Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.

Ülésnapok - 1869-255

302 255. országos Ölés daczember 19. 1870 mondja, hogy Erdélyben voltak, léteztek oly adó czimek, melyek Magyarországon nem ismertet­tek, és melyek egész Erdélyre nézve 885 ezernyi teherrel nehezedtek, és hogy ezen segíteni kel­lett. Erre nézve azonban ismét azt bátorkodom megjegyezni, hogy nagyon jól tudom, hogy vol­tak ily mellékadóvali tulterheltetések, és hogy ezek megszüntettettek; de azt is elismerte a t. mi­niszter ur, hogy Krasznamegyében, hol 1861-ben a földadó 43,000 frtot tett, az a következő év­ben az uj kivetés szerint 69,000-re rúgott, és pedig a már megszüntetett előbbi mellékadók nélkül : már ez azt mutatja, hogy azon állitá­somnak, hogy ezen megye 1%-éi tul volt ter­helve, csakugyan van alapja. Egyébiránt nem fogok bővebben a részle­tekbe bocsátkozni, mintán a t. pénzügyminiszter ur úgyis megígérte, hogy segíteni akar a bajon: csak az iránti aggodalmamat fejezem még ki, hogy az orvoslást a catastrális munkálatok ke­resztülvitelétől teszi a miniszter ur függővé ; pe­dig tudjuk, hogy e munka sok helyen 5 —10, sőt némely országban 20 évet is vett igénybe. Elismerem ugyan, hogy rövidebb idő alatt is be lehet azt végezni, főleg ha a kellő számú szak­avatott munkaerő is rendelkezésre áll; de ismer­ve mostani körülményeinket, be kell vallani, hogy egyátalán nincs annyi munkaerőnk, melylyel e munka gyorsan és egyszersmind jól is keresztül vihető lehetne : minélfogva az legalább is 3—4 évbe is bele kerülhet még. Igen kérném tehát a t. pénzügyminiszter urat: ne méltóztassék csupán a catastrális munkálatokra való utalásra szorítkozni, hanem mielőbb akként intézkedni, hogy ezen tulterheltetés ezen vidéken, megszün­tettessék. Elnök: Tudomásul veszi a t. ház a mi­niszter válaszát? (Tudomásul.) Tudomásul vette. Következik a napirenden levő tárgyak elseje : a dohányjövedékről szóló törvényjavaslat tárgya­lása. Ivacskovics György jegyző (ol­vassa a törvényjavaslatot.) Majláth István jegyző (olvassa a központi bizottság 541. ss. a. jelentését.) „Az osztályok előadóiból alakult központi bi­zottság jelentése a dohányjövedékről szóló 1868: XIV. törvényczikk érvényének meghosszabbításá­ról szóló törvényjavaslat tárgyában. A központi bizottság a pénzügyminiszter ál­tal beterjesztett törvényjavaslatot átalánosság­ban elfogadta és ajánlja azt a t. képviselőháznak elfogadás végett. A törvényjavaslat 1. §-át illetőleg, a követ­kező uj szövegezést hozza a bizottság javaslatba: Az 1868. évi XIV. törvényczikknek az 1869: XIX. t. ez. által 1870. évi deczember 31. nap­jáig kiterjesztett hatálya, 1871. év végéig ugya­nazon módon meghosszabbitatik. Ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával fölmerült ugyan azon indítvány : hogy a dohány egyedáruság eltörlése elvileg már a jelen törvény­javaslatban kimondassék, és utasittassék határo­zatilag a pénzügyminiszter, a dohány-egyedáruság megszüntetése czéljából, fölmerülendő intézkedések megtételére. Azonban a központi bizottság, tekintve azon körülményt, hogy a jelen törvényjavaslat tárgya­lása alkalmával az osztályok e kérdésre tanács­kozásaikat ki nem terjesztették: nem érezhette magát följogosítva a fönebb jelzett indítvány elfogadására. Nem tehette azt a bizottság azért sem, mert ezen kérdést ugy nemzetgazdászati, de főleg pénz­ügyi tekintetben, nagy fontosságánál fogva, olyan­nak tekinti, mely ezélszerü, — és nagy hord­erejű következéseiben üdvös — megoldást csak ugy nyerhet, ha az a dohányegyedáruság iránt a pénzügyminiszter által beterjesztendő törvény­javaslattal egyidejűleg és együttesen fog megvi­tattatni és eldöntetni. Miután pedig a pénzügyminiszter a törvény­javaslathoz beterjesztett indokolásban kijelentette, hogy ez iránt a törvényjavaslatot 1871. évben a a képviselőházhoz be fogja terjeszteni, sőt ebbeli kijelentését a központi bizottság ülésében tett szóbeli nyilatkozata által ujabban megerősítette nemcsak, de biztos kilátásba helyezte azt, hogy az érintett törvényjavaslatot az 1871. évfolya­mán oly időben előterjesztendi, hogy azt a jövő 1871. évben a képviselőház tárgyalhassa is. Ez által a t. képviselőház, a központi bizott­ság véleménye szerint, azon helyzetbe jutand, mi­szerint a jövő évben alkalma leend a beterjesz­tendő törvényjavaslat tárgyalása folyamában, a dohányegyedáruság eltörlését, átalakítását, vagy föntartását illető kérdéseket egyidejűleg tüze­tesen megvitatni és eldönteni; — addig pedig a központi bizottság nem érzi magát hivatva, ezen fontos kérdések valyamelyikének, most már ér­demleges határozat által praejudicálni. Végre megjegyzi a bizottság, hogy az V. és VlII-ik osztályok előadói a jelentésben fölemii tett indítvány érvényesítése végett, a t. képvi­selőházhoz külön vélemény előterjesztését bejelen­tették." Jámbor Pál jegyző (olvassa az V. és VIII. osztály oh külön véleményét.) ,,A képviselőház V. és VIII. osztályának kü­lön véleménye a pénzügyminiszter által a dohány­jövedékről szóló 1868-ikiXIV. t. czikk érvényé­nek meghosszabitása iránt előterjesztett 506-ik számú törvényjavaslat tárgyában.

Next

/
Thumbnails
Contents