Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.

Ülésnapok - 1869-238

116 238. országos ülés november 17. 1870. miként vétessék föl a kölcsön ? közös legyen-e az, vagy pedig különös? Mindé tekintetek szem előtt tartása mellett mi más sem maradt fön, mint egyszerű pénztár müvelet segélyével a fedezésről csak ideiglene­sen gondoskodni, hogy a végleges intézkedést ille­tőleg sértetlenül főntartassék a törvényhozás joga, mely az őt megillető jogosultságnál fogva meg mondhass miként fedeztessék véglegesen ezen érdemileg netán helyes lendő tulkiadás: ugy-e hogy mindkét pénzügyminiszter az ország külön jövedelmeiből fedezze a reá eső részt, vagy fedez­tessék-e az hitellel 1 ? s ha igen, leg kö­zösen, vagy pedig mindkét fél részéről külön esz­kőzlendö hitel ? Az e fölötti határozást a haza biztosságának koczkáztatása nélkül csak amaz előleges intézkedés mellett lehete elvárni. Ez volt tehát a pénzszerzésnek nemcsak le­hető legolcsóbb, de oly módja is, a mely egyedül tarthatá fön a tőrvényhozásnak határozati jo­gát a felett: mi történjék végleg 1 S én biztosithatom a t. képviselőházat, hogy, ha majd egyszer a dolog erdemére nézve ha­tároznak a delegatiók. azonnal meg fogom kér dezni a t. képviselőházat: miként akar hatá­rozni a végleg leendő fedezést illetőleg? Azt hiszem, a t. képviselő ház olyannak fogja fölismerni mind az akkori, mind a mai helyzetet, a mely tökéletesen igazolja a kormányt: ha az kötelessége érzetében — azon kötelesség érzetében, melynél fogva a haza biztosságáról gondoskodni minden körülmény között tartozik — ezen felelős­séget magára venni magát hivatottnak érzé. (Élénk helyezés jobb felől.) Zsedényi Ede: A t. pénzügyminiszter ur előadására nézve meg kell jegyeznem, hogy tökéletesen igaza van, midőn azt monda, hogy én nem a fölvett pénz hovaforditása, hanem annak mi módon eszközlött előállítása tárgyában intéztem hozzá interpellatiót. De épen azért, mert az 1867 : XII. t. ez. 57. szakasza ezeket mondja: „Egyébiránt ünne­pélyesen kijelenti az ország jelen határozata által is: hogy a valóságos alkotmányosság azon alapelveinél fogva, miszerint az országot, saját beleegyezése nélkül, adóssággal terhelni nem lehet, Magyarország jövendőre sem fog semmi oly ál­lamadósságot magára nézve kötelezőnek elis­merni, melynek fölvételéhez az országnak tör­vényszerűen s határozottan kijelentett beleegye­zése hozzá nem járult." Ha veszedelem volt a halasztásban, s a t. pénzügyminiszter ur azt látta, hogy közös állam­hitelre lesz szükség: tetszett volna a t. minisz­• er urnák az országgyűléshez fordulni e törvény értelmében a hitelművelet iránti törvényjavas­lattal. A mi a dolog érdemét illeti, ugy látszik, hogy a t. miniszter ur az előlegezést nem te­kinti állam kő lesönnek. Bármint nevezzük is azt, előlegezési vagy pénztári műveletnek, vagy ado­mányozási üzletnek—Belohnungsgescháft;—azt hi­szem, hogy az elnevezés nem változtat a dolog érdemén; mindenesetre hitelművelet az, azt pe­dig nem tagadja a pénzügyminiszter ur, hogy a közös pénzügyminiszter a közös államhitelt igénybe vette. A felett azonban : mikor és mikép lehet közös az államhitel, az országgyűlés eleve határoz. Véleményem szerint minden oly összeg, melytől az állam kamatot fizet: államadósság. Az 1867-iki törvény pedig azt mondja, hogy állam adoság Magyarországra nézve kötelező csak akkor lehet, ha törvényszerüleg és határozottan bele­egyezésével hozzájárul A törvény e tekintetben oly tiszta, hogy egyátalában magyarázatot nem is enged; a törvény semmi különbséget sem is­mer az előlegezési, függő, adományozási vagy fun­dált adósság között. Mindegyikre nézve különbség nélkül szóll a törvény. A pénzügyminiszter ur arról értesiti a házat, hogy a monarchia két birodalmának külön minisztériuma e hitelműve­letre fölhatalmazta a közös pénzügyminisztert; erre azt jegyzem meg, hogy ez talán segitni fog a közös pénzügyminiszteren akkor, ha majd ő a delegatiók által felelősségre vonatik, s a neta­láni visszafizetést is könnyíti: de Magyarországra nézve ez a fölhatalmazás a törvénynek nem prae­judikálhat, miután egyenesen, határozottan ki­mondja, hogy csak az országgyűlés adhatja meg, és pedig előre, a beleegyezést: tehát a miniszté­rium köréhez nem tartozhatott még a fölhatal­mazás sem. (Helyeslés bal felől.) Azután megengedhetném, hogy az előlegezés természete fölött országgyűlésünk véglegesen ak­kor határozna, ha majd az illető törvényja­vaslat eléje terjesztetik : hogyha pénzügymi­niszter ur arról is biztositná ezen házat, hogy | azon időponttól kezdve, mikor a közös pénzügy­j miniszter fölvévén a pénzeket, fizeti a provisiót J és kamatokat, azon időpontig, melyben a ház | talán hozzá f:g járulni, ezen kamatokat a közös i pénzügyminiszter, nem pedig az állam fogja j fizetni, melyek most már tényleg terhelik az ál­lamot, anélkül hogy az országgyűlés hozzá járult volna. (Igaz! balról.) A pénzügyminiszter urnák igaza van, azt állítván, hogy midőn a dele­gatiók a közös költségek összegét megszavazták, ezen országgyűlés fedezési módja fölött körülmé­j nyesebben fog nyilatkozni. De addig is, azt hi­| szem, hogy az országnak, és a törvény szentsé­j gének egy nyilatkozattal tartozunk: t. i. azzal, i hogy mi a közös pénzügyminiszter által az ot-

Next

/
Thumbnails
Contents