Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-268
268. országot Mis január 23. 1871. 121 ugy organicus lesz, s pedig még akkor is, ha deficitet mutat. Ellenben valamely budget csak azért, mert productiv irányú, még nem organicus. Az általam bemutatott költségvetést p. o. én productiv irányúnak tartom, daczára annak, hogy deficitet mutat. Ez irányról tanúskodik annak igen sok tétele, melyek nélkül ama félt r deficit sokkal kisebb mérvben mutatkoznék. Épen mivel e budget productiv irányú, inkább mondhatja a képviselő ur, hogy az deficitet mutat, mint mondhatná különben; mert hiszen milliók meg milliók vannak abban épen productiv befektetésük czéljából előirányozva. Budgetünk tehát productiv irányú, de nem organicus. Ezt elismerem; de állitom, hogy nem is lehet olyan, mert maga államszervezetünk is még kifejletlen. Az orgánumok teljessége nincs meg ugy, mikép meglenni kellene; tehát az azon nem létező orgánumoknak megfelelő költséget sem lehet előirányozni. De ki is fog azért szemrehányást tenni, hogy nincs organicus budget, mikor még végrehajtatlan, sőt részben egyelőre végre sem hajtható a törvényhatóságok rendezésére vonatkozó törvény, mikor a községek rendezésére s a törvénykezés átalakítására vonatko zótörvényjavaslatok még nem is tárgyaltattak ? Avagy azon orgánumok részére, melyek csak surrogatumként javasolják azokat, a melyekre még csak most törekszünk, azon kiadásokat hozzuk-e javaslatba, melyeket az utóbbiaknak szánnánk, ha már léteznének % Bizonyára nem. Épen azért költségvetésünket organicusnak mondani akkor sem lehetne, ha nem fenyegetne is deficittel; sőt nem, még ha felesleg mutatkoznék is. A képviselő ur különböztetése tehát nélkülözi a szükséges élt. Ha organicus budgetet kivan, azt megkaphatja a nélkül, hogy az productiv is legyen, és megfordítva is. Megkaphatja továbbá azok mindenikét deficittel csakúgy, mint deficit nélkül. A képviselő urnák még több észrevétele és kifogása is van. Azt mondja a többek közt, hogy az egész előirányzat nem egyéb, mint számok halmaza. Hogy halmaza volna, azt kereken tagadom; hogy számok összege, azt készen elismerem: de minden előirányzott számok őszszege. Én azt hiszem, hogy előirányzatunk épen oly rendszere a számoknak, amilyen rendszere van államunk organismusának, miután ez organismus minden egyes orgánumát föltünteti, a szükségelt ellátást azok mindenikére nézve javaslatba hozza. Ha a t. képviselő ur azt állítja, hogy egész államorganismusunk maga egy nagy chaosz és halmaz, ugy joggal állithatja, hogy olyan az előirányzat is. De ennek oka ez esetre nem a költségvetés, miután az megfelel annak, IÍPV H. 1ÍA.PLO 18*? XTI. a mi van, s ennélfogva olyaa, a minőnek lennie szükséges. Ha nincs megelégedve a tisztelt képviselő ur ezen szervezettel, akkor méltóztassék annak idejében velünk együtt oda hatni, hogy közállapotaink ne legyenek ilyenek: mert a budget olyan, mint az organismus, miután azt táplálja, azt élteti. Azt is monda a képviselő ur, hogy e budget apja az imperialismus. Abból következteti ezt, hogy legnagyobb mérvben a hadsereg föntartására irányul, azon hadseregre, a melyről mondatott, hogy az impérium táborában él—mint monda —arra szán legtöbbet, terheit főleg a földbirtokra róván, kiméivé az aristokratiát, kímélve a tőkét. Máriássy Béla (közbeszól:) az aristocratiát nem emiitettem! Kerkapoly Károly pénzügyminiszter: A képviselő ur kétségkívül jól tudja mit mondott, jobban mint maga a gyorsíró, de én innen a Naplóból olvastam. Tehát a képviselő ur szerint főleg a földbirtokból telnek ki azon költségek, a tőke kímélése mellett. Már, t. képviselőház ! lehet, hogy az imperialismus e budgetnek nagyapja; de hogy apja nem, azt bizonyosan tudom. (Derültség.) Mert alig valami kevés eltéréssel visszatükrözése ez a tavalyinak, a kétesztendeinek, s az ezelőttinek. Első sorban hát azoktól származik, s csak ha azok az imperialismus szülöttei, lehet mondani, hogy közvetve ez is ő tőle származik, az ő unokája ; hogy a képviselő ur budgeteink e baját, ha csakugyan meg van, csak most veszi észre, azon meg vagyok lépetve, nem birván megfogni, mi vihette e fölfedezésre épen most, mikor az egyetlen tétel, a miből erre következtethetne, a közösügyi járulék t. i., nincsen a budgetben. Pedig ez mutatná meg, mily nagy mérvben szerepel költségvetésünkben az, mi a táborra kell. Ma még ezt nem tudhatja a t. képviselő ur, s így kissé anticipálta ítéletét; kár volt nem várnia vele a végmegszavazásig, akkor több alapossággal tehette volna meg ellenvetését. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy nagy hibája a budgetnek az, hogy igen nagy teherrel jár, hogy adótörvényeink igen súlyosak, kivált a földet tekintve. En nem mondom, hogy igen könnyűk; óhajtanám, hogy azok legyenek. De ha vezéreltetni engedné magát a kormány és a törvényhozás azon tekintetek által, melyeket a t. képviselő ur hangsúlyozott ; ha indíttatni engedné magát olyan tekintetek által, melyeket kiemelt, hogy tudniillik csak a napokban proklamáltatott egy császárság mellettünk, mely ha hivatva találja érezni magát annyira 16