Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-268

104 268 országos Ölés január 23. 1871. igen sok nincs a költségvetésbe fölvéve, és nem lehetett fölvéve, a mire az országnak szüksége volna, és mégis túlmegy a költségvetés az ország erején: mert ma már senki sem tagadja, hogy tetemes deficittel fogunk szembeállni. Ily helyzetben, azt tartom: valóban ideje volna már arra törekedni és azon lenni, hogy mind a múlt tapasztalatai tisztán álljanak előttünk, mind a jövő szükségleteit egyszerre és azonnal átnézhessük, s valahára alapos, higgadt számítás utján állapítsuk meg költségvetésünket; nem pedig ugy, mint Simonyi Lajos barátom monda, hogy sötétben tapogatódzunk. A tegnapelőtti vita alkalmával több kérdés között, melyek szóbahozattak itten, tárgyaltatott a külügyi politika is. (Halljuk!) Én tudom, némelyek azon nézetben vannak, hogy a külügyi politikához szólni nem illet bennünket ; mások pedig azon nézetben vannak, hogy nem itt van ideje. Az ellen, hogy nem illet bennünket hozzászólni a külpolitikához, részemről ünnepélyesen tiltakozom, és nagyon kívánnám, hogy a magyar képviselőház legalább ünnepélyesen ne mondjon le ezen jogáról: mert ha még ezt is megteszi, akkor egykis postulatum-landtagga száll le. A mi azon argumentumot illeti, hogy most lehet-e, van-e ideje vitatásának: a fölött vitatkozni lehet; de azt hiszem, hogv költségvetés megállapításánál annak helye van — föltéve, hogy a költségvetés teljes volná: azaz, hogy a külügyi- és hadügyi költségvetés már tudva volna: azaz, meg lenne határozva. A ki a tárgyhoz szól, nem tehet arról, hogy a költségvetés hiányosan terjesztetett be; ha tehát látszólag helyén kivül történik annak fölemlitése, oka nem az, a ki fölemlíti, hanem az, a ki ugy terjeszti be a költségvetést, hogy igazság szerint nem adatik meg az alkalom arra, hogy a kérdést vitatni lehetne, és e fontos tárgy fölött nyilatkozni lehessen. Egyébiránt nem akarok a piros könyv okmányainak labirinthusába bele tévedni, nem szándékozom követni a külügyminisztert, a mint irataiban, mondhatni, szenvedélylyel ugrál jobbra baira, hol előre hol hátra, mutatva mindent, csak egy nagy állam külügyeinek vezetésére szükséges komolyságot nem. (Helyeslés bal felől!) En csak azon meggyőződésemet kívánom kifejezni, hogy egy oly államnak, minő mi vagyunk, nem föladata az, hogy vezérszerepet akarjon vinni, és e tekintetben eltérő nézetben vagyok Simonyi Ernő tisztelt barátomtól: mert én a külügyek vezetője főhibájának nem azt tartom, hogy nem akart előbb járni, nem akart magára megindulni a nagy fontoságu európai kérdésekében ; mert állam oly helyzetben, mint a milyenben mi vagyunk, — nézetem szerint, nem derogál magának azzal soha: ha azt mondja, hogy nekem belügyeimet kell rendeznem, visszavonulok tehát a külügyek tekintetében egészen addig, a meddig az állam biztonsága ezt megengedi, mert én saját ügyeim rendezését tartom első sorban állónak. Azt hiszem, ha az állam oly helyzetben, minőben mi vagyunk, megmutatja, hogy a nagyhatalmi viszketeg után indulni nem akar: csak helyzete helyes fölfogásának adja jelét. Ellenkezőleg, ha nagyhatalmi viszketegében vezérszerepet akar játszani, nagyhatalmi állását is semmivé teszi és utána kapkodása által nevetségessé válik: mig másfelől belügyei rendezését is lehetetleníti. Azonban, ha nyíltan kimutatja, hogy fölül van e hiúságon és magába visszavonulva, saját erejének kifejtésén működik : önmagától megjön az államban az erő és azzal megjön a befolyás és a nagyhatalmi tekintély. (Helyeslés a bal oldalon.) Ismétlem, nem azt tartom tehát a külügyek vezetője hibájának, hogy miért nem akar egyedül magára vezérkedni; de tartom hibájának azt, hogy anélkül, hogy fölfogta volna a helyzetet, nem egyszer, de többször nekiindult a vezérkedésnek, neki indult egyszer jobbra, másszor balra s egészen ellenkező irányban; és miután a helyzet nem felelt meg ezen eljárásának, kimutatta a világ előtt azt, hogy igenis megvolna a hajlam a vezérkedésre, megvolna a passió, de nincs meg az erő, és nincs meg a bátorság. (Helyeslés a bal oldalon) Ily eljárás igenis compromittálja egy állam tekintélyét s a ki egy állam külügyeit igy vezeti : az lehet igen szellemdús jegyzékiró, az lehet talán még ezen szenvedélyénél fogva jó journalista; de a helyzet magaslatán álló külügyminiszter ugyan nem lehet. (Helyeslés a bal oldalon.) Ezután, t. ház! megengedjen Simonyi Ernő t. barátom, hogy ellenében az igen t. pénzügyminiszter urat párfogásom alá vehessem. (Derültség) Csak egy irányban kivánom — bocsánatot kérek a kifejezésért, — nem pártfogásom alá venni, mert hisz erre nem szorult, hanem menteni s ez az: hogy ő azt mondta, hogy ugy látszik, miszerint a jelenlegi pénzügyminiszter egy föladatot ismer mindenekelőtt: mást tenni mint előde, megváltoztatni azt, amit előde tett. Engedjen meg, de ez a vád csakugyan alaptalan. Előde pénzügyminisztersége alatt föntartotta a dohánymonopoliumot, a t. miniszter ur ugyanezt tette; előde föntartotta, sőt szaporította a pénzügyi személyzetet (Helyeslés a bal oldalon) ő ugyanezt teszi; előde föntartotta, minden reform nélkül az adók minden nemét; előde a legna| gyobb szigorral, a törvényen túl menő szigorral c