Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-268

104 268 országos Ölés január 23. 1871. igen sok nincs a költségvetésbe fölvéve, és nem lehetett fölvéve, a mire az országnak szüksége volna, és mégis túlmegy a költségvetés az or­szág erején: mert ma már senki sem tagadja, hogy tetemes deficittel fogunk szembeállni. Ily helyzetben, azt tartom: valóban ideje volna már arra törekedni és azon lenni, hogy mind a múlt tapasztalatai tisztán álljanak előt­tünk, mind a jövő szükségleteit egyszerre és azonnal átnézhessük, s valahára alapos, higgadt számítás utján állapítsuk meg költségvetésünket; nem pedig ugy, mint Simonyi Lajos barátom monda, hogy sötétben tapogatódzunk. A tegnapelőtti vita alkalmával több kérdés között, melyek szóbahozattak itten, tárgyalta­tott a külügyi politika is. (Halljuk!) Én tudom, némelyek azon nézetben vannak, hogy a külügyi politikához szólni nem illet ben­nünket ; mások pedig azon nézetben vannak, hogy nem itt van ideje. Az ellen, hogy nem illet bennünket hozzá­szólni a külpolitikához, részemről ünnepélyesen tiltakozom, és nagyon kívánnám, hogy a ma­gyar képviselőház legalább ünnepélyesen ne mondjon le ezen jogáról: mert ha még ezt is megteszi, akkor egykis postulatum-landtagga száll le. A mi azon argumentumot illeti, hogy most lehet-e, van-e ideje vitatásának: a fölött vitat­kozni lehet; de azt hiszem, hogv költségvetés megállapításánál annak helye van — föltéve, hogy a költségvetés teljes volná: azaz, hogy a külügyi- és hadügyi költségvetés már tudva volna: azaz, meg lenne határozva. A ki a tárgyhoz szól, nem tehet arról, hogy a költségvetés hiányosan terjesztetett be; ha tehát látszólag helyén kivül történik annak fölemlitése, oka nem az, a ki fölemlíti, hanem az, a ki ugy terjeszti be a költ­ségvetést, hogy igazság szerint nem adatik meg az alkalom arra, hogy a kérdést vitatni lehetne, és e fontos tárgy fölött nyilatkozni lehessen. Egyébiránt nem akarok a piros könyv okmá­nyainak labirinthusába bele tévedni, nem szán­dékozom követni a külügyminisztert, a mint ira­taiban, mondhatni, szenvedélylyel ugrál jobbra baira, hol előre hol hátra, mutatva mindent, csak egy nagy állam külügyeinek vezetésére szükséges komolyságot nem. (Helyeslés bal felől!) En csak azon meggyőződésemet kívánom kife­jezni, hogy egy oly államnak, minő mi vagyunk, nem föladata az, hogy vezérszerepet akarjon vinni, és e tekintetben eltérő nézetben vagyok Simonyi Ernő tisztelt barátomtól: mert én a külügyek vezetője főhibájának nem azt tartom, hogy nem akart előbb járni, nem akart magára megindulni a nagy fontoságu európai kérdések­ében ; mert állam oly helyzetben, mint a milyen­ben mi vagyunk, — nézetem szerint, nem derogál magának azzal soha: ha azt mondja, hogy ne­kem belügyeimet kell rendeznem, visszavonulok tehát a külügyek tekintetében egészen addig, a meddig az állam biztonsága ezt megengedi, mert én saját ügyeim rendezését tartom első sor­ban állónak. Azt hiszem, ha az állam oly hely­zetben, minőben mi vagyunk, megmutatja, hogy a nagyhatalmi viszketeg után indulni nem akar: csak helyzete helyes fölfogásának adja jelét. Ellenkezőleg, ha nagyhatalmi viszkete­gében vezérszerepet akar játszani, nagyhatalmi állását is semmivé teszi és utána kapkodása ál­tal nevetségessé válik: mig másfelől belügyei rendezését is lehetetleníti. Azonban, ha nyíltan kimutatja, hogy fölül van e hiúságon és magába visszavonulva, saját erejének kifejtésén műkö­dik : önmagától megjön az államban az erő és azzal megjön a befolyás és a nagyhatalmi te­kintély. (Helyeslés a bal oldalon.) Ismétlem, nem azt tartom tehát a külü­gyek vezetője hibájának, hogy miért nem akar egyedül magára vezérkedni; de tartom hibájá­nak azt, hogy anélkül, hogy fölfogta volna a helyzetet, nem egyszer, de többször nekiindult a vezérkedésnek, neki indult egyszer jobbra, más­szor balra s egészen ellenkező irányban; és mi­után a helyzet nem felelt meg ezen eljárásának, kimutatta a világ előtt azt, hogy igenis meg­volna a hajlam a vezérkedésre, megvolna a pas­sió, de nincs meg az erő, és nincs meg a bá­torság. (Helyeslés a bal oldalon) Ily eljárás igenis compromittálja egy ál­lam tekintélyét s a ki egy állam külügyeit igy vezeti : az lehet igen szellemdús jegyzékiró, az lehet talán még ezen szenvedélyénél fogva jó journalista; de a helyzet magaslatán álló kül­ügyminiszter ugyan nem lehet. (Helyeslés a bal oldalon.) Ezután, t. ház! megengedjen Simonyi Ernő t. barátom, hogy ellenében az igen t. pénzügy­miniszter urat párfogásom alá vehessem. (Derült­ség) Csak egy irányban kivánom — bocsánatot kérek a kifejezésért, — nem pártfogásom alá ven­ni, mert hisz erre nem szorult, hanem menteni s ez az: hogy ő azt mondta, hogy ugy látszik, miszerint a jelenlegi pénzügyminiszter egy föla­datot ismer mindenekelőtt: mást tenni mint előde, megváltoztatni azt, amit előde tett. En­gedjen meg, de ez a vád csakugyan alaptalan. Előde pénzügyminisztersége alatt föntartotta a dohánymonopoliumot, a t. miniszter ur ugyan­ezt tette; előde föntartotta, sőt szaporította a pénzügyi személyzetet (Helyeslés a bal oldalon) ő ugyanezt teszi; előde föntartotta, minden reform nélkül az adók minden nemét; előde a legna­| gyobb szigorral, a törvényen túl menő szigorral c

Next

/
Thumbnails
Contents