Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.
Ülésnapok - 1869-239
239. országos Glés november 18. 1870. 127 a többi kijavíttatnék, a vidék szükségletére elegendő só elférne. 2-szor. Szándékozik-e a miniszter ur, az államjövedelmének növelése, és a Homonna vidéki sószükség enyhítése tekintetéből sóval elláttatni ama raktárakat s az ott letelepített és fizetett sós-tiszteknek a törvény érteimétien 25 fontban is kiszolgáltatni tartozott só árulással munkát is adni, és mikor?" Kerkapoly Károly pénzügyminiszter : A tett interpellatióra egy részben mindjárt adhatok választ. Igen örülök, hogy a tett kérdés által ez ügy átalában fölmerült. Ha előbb nem, a költség előirányzott tárgyalásánál magam szándékoztam a képviselőház figyelmét e kérdésre irányozni. Miképen áll Homonnán a dolog, mi oka annak, hogy az árulás ott még ma tettleg meg nem kezdődött: erről közelebb fogok szólni, midőn eziránt b ; ztos tudomást szerezhettem magamnak. De a kérdésnek van átalános, s ennélfogva fontosabb oldala is. En ugyanis nem hallgathatom el azon meggyőződésemet, hogy a sóárulásnak a kormány által initiált, a képviselő ház által elfogadott rendszere egészben hibás, helytelen. En tökéletesen érteném, ha a só árulása szabad kereskedésre bízatnék s az mondatnék: itt a bánya, van só elég, 5 ftaz ára, szükségletét minden vidék privata diligentia fedezze, ezt, mondom, érteném, ez a szabad kereskedés elmélete, így van a Lajthán tul. Azt is érteném, ha azt mondanók, hogy a magán kereskedés, magán vállalkozás életrevalóságában a tapasztalatok szerint nem lehet megnyugodni, tehát a sónak nemcsak termelése monopolizálta tik, hanem elárusitása is épen ugy, mint a dohánynál, a hol meg nem a termesztés, mely csak megszorítva van, de épen az árulás monopolizáltatik. Ezt mindeniket meg lehet érteni, de a kettőt együtt combinálva, eddig szerzett tapasztalataim szerint, kielégítő eredményre alig számithatunk. Minden embernek szabad az árulás, a kormánynak s árudáinak pedig kötelessége. Mi az eredmény? Az, hogy midőn a fuvarviszonyok, a coniuncturák kedvezők, akkor minden ember vásárolja, viteti és árulja a sót. Ha például valamely sóbányaváros vagy annak közelében jelentékeny gabnaszállitás eszközöltetik, a visszamenő fuvar szállítási kocsikat felhasználják ; a fuvarozás ilyenkor természetesen előnynyel eszközöltetik a magánosok által, s ezért a magánvállalkozás rá is veti magát a sószállitásra, s niig benne tart, azzal kereskedik. Az államnál ugyanazon helyen felszerelt raktárakból pedig nem kel a só, mert a magánvállalat félfuvart szállít csak, s igy olcsóbban ad el. Nagybányán például szintén kineveztettek a tisztviselők, s foglalkoztattatnak is; a vége az, hogy időnkint, valahányszor t. i. kedvezők a kereskedelmi viszonyok, a magán industria, mint mondám, féláron szállít, s olcsóbban ad el, és voltak hónapok, hol az állam sóraktáraiból alig kelt el egy pár mázsa. Oly baj, mit maga a rendszer idéz elő. Kérni fogom a t. házat annak idejében ezen kérdést egyszer napirendre tűzni, hogy tüzetesen lehessen tárgyalni. Nem akarok preveniálni, de az alkalmat meg akartam ragadni, hogy a t. ház figyelmét már most e kérdésre irányozzam. Meg vagyok győződve, hogy minden más rendszer jobb, mint a most fönálló, mert ez oly valami mixtum compositum, melynek semmi értelme sincs. (Helyeslés jobb felől.) Szakácsy Dániel: A mit a miniszter ur előadni méltóztatott, a jövő törvényhozás elé tartozik. Addig azonban, mig e tekintetben ujabb határozat nem lesz, a miniszter urnák kötelessége a létezőt fon tartani. A mi azon kérdést illeti, hogy a miniszter ur, interpellatióm folytán, a dolog végére fog járni: azt megnyugtatásul veszem. A dolog érdeméhez magam is akkor fogok szólani, mikor a miniszter ur válaszát elő fogja terjeszteni. Wahrmann Mór: T. ház! Én szintén bátorkodom a t. pénzügyminiszter úrhoz interpellatiót intézni. Tudva van a t. ház előtt, hogy annak idején a volt pénzügyminiszter ur a vasúti államkölesönkötvények elárusitása érdekében a párisi societé international-lal egy szerződést kötött. Ezen szerződés azt tételezte föl, hogy elfogadtatnak árusításra kötvények, és az egyezségnek egyik pontja az volt, hogy a visszafizetésre szánt darabok számai Parisban sorsoltassanak ki. Nem akarom most feszegetni ezen rendszabály czélszerüségét; azt sem, vajon meglér-e az ország méltóságával az, hogy idegen földön, idegen közegek közbenjárása mellett történik a kisorsolás. De a tény megvan, és a sorsolási terv szerint minden évben kétszer ott történik a sorsolás, december elején itt van ismét egy uj kisorsolás ideje. Az egész apparátus ott van; ott van a szerencsekerék is. Abban benne vannak hitelesen mindazon számok, melyek még ki nem sorsoltattak. Mint tudjuk, a politikai viszonyok alig fogják megengedni, hogy ott a kisorsolás megtörténjék. Nem lehet követelni ezen kötvények birtokosaitól, az állam hitelezőitől, hogy mindaddig várjanak, mig a politikai viszonyok más fordulatot vesznek, annyival inkább, miután a törvényben nincs kimondva az, hogy a sorsolás Parisban történjék.
