Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-268

268. országos ülés január 23. 1871. 107 gyarországon a hivatalnokok a haza szolgáinak tekintetnének. Uraim! igyekezzenek ezen hiányon segíteni? és meg fogják látni, hogy buzgalmuk s azon erély, melyet önök a haza oltárára szentelnek, máskép fog kamatozni, mint eddig kamatozott. Nagy akadály kétségkívül az, hogy önök politikája nem szüntette meg azon kapcsolatokat, melyek a jelent a gyászos emlékű multak különböző szerencsétlenségeihez, különböző csapásaihoz és visszaéléseihez fűzik. Nagy csapás mindenesetre az, hogy Magyarországon a hivatalnokokban, kiket önök alkalmaznak, a nép nagyobbrészt csak folytatását látja azon hivatalnokoknak, kikre az 50-es évek folyamában oly fájdalommal tekintett. Tettek-e önök uraim! aziránt lépést, hogy ez irányban változás történjók? Megengedem, hogy igyekezetük megvolt; azonban azon körülmény, hogy Budán magyar kormány székel, és hogy a törvényhozás működik: hitem szerint, nem elegendő arra, hogy a nép a változást észrevegye. A helyett, hogy midőn önök az ügyek vezetését átvették, akár törvényjavaslatot terjesztettek volna a hivatalok rendezéséről, akár ideiglenes rendelettel a kor igényeihez, a íönálló viszonyokhoz és az ügycsoportokhoz idomitották volna át ezen részint az 1847—48. előtti időből, részint a törvénytelen Baehrendszerből átszármazott rendszertöredékeket, és képletcsoportokat : fájdalommal kell bevallanom, mellőzték a szakképzettséget és legtöbb irányban utat nyitottak a nepotismusnak és a jogosulatlan pártfogolás üzelmeinek. Ezen hiba súlyos uraim! és positivebb hiba, mint sok más, melyről önök is bevallják, hogy midőn elkövették, hibáztak. Lelkem mélyéből pártolom azon javaslatot, melyet Irányi Dániel t. barátom, e tekintetben a napokban benyújtott: mert midőn azt látom, hogy magában Angliában szükségesnek tartják a szakképesitvényt, valóban megdöbbenve veszem észre, hogy Magyarországon, hol minden, de minden annyi visszaélésnek volt kitéve, e részben még önök uraim nem tettek hasonló lépéseket. Az első, mit a hivatalnokokra nézve be kell hozni, mindenesetre a szakképzettség biztositéka, s én részemről, nem csodálkozom uraim, hogy még azok közül is, kik az önök politikáját az osztrákmagyar közjogi kérdésben támogatják, nem csatlakoznak önökhöz, legalább nem oly bizalommal vannak önök iránt ezen költségvetéssel szemközt, midőn látják, hogy a hivatalnokok száma szaporittatik és fizetéseik fölemeltetnek, a nélkül, hogy megnyugtatnák az értelmiséget az eddigi visszaélésekkel szemben. A másik akadály, miként mondám, maga azon szerves összefüggés, melyben az önök hivatalnokai, úgyszólván a régi gyászos, törvénytelen rendszer alatti hivatalnokokkal még mindig állanak. Ez természetesen — fogják mondani — a bizalom, a rokonszenv, vagy az ellenszenv dolga. Igen; de tény, hogy közmivelődésünk, társas életünk ugyszólva desorganizált állapotban van. Es mi ennek az oka 1 Valljuk meg, hogy épen azon értelmiségnek magaviselete, mely vezetni volna hivatva társas életünket: épen azon értelmiség, mely a pártharczotalegelkeseredettebbéteszi. Ugy állanak a vidéken sok helyen, és sok tekintetben a hivatalnokok, szemközt az ellenzékkel, mintha élethalál harczot kellene folytatniok. Es csodálkozhatnak-e akkor, hogyha a kormán}" előterjesztést tesz és a fizetések fölemelését indítványozza, ez nemhogy rokonszenvet nem kelt, hanem egyenesen aggályokat okoz ? Ezen nem csodálkozhatnak. Javítsanak a helyzeten és meg fogják látni, hogy az ellenzék a lehető legnagyobb melegséggel és odaadással fogja támogatni mindazt, mit az államszervezet erősbitésére tesznek. Van azonban egy nagj

7 pontja ezen előterjesztésnek, melyre nézve lehetetlen, hogy elfojtsam meggyőződésem kifejezését; és e pont a hivatalnokok fizetésének fölemelése. Én résztmről nem látom át, mit lehetne fölhozni azon tan ellenében, melyre nézve a politikai iskolák majdnem egyhangúlag egyetértenek egész Európában, abban t. i., hogy az úgynevezett nobile officiumok, a tiszteletbeli hivatalok kora lejárt, s ugyanakkor, midőn ez lejárt, kell hogy a hivatalnokok oly fizetést kajrjanak, mely őket tisztességes életmódra képesítse még akkor is, ha azok magán vagyonnal különben egyátalán nem is birnak. Uraim megvallom nem népszerű dolog a hivatalnokok fizetésének fölemelése mellett szólani. Nem is teszem azt föltétlenül, nem is ezen előirányzat értelmében. De átalában szükségesnek látom kifejteni nézeteimet e téren : mert csak itt van arra alkalom; csak azért szólok, mert én is hozzá akarok járulni azoo eszmék tisztázásához, mely tisztázása nélkül az eszméknek, — bármily elemeket hozzanak is fölszinre a kormányok és rendszereik parliameati változásai — nem fog üdvös fordulat bekövetkezni soha. Es ez az, a mit előbb mondottam, hogy a nép a hivatalnokokban a haza hivatalnokait ismerje föl; de viszont a törvényhozás is lássa be, hogy mire van szüksége a kormánynak, mire van szükségök a hivatalnokoknak, hogy megfelelhessenek hivatásuknak. Fölhozatott sok helyen és fölhozatott már talán e teremben is, hogy a fizetésfölemelés H*