Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.
Ülésnapok - 1869-234
66 234. országos ülés october 26. 1870. 68-ban 9,325,000 frt, előirányozva van 7l-re 12 millió, tehát közel 3 millióval több. Jövedékek után bejött 68-ban 19,290,000 frt. előirányozva van 7l-re 22,105,000, tehát 3 millióval több. Az államvagyon után 68-ban 2,859,000 frt jött be, előirányozva van 7l-re 4,766,000, tehát l\ milliónyi a különbözet. Összesen volt 68-ban netto-bevételünk — mint Lónyay e helyen monda — körülbelül 100,000,000, mint én számitám, — 96 millió és néhány százezer: most előirányozva van 109 millió, mutatkozik tehát 13 milliónyi növekedés. A netto-bevételekből esik az egyenes adókra 1868-ban 56 X| 8 perczentje a bevételeknek, a lehető legkedvezőtlenebb viszony az egyenes és nem egyenes adók utáni bevételek közt; a többiekre természetesen esik-43^ perezent. 1871ben az egyenes adókra már csak 52 perczent esik. A fogyasztási adókra 68-ban 11 perczent, most 12%, az illetékekre 68-ban 9,6%, most 11,6%; jövedékekre 68-ben 20 0 /°, most 20%. Hogy a jövedékekre nézve ily állandó viszony mutatkozik, annak oka az, hogy itt nettó tételek szerepelnek, mi mellett, ha valahol nagy befektetések vannak, természetesen a jövedelem növekedését a költségek növekedése ellensúlyozza, s az nem lesz látható, s itt valóban nagyok a befektetések, melyek eszközöltettek. Minden téren észre lehet venni, hogy az országnak nem külön, hanem közös gazdászata volt, tehát úgyszólván nem a maga lábán állott. Tgy például a szivarbeli szükséglet legnagyobb részben a lajtántnili gyárak által födöztetett. Most a fogyasztás a túlféien annyira növekedett, hogy lehetetlen volna a mi szükségletünket is fedezniök. De amugyis törekvésünk minden, és igy ezen téren is arra irányul, hogy lehetőleg önállósítsuk magánkat, minek következtében szivargyáraink szaporittattak és tágittattak, a t. ház által megszavazott összegek erejéig, ugy, hogy a szivartermelés 1868. eleje s 1871. között, közel megkétszereztessék, 260 millióról 460 millióra kell fölemelkednünk. Nagyon természetes dolog, hogy a netto-bevótelek ez által romlanak. A kiadásokat illetőleg lS68-ban az államvagyonból származó bevételek a kir. udvartartás költségeit, melyek akkor még kisebbek voltak, még nem fedezték. 1870-ben már marad belőlük. Akkor az egyenes adóbevételeket az államadóssági járulék, és a közösügyi költségek egészen igénybe vették; 187 l-ben már nem merittetnek ki azok által. A föld tehermentesítési, törlesztési és kamatjárulék 1868-ban az állambevételekből, kevés hiján l7 s /o-ot absorbeáit, 1870-ben, 14%-kal fedezhető volt. A közösügyi költségeket, államadóssági járulókot s a földtehermentesitési törlesztés és kamatjárulékot összevéve, 1868-ban az összes nettó állambevételek 73%-ja fedezte s belkormányzati szükségletre csak 27% maradt, mely százalék 26 millió ft összeget képviselt; ennyivel kormányoztatott az ország. 1871 évben ugyancsak a belkormányzat Szükségletének e-fed zésére marad az összes nettó állambevételeknek 35°/ 0-a. Ez a 35°/„ ma képvisel 38.660,000 ftot, ugy, hogy 1868-tól 71-ig három év alatt a belkormányzatra többet adhattunk ki 12.660,000 ffctal, tehát úgyszólván 50%-al többet, mint 3 év előtt. Ez t. ház mindennél világosabban mutatja, hogy lehetséges nekünk az országnak nagyon szükséges beruházásaira —• ugy a szellemi, mint az anyagi tért értve — évről évre többet és többet szentelnünk. De épen mert a lehetség meg van adva, mértéket is tarthatunk. Ha bevételeinknek évről évre való növekedésével arányban lesz a kiadásoknak évről évre való emelése: akkor nem fogynak ugyan a közterhek, de ezen investitio folytán évről évre erősbödnek vállaink és az ország évről évre könnyebben hordja azokat, a mellett, hogy fölszereltebb is lesz; mig, ha az ellenkező utón járunk, ha nem győzünk várni, a mig jövedelmeink emelkednek, s költségeinket aránytalanul emeljük: ugy hitelünk megrontásával, a mi visszahat a magánhitelre is, még mielőtt elértük volna az eredményt, magunk tennők azt tönkre, magunk hiusitanók meg s tennők meddővé iparkodásunkat. (Élénk helyeslés.) En tehát ezen beruházásokban, oly szegény országban a feltétlen takarékosság elve mellett ügyvédkedni nem akarok ; de igenis szót emelek a mellett, hogy költségeink növelését mindig arányban tartsuk jövedelmeinkével. Azon az utón, melyre a jelen költségvetéssel léptünk, csak 3 — 4 évig megmaradva, nemcsak a tényleges eredmények terén, de a praeliminarék terén is oda jutunk, hogy sulyegyenben leszünk: a mi más szóval azt teszi, hogy nem lesz szükségünk az előirányzatban hallgatag anticipálni az épen folyó és a következő, tehát azon év jövedelmi növekedését, a, melyre maga a praeliminare szól, mit tenni épen azért, mert az emelkedés esélyektől függ: csak a végszükség esetében engedhető meg. Ajánlom a t. képviselőháznak becses figyelmébe az előterjesztést, és különösen kérem, hogy adandó alkalommal, akkor, mikor jövedelmi forrásokat föntartani, vagy esetleg nyitni lesz a napirenden és akkor, mikor kiadási tételek megszavazásáról lesz szó: ne méltóztassék megfeledkezni azon arányról, melyet most fölmutattam. Kétfélekép lehet azt megrontani. Vagy ugy, hogy a legszükségesebb dolgokra bár több kiadást méltóztatnak decretálni, a nélkül, hogy bevételekről is lenne gondoskodva. Vagy az ál-
