Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.

Ülésnapok - 1869-241

241. wsíágea ülés november 23. 1370. 169 ritette a tárgyat, hogy én elégnek találom ez úttal kijelenteni, hogy én a részletes vita alapjául elfogadom a Zsedényi Ede képv. ur által tett és Simonyi Lajos báró által magáévá tett indítványt. (Gúnyos felkiáltások: tehát a komédiát !) Zsedényi Ede: A házszabályok szerint szót kérvén, nem fogok azon iskola tanainak kiforgatásával bajlódni, melyhez előttem szóló tartozik, ki még a modort sem ismeri, melyben itt az országos teremben a kérdések tárgyaltatnak. (Zajos helyeslés jobb felől:) ésigyröviden, de határozottan azon illetlen hangot melylyel ő hozzám szólott, mint teljesen méltatlant visszautasítom. (Élénk tetszésnyilatkozatok jobb felől.) Dietrich Ignácz : T. ház! Én a vitatkozás alatt levő kérdéshez egy más, jogi szempontból akarok hozzászólni. Eddig a házban hitel- csinálásról, adósságtételről, pénztári manipulatióról hallottam, és az egész vita azon kérdés körül forgott, vajon törvényes-e azon adósság-esinálás és kölcsönvétel, melyet a közös pénzügyminisztérium a magyarpénzügyminiszternek, és illetőleg az összes magyar minisztériumnak előleges beleegyezésével csinált. Ha csak arról volna szó, hogy valamely miniszter az országgyűlés előleges beleegyezése nélkül kölcsönt vesz föl. és annak visszafizetésére magát pusztán kötelezi: a jogkérdés egészen világos volna; mert a törvényben ki van kötve az országnak előleges elhatározási joga,és ki van mondva, hogy az e nélkül kötött kölcsönszerződés érvénytelen, és az országot nem kötelezi. A hitelező tehát nem követelhetné az országtól a kölcsön viszszafizetését, azért: mert a törvények nem tudásával, magát sem a magán, sem a nyilvános életben senki nem védelmezheti, és az ilyen mindenesetre magán jogügylet, akár egyesek közt, akár egyes hitelező és az állam közt történjék az, hogy kölcsön adatik és a kölcsönvevő magát visszafizetésre kötelezi. Ha tehát bármikor követelné a hitelező a kölcsönt vissza, azt lehetne mondani, a mit a kiskorú által csinált adósságnál szoktak mondani, hogy a törvény erejénél fogva érvénytelen: a kölcsönt tehát nem kell visszafizetni. Azonban itt egy más kérdés is van. Azon hitelező a puszta visszafizetési ígéretre nem adott pénzt. A mint Horn Ede képviselő ur igen helye, sen megjegyezte, mi a levegőbe beszélünk itt, mert nincsenek adataink. Én nem tudom, — mert a nyilatkozatok eltérnek, — hogy miből állott tulajdonkép azon közös államvagyon, mely a kölcsön biztosítására zálogul leköttetett. Ha ez olyan vagyon, melyet azon hitelező KSPV. H. NAPLÓ 18?-! XI. egy harmadikra és negyedikre át nem ruházhat, akkor még mindig fonál a jog: érvénytelennek nyilvánítani a kölcsönszerződést, a minél fogva érvénytelenné válik a zálogszerződés is, és a hitelező tai'tozik a zálogot visszaadni. Hanem, ha olyan azon vagyon, melyet egy harmadikra átruházni lehet: akkor, bajosan hiszem, hogy azt azon harmadik személytől, ki azt átvette, visszakövetelni lehessen. Itt tehát nemcsak törvénysértés van, hanem — hivatkozva az 1848 : III. t. ez. 32. §-nak b) pontjára is, mely azt mondja, hogy a minisztereket vád alá lehet fogni, n kezeikre bizott pénz és egyébb értékek elsikkasztásáért vagy azok törvényellenes alkalmazásáért: — azon eset fordul elő. hogy nemcsak a törvényt sértette meg a miniszter, midőn beleegyezett egy oly kölcsönbe, melyet tenni joga nem volt," hanem beleegyezett az állam vagyonának törvényellenes, alkalmazásába is, ha annyira nem ment is, hogy államvagyon elsikkasztásáról lehessen szólni. Megvallom, hogy igy fogván föl e dolgot, én — ha bűnről lehet szólani, a mit későbben kell majd kideríteni, — fő bűnösnek a közös pénzügyminisztert tartom: mert tulajdonképen a kölcsönt ő vette föl, és az ország vagyonát ő zálogosította el. A magyar királyi pénzügyminiszter és az összes magyar minisztérium, mely tudtával és beleegyezésével hozzá járult, ezen elkövetett bűnre nézve csak bűnrészességgel vádoltathatik. Ha igy fogom föl a dolgot, akkor igazán megvallom, hogy azon törvénynél fogva, melynek erejét én sem nem tudom, sem nem akarom tagadni, habár nincs is tetszésemre, t. i. az 1867: XII. t.- czikknél fogva, a főbünösnek feleletre vonása kétsógkivül a delegatiót illeti, és azon intézkedés, azon határozat, melyet a delegatio a feleletre vonandó közös pénzügyminiszter irányában fog hozni, a magyar ors.íágyiüésnek, a magyarpénzügyminiszter, és illetőleg az összes magyar minisztérium ellen követendő eljárásában nem tog ugyan zsinórmértékül szolgálni, de mindenesetre íontos szerepet játszik. Mert anynyi bizonyos már most is, hogy —amint a pénzügyminiszter ur nyilatkozott — az összes magyarminisztérium követett el törvénysértést é.s hozzájárult az ország vagyonának törvényellenes alkalmazásához; tehát — kétségkívül függetlenül attól, a mit a közös pénzügyminiszter ellenében a delegatio fog mondani, — a magyar országgyűlés is kimondhatja a magyar minisztériumnak vád alá helyezését. Hanem a dolog logikai rendje szerint, gondolom, be kellene várni azon határozatot, a mit a delegatio a közös pénzügyminiszter tette fölött hozni fog; szükségesnek tartom pedig annak bevárását azért, mert a feleletrevonás mértékéré nézve nagy különbség, 22