Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-268

124 268. országot ütés január 23. 1871. volna is azt kisérteni. Azt mondta ugyanis a képviselő ur, hogy az államjavak jövedelme kevés. Nem mondom, hogy sok, de állítom, hogy több, mint mennyit azok tavaly hoztak, s hogy tavalyi jövedelmük meg az előbbinél volt több; következve, hogy jövedelmük emelkedőben vau. Ez évről-évre beálló emelkedés tán még sem az ügyetlen kezelésnek jele, s tán inkább azon kezelés volna az ügyetlen, mely mellett évről-évre csökkent volna azok jövedelme. Ha a t. képviselő ur a jövedelmek e folytonos emelkedése mellett nincs megelégedve, ugy bármi nagyra becsüljem is megelégedését, kielégítésénél mégis inkáb szeretem az évről-évre megújuló többleteket. Az, mint mondám, bizonyos, hogy az államjavak évről-évre többet hoznak; hogy nem hoznak még többet, annak nem az az oka, hogy azok, mint Simonyi fölhozta, húsz évre adatnak ki bérbe, hanem valami más. Ugy tudom, hogy elmélet és tapasztalás megegyeznek abban, hogy a hosszabb időre szóló bérletek hasznosabbak a rövid időre szólóknál, különösen ott, hol az investitio hiányzik, mint nálunk. Én azt gondolom, hogy nem lehet az ország érdeke ellen, ha a nagy latifundumokat, melyeken most nincs hajlék, hol megnyugodhatnék az ember, húsz év múlva ugy kapja vissza a kincstár, hogy el lesznek látva azon épületekkel, melyek a 600, 700, 800 s 1000 holdas részletekben való gazdálkodáshoz szükségesek; és pedig el lesznek látva épen a hosszú bérletek segélyével a nélkül, hogy a kincstárnak legkisebb költségébe kerülnének azok. Azt gondolom, hogy az nem rósz rendszer, mi ily eredményekre visz, és ha Simonyi képviselő ur nyilatkozatában szememre vetette, hogy nagy kedvem van elődöm intézkedéseit fölforgatni, mit én a sóházakra nézve is tagadtam s tagadok, ugy biztosithatom őt, hogy elődöm legtöbb intézkedését olyanoknak tartom, minek főntartását kedves kötelességemnek ismerem el. Különösen áll ez az államjavak kezelési rendszerét illetőleg, a melyet elődöm állapított meg, s én nemcsak folytatok; de melyre nézve készséggel is ragadom meg az alkalmat annak kinyilatkoztatására, hogy ezt a lehető legjobbnak tartom, s ép azért folytatom. Ismétlem, annak hogy, az államjavak nem jövedelmeztek még többet, nem a hosszú bérrendszer az oka; hanem az, hogy azon rendszert nem lehetett mindjárt mindenütt érvényesíteni , mert a korábbi szerződések akadályozták; a mint azonban azok lejárnak, több lesz a jövedelem. Simonyi képviselő ur erre azt fogja modhatni ismét, hogy a mint akadályoznak most az értékesítésben a hosszú időre kötött régi szerződések, ép ugy fogják majd utódomat akadályozni a most kötöttek is. Bátor vagyok ez előre látott észrevételre már most megjegyezni, hogy erre is van gond az által, hogy a szerződések akképea köttetnek, hogy az államjavak V20 része évenkint fölszabaduljon. (Élénk helyeslés). Ez nem én általam, hanem elődöm által intéztetett ugy ; ha nekem van érdemem, ez csak az, hogy föntartom azt. Azt is mondja Máriássy képviselő ur, hogy miként azon inperialisticus budget, mely az árinádiára költött s a tőkét kímélte, deficitre ment ki, s annak folytán az államvasutak eladására vezetett, ugy ma is az államvasutak eladásáról beszélnek. Alkalmat veszek magamnak nyilatkozni e tekintetben is. — Igenis, én nem vagyok ellene az államvasutak részben eladásának, nemcsak, hanem esetleg kötelességemnek is tartom azt, olyannak, mit maga a képviselőház tőn kötelességünkké. Ugy tudom ugyanis, hogy midőn a 60 milliónyi vasúti kölcsönt a képviselőház megszavazta, helyeselte hivatalbeli elődöm azon előterjesztését, hogy ezen kölcsönnek föladata nem az, hogy megkösse magát egy vasútvonalban, hanem az, hogy, ha bizonyos szükségesnek ismert vonalakra nézve nem találkoznék vállalkozó, vagy nem tétetnék eléggé kedvező ajánlat, azon vasút építése ezen pénzből megindítható s folytatható legyen mindaddig, mig megjön a kellő ajánlat a további építésre vagy a kiépített vonalnak átvételére. Ha már most, a vasúti kölcsön ezen rendeltetéséhez híven, valamely vasúti vállalatba elhelyezettpénzt onnan kiveszünk és azt más vállalatba fektetjük: ezzel, azt gondolom, csak a törvényhozás intentiójának teszünk eleget. A tőrvényhozás ezen intentiója annyival kétségtelenebb, mert a t. ház bölcsesége különben bizonyosan nem engedte volna, hogy ezen 60 millióra több utalványoztassék, mint a mennyit az meg bír. Már pedig én ezennel is kijelentem, hogy azon 60 millióval lehetetlen kiépíttetni mindazon vasutakat, melyek ezen kölcsönre utalvák. Ep azért nem mondom, hogy egyik vagy másik vasút, ha kedvező ajánlat tétetik is, nem fog eladatni; meglehet, hogy el lesz adva, de mondhatom, nem lesz elbitangolva, s az ára nem fog deficit kiegyenlítésére használtatni. Végre még azt is monda a képviselő ur, hogy luxust űzünk; mert túlsó félnek adjuk el a dohányt nyereség nélkül, pedig ily forgalmi és üzleti világban nem kellene barátságból, hanem illő polgári nyereség mellett adni el. Ennek ellenében én azt hiszem, hogy nagyon jól van, ha nyereség nélkül adjuk el azt, csak ne veszítsünk