Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.

Ülésnapok - 1869-239

126 239. országos Ülés november 18. 1870. elfújta valami azon crisist, és azután nem hallottunk róla semmit. Ma ezen crisis ismét megvan és itt a házban nem hallunk róla semmit. Táviratok jönnek fensőbb körökből az itteni kormánynyal legbensőbb viszonyban álló urakhoz; majd félhivatalos jellegű táviratok, mindenki beszél róla, minden lap tele van vele, de ezen ház nem tud róla semmit, mert nem kap értesítést a kormánytól arra nézve: mi igaz van abban, hogy Magyarország kormányférfiait — kik betegség vagy lemondás esetén kivül csak az országgyűlés többségének bizalmi hiánya folytán bukhatnak, vagy mehetnek el — oda parancsolják, s ezzel vagy amazzal felcserélik? Azért bátor vagyok kérdést intézni ez iránt a miniszterelnök úrhoz. A miniszteri válság, alkotmányos szempontból valóban alkotmányosan és parlamentaris módon kormányzott országokban, csak egyfélekép történhetik. Történhetik akkor: ha a többség megváltozik, és a minisztériumot többé nem támogatja. Itt nem volt oly eset, és mégis megértünk már miniszteri válságokat és miniszteri változásokat. Nem ereszkedem most abba, menynyire jellemzi a mi alkotmányos és parlamentáris életünket az, hogy a kormányzatnak egyik legtontosabb departementje, a külügy nálunk egyátalában semmiféle contrőle alá nem jön, hanem a miniszterek váltózhatnak máról holnapra, és nem tudni miféle kegyek és miféle veszedelmek folytán. Gróf Beust erősen áll ma, gyengén holnap, közönbösen holnapután, és ennek semmi oka sincs, mely az alkotmányos életből, a parlament tekintélyéből és hatalmából keletkezik. Már pedig annak kellene, hogy egyedüli feotartója legyen minden miniszter állásának, még ha az nem is volna oly fontos mint a külügyminiszter állása a jelen válságos európai helyzetben. Nálunk az megy. Nem tudjuk: mikép ? hanem megy, hogy a miniszterek változnak, széket cserélnek és sem előlegesen, sem utólagosan a ház nem kap ez iránt értesítést. Ez valódi alkotmányos botrány, és ezen alkományos botrány megszüntetésére bátor vagyok egyszerűen két kérdést intézni a minisztériumhoz. „Interpellatio a kormányelnökhez, vagy helyetteséhez. Van-e tudomása a magyar kormánynak a közös külügyérség vezetésére vonatkozó állítólagos válságról, s az ezzel kapcsolatba hozott magyar miniszteri változások és helycserélések mibenlétéről ? Ha van: nem tartja-e alkotmányos szellemű kötelességének a kormány, hogy az ily válságról és combinátiokról késedelmetlen értesüléshez jutassa a képviselőházat?" Elnök: Közöltetni fog a minisztériummal. Szakácsy Dániel: Egy első szükségletű czikk, a só tárgyában vagyok kénytelen a t. pénzügyminiszter úrhoz interpellatiót intézni Még az 1868. évi XI. t. ez. fölhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a mutatkozó sószüksóglethez képest az egyes vidékeken állami raktárakat állíttasson föl. Zemplén megye felső részében, Homonnán nem volt szükség ily raktárt fölállítani, mert az 1848. évet megelőző időkből vannak még ott állami sóraktárak az ahoz megkívántató épületekkel együtt: azért is, nemcsak fölvette a pénzügyminiszter ur Homonnát a vidéki sóraktárak helyeinek sorába, hanem oda ki is rendelte a sótiszteket, a kik a folyó év elejétől kezdve ott vannak, fizetéseket húznak, de semmit sem mivelnek, mert a sóraktárakba egyetlen egy mázsa só sem szállíttatott mai napig, és a szegény vidék nyerészkedőktől kénytelen fontonkint venni a sót tiz krajczárjával, és így tiz forintba kerül nekik egy mázsa só akkor, mikor azon kerületre a sónak törvényben megszabott ára öt forint 40 krajezár, vagy legfölebb 5 frt 70 volna. Azért a következő interpellatiót intézem a t. pénzügyminiszterhez : „Interptllatio a pénzügyminiszter úrhoz : Még az 1868-diki XI. tezikk fölhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy mutatkozó szükséghez képest sóeladási rakhelyeket állithasson föl. Zemplénmegye fölső részén, Homonnán nem kellett rakhelyeket állíttatni, mert még az 1848-ki év előtti időkből vannak ott állam-sóraktárak, épületek, melyekben a só áruitatott. Ugyanazért föl is vette a pénzügyminiszter Homoanát a visszaállítandó sóeladási helyek közé nemcsak, hanem folyó 1870-ik esztendő elején kinevezte, beállította ugyanoda a sós-tiszteket, ott is vannak, fizettetnek, de a raktárakba mai napig sem szállíttatott egy mázsa só sem. A vidék lakossága nyerészkedőktől kénytelen venni fontonkint a sót 10 krajczárjával, és igy 10 frtba esik egy mázsa, midőn azon kerületre 5 frt 40 krban, legfölebb 5 frt 70 krban volna megállapítva egy mázsa raktári só. Kérdem azért a t. pénzügyminiszter úrtól: 1-ször. Tudja-e azt, hogy Zemplénmegye felső részén Homonnán. a visszaállított sóraktárakhoz ki vannak nevezve a sós-tisztek, s 1870-ik évi január 1-től ott vannak, fizetéseket húznak, de semmit nem szolgálnak, mert az ottani sóraktárakba mai napig sem szállíttatott egy darab só sem? Pedig a meglevő raktári épületekben van arra alkalmas helyiség, hogy addig is, mig