani: mert azt mondták, hogy okosabb, ha dolgoznak, mint ha a pensiót ingyen adják nekik, — ez pedig egy egész sereg. A másik sereg politikai tisztviselők­ből áll, mert párt szerint vannak tisztviselők : mert nem elég, hogy valaki a képviselőházban maga is tiszviselő, hanem annak embereit, tár­sait és rokonait is hivatalba kell tenni. En nem ellenzékeskedésből, hanem saját fő­ispánom után beszélek, ki nem tartozik pártom­hoz, és ki azt monda, hogy meghozták a megyei rendezést, miért nem hajtják végre; most az administatio meg van ingatva, mert egy hiva­talnok sem biztos hivatalában. Simonyi indítvá­nyában előhozta, hogy nem akarja emelni a fize­tést, míg a hivatalok mielőbb rendezve nem lesz­nek; mert a bizonytalan hivatalnoktól nem vár­hatunk jó munkát: mig biztosított állásában ezt tőle megvárhatjuk. T. ház ! Előhozatott, hogy mily nagy szám­ban vannak a számvevők. Saját városomról szólok: Maros-Vásárhely város fölküldte költség­vetését, de soha azt itt fön meg nem tekintet­20

Next

/
Thumbnails
Contents