Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.
Ülésnapok - 1869-248
238 248. országos ülés deczember 10. 1870. senki sem veszi az elzálogolt portékát, s igy az árverésnek nem lesz eredménye, ezért mondja a kormány : nem lehet azt az adózó jóváhagyására bizni. Mi azonban azt gondoljuk, hogy ennek szintén lehet elejét venni az által: ha azt veszszük föl a törvényjavaslatba, hogy az árverés a kerületen kivül történik — és pedig az adózónak jóváhagyása nélkül, — ha a helyszínén megkísértett árverésnek nem volna eredménye. A mondottak következtében, bátor vagyok a következő módosítást benyújtani: (Halljuk.) Elnök: Kérem jegyző urat, szíveskedjék fölolvasni. Ivácskovics György jegyző (olvassa Horn Ede módositvány át.) „Módositvány a 483. sz. törvényjavaslat 1-ső § hoz. Az 1-ső §. szövegezése a következő volna : „az 1868. évi t.czikk 45. §-ához hozzáadatik: Ha a most emiitett viszonyok kívánatossá teszik, hogy az árverés az adóhivatal kerületéhez nem tartozó községbe tüzessók ki: ez a hátralékos adókötelezett, vagy illetőleg a hátralékos adókötelezettek többsége kívánatára történhetik; történik szintén, ha a kerületben megkísértetett árverés eredmény nélkül maradt." Mihályi Péter előadó: A központi bizottságban a képviselő ur, mint egyik osztály előadója, szintén föllépette módositványnyal; azonban épen azon ellenvetésre talált, hogy alig lehet reményleni, hogy azon adóvégrehajtást szenvedő, kinek különben is érdekében volna a végrehajtás foganatosítását huzni-halasztani, maga részéről ily nyilatkozatot tegyen, és igy gyakorlatilag véve, a dolognak ily orvoslása tán semmi előnynyel sem birand; {Föllááltások a szélső baloldalon : Tehát csak talán}.) minél fogva bátor vagyok részemről e §. elfogadását ajánlani. (Helyeslés jobb fdől.) Kerkapoly Károly pénzügyminiszter : Részemről is kérem a szerkezet meghagyását: mert a módositvány elfogadása esetében az egész törvénynek eszmemenete változnék: mivel akkor, következetesen okoskodva, azt kellene mondani, hogy az árverés mindig csak helyben történjék, mert az adókerületen belől a székhelyre való vitelre is meg kellene kapni az engedélyt. Ha az első fokú elvitelre a törvény a hátralékostól engedélyt nemkiván: nem látom okát, miért kellene a másodfokura kapni; midőn, a képviselő ur szerint is, nem egyszer épen az adóhátralékos előnyére válik az; de ha nem válnék is, azt gondolom, a törvényhozás intentiója a meghozott törvény sikeresitését föltétlenül eszközölni. Megtörténhetik az is, hogy nemcsak azon körülmény teszi szükségessé a kerületen kivüli vitelt, mert igy valóban közelebb találni egy emporialis helyet esetleg egy másik adókerület emporiumában, mint a hátralékos saját adókerületén i belől; hanem azon okból is, mert renitentia, öszszebeszélés, vagy egyéb tekintetekből azon kerületen belől nem lehet végrehajtani az eladást, és mindenesetre szükséges, hogy azon körülményből, hogy itt nem lehet értékesíteni a lezálogolt tárgyakat, ne következzék az, hogy : tehát egyátalában nem fognak értékesíttetni; és ez átalában behajtatlan marad. Nem tagadom, hogy e XXI-ik törvényezikk magán viseli azon kor jellemét, és az akkori körülményeket, az adózó nép kedólyhangulatát, mely korban a törvény meghozva lőn, és hogy némi szigor foglal benne helyet, melyre hogy szükség ne legyen, igen kívánatos; de meg fogja engedni a t. képviselő ur, hogy minden törvénynek, tehát ennek is előnye az, ha megfelel az akkori helyzetnek, melyben hozatott, és ha megfelel a helyzetnek, s körülményeknek, mindaddig, mig fönáll; tehát hogy módosuljon : előbb a helyzetnek, a körülményeknek kell változni. Ha azon nemfizetési hajlandóság enged, a végrehajtásról szóló törvények is szelídülhetnek ; de mig ez nem enged, addig ugyanazon ok tartja íön azt most, mely megszületésekor világra hozta. Egyébiránt nem oly nagyon embertelen, és az önkénynek nem tár ajtót-kaput e törvény, mint azt képviselő ur monda. Azt mondja ő, hogy legnagyobb hibája: hogy nincs benne azon terminus, a midőn a kényszerrendszabályok alkalmazásának ideje beáll. Igenis megvan; csakhogy könnyítésekkel van meg; bizonyos latitude van adva az igazgatóságoknak arra is, hogy midőn az idő beállott, ha a kincstár szüksége nem hajt, akkor se alkalmazzák a kényszerrendszabályt. Megvan ez a 15. §-ban, mely a 12. §-al összefüggésben olvasva világosabb lesz. A 12. §. azt mondja: „az egyenes adók négy egyenlő részben fizetendők, mindig az évnegyed közepéig, tehát február, május, augusztus és november 15-éig/ Ezentúl késedelmi kamat jár annál, ki az évnegyed közepéig nem fizet, még pedig azon naptól fogva ; de ekkor nem lehet kényszerrendszabályokat alkalmazni, mert a 15. §. igy szól: „a ki az évnegyed másod felében, annak végéig sem rója le adóját, attól az, a késedelmi kamatokkal együtt, kényszerrendszabályokkal is behajtandó. Tehát egészen szabatos terminus vau: t. i. az évnegyed végéig. Addig tehát nem szabad kényszerrendszabályt alkalmazni. A későbbi szakasz ezen szigort enyhíti: a mikor a pénzügyi igazgatóságra bizza, hogy ha szükség nem hajt, akkor se rendeljék el a kényszerrendszabályokat. Tehát előbb semmiesetre sem szabad, de utóbb lehet. Ez, ugy gondolom, nem embertelenség. A
