Képviselőházi napló, 1869. XI. kötet • 1870. augusztus 4–deczember 30.

Ülésnapok - 1869-237

237. országos Ülés october 31. 1870 101 József, Paulovics István, Pászt Vilmos, Pásztélyi János, Paulini Tóth Vilmos, Perényi Zsigmond br., Pethes József, Petrik Gyula, Péchy Tamás, Plachy Tamás, Popovics Zsigmond, Prónay József, Parcsetics Sándor, Radó Kálmán, Radvánszky Károly, Ragályi Gyula, Rákóczy János, Rhédey István gróf, Román Sándor, Ranch György br. Elnök: A szavazás eredménye fel fog olvastatni. 426 igazolt képviselő közül „nem"-el szavazott 149. „igen"-nel 92; távol volt 184. A többség tehát nem kivánja az indítványt tárgyalni. Harmadik napirenden levő tárgy Irányi határozati javaslata. Méltóztassék azt fölolvasni. Széll Kálmán jegyző (olvassa Irányi Dániel határozati javaslatát. Irányi Dániel: T. ház! Talán nem fogja a t. ház helytelennek, vagy szerénytelenségnek találni azt, ha az iránt esedezem, miszerint megengedni méltóztassék, hogy inditványom indokait a legközelebbi ülésben adhassam elő. (Ellenmondás jobb felől: Nem! ma!) Ha a tisztelt ház parancsolja, engedelmeskedem. Ha azon kishitű emberekhez tartoznám, kiket csak a bizonyos és közel siker remélje késztet a cselekvésre, ugy az iménti szavazás eredményének kihirdetése után, talán elállanék a szótól, elállanék inditványom indokolásától; de engem a kötelességérzet vezérel, s ez nem engedi, hogy legalább kísérletet ne tegyek önöknek, a tisztelt többségnek indokaim általi meggyőzésére, hogy visszavonuljak, mielőtt sikra szálltam, s mielőtt megverettem: megadjam magamat. Különben is ha e ház falain belől szavaim viszhangra nem találnak, ha a mag, melyet elvetni akarok, itt némelyeknél kopár sziklára esik: van hála Istennek e terem falain kivül termőföld, melyben a szabadság fájának magva, ha leesik, kikel, megfogamzik. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Ezért szólalok föl t ház ! daczára a kedvezőtlen előjeleknek, s daczára annak, hogy őszintén megvallva, nem értem rá, hogy ugy a tárgy nagysága és fontosságához, mint a t. ház méltóságához illően készüljek el a mai napra; és azért előre bocsánatot kérve, hogy ha a szokottnál is gyöngébben fogok szólani, azon ígéretet teszem, hogy kegyes elnézésök, engedékenységök fejében, beszédem gyarlóságát a lehető rövidséggel fogok igyekezni megváltani. (Helyeslés.) T. ház! Ha Magyarország múltjába visszatekintünk, ha az elmúlt negyedfél század történetét lapozgatjuk, azon pozsonyi országgyűléstől kezdve, melynek tagjai I. Ferdinánd fejére tűzték sz. István koronáját, le a legközelebb múlt időkig : ugy két fötényre, két vezérgondolatra találunk annak lapjain. Első azon folytonos törekvése a habsburgi dynastiának: Magyarországot az örökös tartományokba beolvasztani ; második az, miszerint ha a körülmények hatalmának súlya alatt engedmények adására szánta el magát, a körülményeknek rá nézve kedvezőbbre fordultával az engedményeket visszavenni nem késett. (Ugy van! balról.) E két tény, e két tanulság veres, mert véres fonalként vonul át a múlt negyedfél század törtóuetén. Nem fogom e tanulságot példákkal támogatni, nemcsak azért nem, mert hiszen mindnyájan ismerjük hazánk történetét; hanem mert nem akarom a szenvedélyeket fölkelteni, hanem az elmét fölvilágositani, és mert, ha e két tény bebizonyítására példákat idézni akarnék, azon számos csatahelyre kellene vezetnem önöket, a melyeket Magyarország szabadsága ónállásáért vivott ütközetek jeleznek, és mert a csatatérről a sötét börtönökbe és innen a vesztőpad okhoz kellene vezetnem önöket. (Igaz! ugy van!) Azért nem fogok a történetből meríthető példákat idézni önök emlékébe, nem akarván boszut állani a múlt szenvedésekért, hanem a jövő szenvedéseknek lehetőleg elejét venni. Ez okból még az 1848/9-ki eseményekre sem fogok visszamenni, ámbár tudjuk, mennyire tanulságosak azok, s ámbár fáidalom, sokan, ugy látszik, megfeledkeztek azokról. (Igaz! igaz!) Sőt nem fogok visszatérni az 1861-ki idő eseményeire sem, nem fogom a többségnek emlékébe idézni az akkori első föliratot: mert nem szemrehányást tenni akarok ma: hanem meggyőzni, megnyerni önöket óhajtásom. (Mozgás jobbról. Fölkiállások ; Halljuk!) És épen ezen indoknál fogva és azért, mert ezt előttem számosan helyesebben, kimerítőbben, és ékesebben tették, nem fo^oni az 1867-iki egyezmény káros oldalait sem bonczkés alá venni, nem fogom részletesen kimutatni, mennyire megcsonkította hazánk önállóságát és függetlenségét. Nem fogom tenni részint azért, mert nem ingerelni, hanem kiengesztelni akarok, részint pedig azért, mert tudom, hogy vannak önök között sokan, és talán a nagyobb rész, kik velünk e tekintetben egyetértenek. Vannak igen sokan, és élükön a legtekintélyesebb férfiak, kik azt mondják: „Igazuk van önöknek ellenzéknek: hazánk önállása csak azon alapon lesz teljes, melyet önök jelölnek ki; de a mit kivannak, az ez idő szerint elérhetetlen." Azokhoz, a kik azt állítják, hogy Magyarországnak minden kívánsága teljesült, azokhoz nincs szavam; azokhoz, kik Magyarországot jelen helyzetében boldognak, az államiság kellékeivel fölruházott országnak tartják, én nem fordulok : azok megfeledkeznek nemcsak saját hazájok múltjáról, nemcsak