Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.

Ülésnapok - 1869-247

214 247. országos ülés deczember 9. 1870. ság előadója: A központi bizottság méltányolva azon körülményt, mely a miniszteri előtérj esztvényben foglaltatik, — e törvényjavaslatot átalánosságban elfogadta, részleteiben pedig a pénzügyi bizottság módosításaihoz járult, melyeket a részletes tárgyalás alkalmával leszek bátor előadni. Horn Ede: T. képviselőház! Rég óta nem volt szerencsénk ily szerény és igénytelennek látszó törvényjavaslattal találkozni, minő a most tárgyalás alatt levő törvényjavaslat. Három sor, három ártatlan sor, mely azt mondja: Méltóztassanak a ezukoradó behajtásának jogát a jövő óv végéig kiterjeszteni. Ez az egész. Es mégis, t. ház! nagyon fontos ezen törvényjavaslat, csakhogy fontossága nem magában fekszik, hanem a körülményektől kölcsönzi. E törvényjavaslat, melynek tárgyalásához fogunk, kezdete a budget vitának, azon budget vitatásának, mely az országnak talán 200 millió forintjába fog kerülni. Minden más országban, t. ház, elismerik hogy a budget-tárgyalás a képviselő testület föladatainak, ugy szólván, legfontosabbika. Azt gondolom, hogy Magyarországra nézve ez még inkább áll, mint bármely más országra nézve. Inkább áll Magyarországra nézve először: mivel az országgyűlés hiányában lévén más politikai jogoknak, melyeket egyéb törvényhozó testületek élveznek, annál szigorúbban kell őrködni azon jogok gyakorlata felett, a melyeket még bír. Másrészről a budget-vita fontosabb reánk nézve, miut bármely más törvényhozó testületre nézve, azért is, mert azon milliók ós száz milliók, melyeket megszavazunk, nem a mi kormányunk által költetnek el: hanem nagj^obb részben máshová mennek. Es mégis, t. ház, mig más országokban a budget-vita mindig bizonyos ünnepélyességgel nyittatik meg, és nagy komolysággal fognak hozzá, minálunk az ország alig sejti, hogy ma a budget-vita megkezdődik. Honnan van ez ? Ez onnan van, hogy más országokban a pénzügyér, mielőtt egy krajczárt kivan az országtól, elővesz minden létező, vagy behozandó adókat, ezeket tanulmányozza, kombinálja, az egyiket leszállítja, a másikat fölemeli és mindebből egy egészet csinál, melyet az országgyűlés elé hoz, azt mondván : ime ez az évnek előrelátható bevétele. Minálunk, ugy szólván, becsempésztetnek az adótörvények. Ma a kormány az országgyűlés elé jön, s azt mondja: Itt van egy nagyon kis törvényjavaslat : tessék meghosszabittani a ezukoradó behajthatását. Holnap ismét jön egy kis törvényjavaslat: tessék meghosszabitani a bor- és hus- fogyasztási adó behajtását; holnaputáni: tessék megszavazni a föld-adót, és igy tovább. Az ország nem is sejti, hogy a budgetet fogjuk megszavazni, és a jövő hét egyik reggelén arra ébred föl, hogy odadtunk 200 millió forintot, nemcsak a mi kormányunknak, hanem más valakinek is. T. ház! Mi ezen oldalról nem akarunk hozzájárulni ily eljáráshoz és nem akarjuk megkezdeni a budget-vitát a nélkül, hogy ezen eljárás ellen óvást ne tegyünk, és hogy néhány átalános észrevételt ne mondjunk adó-és budget-rendszerünk felett. (Halljuk,!) T. ház! Ujat bizony nem mondok senkinek, ha figyelmeztetem önöket azon lényeges különbségre, mely az összeállítás ügyében létezik a magán ember és az állam költségvetése közt. A különbség abban áll: a magán ember, ha rendet akar tartani pénzügyeiben, mindenekelőtt megállapítja évi biztos vagy előrelátható bevételeit, s azokhoz idomítja költségeit. Mert a magán embernek nem szabad többet költeni, mint a mennyit bevesz, és szabadságában áll mindent elkölteni a mi befoly. Egészen máskép áll a dolog az államnál. Az államnak nem szabad semmitse bevenni, azaz: az adózók erszényéből kivenni, csak ami mulhatíanul szükséges az állam szükségleteire, és más részről az adózó nép köteles előteremteni mindazt: ami valóban szükséges lesz. Tehát mig a magán embernél a bevétel szabályozza a kiadást : az államnál a kiadás szabályozza a bevételt. Ez ma olyannyira ós átalánosan elismert tétel, hogy szükségtelen annak igazságát hosszasabban kimutatni. Es mivel e tétel igazságát semmiképen nem lehet vitatni; szabálylyá lett minden alkotmányos országban: hogy minden évben előbb a kiadási szükségletet vizsgálják ós szavazzák meg,és ha ez rendben van, akkor keresik az utakat és módokat, miképen lehessen a szükségeseknek elismert kiadások fedezetét föltalálni, és csak ezután vizsgálják és szavazzák meg a bevételi budgetet. Mi nálunk megfordítva áll a dolog. A jövő év kiadási budgetet még semmiképen nem ismerjük, még sejtelmünk sincs arról: mi lesz ezen évi kiadási budget, és mégis már azt kívánják tőlünk, hogy a fedezeti módokat szavazzuk meg. Ez egészen megfordított világ. En azt gondolom, ezt nem lehet elfogadni, sőt hozzá teszem, hogy ha valahol, ugy éppen nálunk kellene követni azon logikai egymásutánt, melyet minden más alkotmányos országban követnek. Ha valamely országnak oly adórendszere van, melyet maga állapított meg, melynek czélszerüsége, igazsága és népszerűségéről mindenki meg van győződve: akkor megfoghatnám, hogy rendkívüli körülmények közt megszavazza az adó-