Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-268

110 268. országos ülés január 23. !871. adásokat a rendes bevételekkel, a rendkívülieket pedig a rendkívüli bevételekkel kell fedezni. Tekintsük most, t. ház, hogy jelen költségvetésünk mennyiben felel meg ezen főszabálynak. A kormány előirányzata szerint kerekszámmal beszélve, a kiadások összege tesz: 149,500,000 irtot, a bevétel tesz: 167.400,000 frtot, tehát a többlet: 17.800,000 írt; ha még hozzávesszük a pénzügyi bizottság által javaslatba hozott tételeket, akkor még kedvezőbb a helyzet, mert a többlet 21,800.000 forintot teend. Igaz, hogy költségvetésünkben a közösügyi költségek rovata még üresen áll, de ha számításomban nem csalódom a delegátió tárgyalásait figyelemmel kisérve, azt hiszem följogosítva érzem magamat azon alajaos föltevésnek adni kifejezést, hogy a reánk háramló 30 százaléknyi közösügyi költségek, ha fölülmúlják is a kimutatott 21,800,000 frt többletet, de azt hiszem, hogy nem oly összeggel, mely zavart idézne elő. Tekintsük már most a rendkívüli kiadásokat, az előirányzat szerint 43,000.000 forintot tesz, fedezete 30.300,000 forintot, ez már kedvezőtlenebbnek mutatkozik, a menyiben itt a hiány 3,700,000 frt ; ha azonban az állandó pénzügyi bizottság tételeit fogadjuk el, a hiány csak 2.800,000 irtot teend. Ez, uraim, a valódi deficit, és ez az, a minek fedezéséről az államnak gondoskodnia kell. Igaz, hogy az elöl fölállított elv szerint e hiánynak sem szabad volna mutatkoznia ; de ha figyelembevesszük azt, hogy e hiány csak a rendkívüli kiadásban fordul elő, és ha következtetést szabad vonnunk a múlt évi mintegy 7 milliónyi deficitből, mely, miként azt mindnyájan tudjuk, a beruházások által növekedett, a rendes jövedelem folytán az év lefolyásával tökéletesen fedeztetett: akkor valóban nem értem, hol van az alap és ok, hogy a jelen költségvetés felett kétségbeessünk? mint ez a túl oldalon oly sokszor hangsulyoztatott. T. ház! nincs könnyebb föladat, mint a létezőt ócsárolni; de erre, nézetem szerint, csak akkor lennénk jogosítva, ha — biztos kiszámítással — jelen kritikus viszonyainknál jobbat és ezélszerübbet vagyunk képesek teremteni, anélkül azonban, hogy a kiegyezkedési alapot megdöntenők, mit én, ha a tisztelt ellenzék rósz néven nem veszi, mindaddig tagadni bátorkodom, mig részletes előterjesztés által az ellenkozőről meg nem győzetem. Távol van tőlem, t. ház, azt követelni, hogy a jelen vita tölföldagadó hullámai meg ne csapkodják a miniszter urak bársony székeit; sőt ellenkezőleg én magam is kimondom, hogy jelen kormányunk semmivel sem igazolható több ügybeni késlelkedése, a reform kérdésekbeni ide-oda kapkodása, az ügymenet czélszerü és pontos beosztásának hiánya, s végre, — hogy ugy mondjam — kormányunknak mint egy prográmmtalansága engem valóban nem kis mértékben boszant. De vajon uraim! e bajokon segitünk-e akkor, midőn fölhozzuk a közös nyugdijakat, midőn megtámadjuk a kiegyezkedési alapot, midőn fölolvasásokat tartunk különféle körsürgönyökből; szóval fölhozunk mindent, csak azt nem, mit tulajdonképen föl kellene hoznunk: t. i. hogy, vajon megfelelt-e a kormány a jó közigazgatás minden kellékének ? és hogy minő állapotban van az jelenleg? Ez az, uraim! mi, nézetem szerint, megoldandó. T. ház, e kérdésre csak az előbb feleltem röviden, ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok. Annái fogva miután a jelen költségvetést olyannak találom, mely némi módosításokkal jelen viszonyaink közt nemcsak, hogy a szükségnek megfelel, de azon felemiitett pénzügytani főszabálytól sem távozik el annyira, hogy azt tárgyalási alapul el ne fogadhassam; továbá miután meg van benne a második fő szabálynak azon kelléke is, mely a kiadásokat szükségesekre, hasznosakra és fény űzésiekre osztja, s mintán ezek közt a iényüzésiekből oly kevés van, mely valóban említést sem érdemel: ennélfogva e költségvetést részletes tárgyalás alapjául elfogadom, s egyúttal az állaudó pénzügyi bizottság jelentésében fölhozott észrevételek nagy részét is magamévá teszem (Helyedés.) Mocsonyi Sándor: T. ház! Maga a vita tárgyához nem szándékozom szólni: e tekintetben szorítkozom azon rövid nyilatkozatra, hogy a Simonyi barátom által benyújtott határozati javaslat mellett vagyok ; kénytelen vagyok azonban egypár igen rövid észrevételt tenui azokra, a miket itt ma hallottam. (Haljuk!) Megvallom, nemigen tulajdonitok nagy fontosságot annak, ha nagyobb horderejű kérdések mellékesen vonatnak be egy idegen discussióba, de nem is tartom czélszerünek, magának azon nagy ügynek érdekében sem, melyért küzdök, mulasztásnak tekinteném azonban: ha minden észrevétel nélkül hagynám azon megjegyzéseket, melyeket Tisza Kálmán képviselő társam Borlea Zsigmond barátom beszédére tett. Kettő tűnik föl nekem különösen: az egyik az, hogy akkor, midőn Borlea Zsigmond t. képviselő társam igen sok, és nézetem szerint, igen alapos panasza közt fölemiitette azon valóban igen alapos panaszt is, mely az erdélyi választási törvényre vonatkozik, akkor Tisza Kálmán képviselő ur jónak találta egy mellékes, csekély fontosságú panaszt kikapni, és azt mondani: a többiről positiv tudomása nincs. Tisza Kálmán képviselő ur szakadatlanul foglalkozik az állam ügyeivel, és az ország viszonyaival ; lehetelen hát föltennem, hogy neki nem vol-