Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.
Ülésnapok - 1869-210
48 210. országos ütés jnlias 15. 1870. Ugyan kérdem: micsoda megváltoztatott fogalmak szerint jele a reaetidnak az, ha valaki a népképviseletet és a törvény araimát akarja ? (Helyeslés bal felől.) Áttérve az egyes igen tisztelt szónokok előadásaira : (Halljuk!) Bethlen János t. képviselőtársamnak tartozom legelőször is válaszszall, ki jónak látta beszéde elején megróni engem azérf, hogy vakmerősködtem egy képviselőtársamnak nézetét megtámadni, helyteleníteni, roszalni, En nem tudom, hogy a képviselő ur, midőn ezért megrótt s isten tudja miféle fegyelmi vessző suhogtatásáról beszélt, mily nézetben lehet a képviselő jogára nézve. Én azt tartom, hogy minden képviselőnek jogában áll az én nézetemet megtámadni, nekem is jogom van minden képviselő nézetét megtámadni; itt pedig más nem történt, mert Elekes képviselő ur megtámadta az általam helyesnek tartott nézetet, én válaszoltam s megtámadtam az ő nézetét. (Ugy van! bal felől.) Ha e jogom sem lehet: nem tudom mifélekép osztályozzák a jogokat! De egyébiránt, t. ház, sokkal jobban ismerem a t. képviselő urnák a parlanientalisrnus téré ni jártasságát, semhogy még csak föltenni is tudnám, hogy ne tudta volna azt, miszerint nekem ehhez teljes jogom volt. Nem arról tehát, hogy ő ezt ne tudná, hanem bizonyos lépesvessző mutogatásáról van itt szó; de én nem hiszem, hogy Elekes képviselő ur megköszönje, miszerint őt a t. képviselő ur olyan madárnak tartotta, mely egy ilyen nyilvánosan kitűzött lópesvesszőn mindjárt megragad, {Zajos derültség bal felől.) Szirmay gróf képviselőtársamnak, őszintén megvallom, nem felelnék, ha azt nem látnám, hogy ezt az illendőség kívánja tőlem. Ő ugyanis szíves volt majdnem egész beszédén keresztül csekély egyéniségemmel foglalkozni; nem volna tehát illendő, ha neki egy pár szóval nem válaszolnék. A t. képviselő ur legelőször is igen számos kérdést intézett hozzám. Kérdéseket, hogy mit mondanék ehhez vagy amahoz, vagy mit gondolok, mit mondanának Európában erre vagy arra ? Nagyobbrészt o]y dolgokról kérdezett, melyekről, kérdései szerint, azt lehetne gyanítani, hogy én azokat vitattam, holott legnagyobb részint mindeniknek az ellenkezőjót állítottam. Kérdései közt van péld ául: mit gondolok, mit mondanának Európában, ha megtudnák, hogy mi azt akarjuk, hogy a nemesi privilégium az utezán sétáljon? értvén ez alatt a vámmentességet. Erre s ehhez hasonló kérdésekre nem válaszolhatok, s nem szorultam reá, hogy másoktól kérdezzem: ez esetben mit mondanának ; mert magam megmondom, hogy ez rósz, ezt el kell törülni. (Derültség.) Kérdezett azonban egyet, mire már kívánok felelni; kérdezte: mit gondolok, mit mondanának Európában, ha megtudnák, hogy mi itt azt akarjuk, hogy a törvényhatóságoknak a kormány minden rendeleteit ne kelljen feltétlenül teljesíteni, mi annyit tesz, hogy ne kelljen a törvényteleneket is teljesíteni; mert minden rendelet föltétlen teljesítése involválja a törvénytelen rendelet teljesítését is. (Helyeslés.) E kérdésre — megmondom — mit válaszolnának. Válaszolnának a szerint, kiket kérdezne meg. kétfélekép. Ha megkérdezné Anglia, Svájcz, Hoíland, Belgium polgárait, Vagy más államokban is a szabadság barátait, azok azt mondanák: hála istennek, ismét van egy állam, mely azt akarja, hogy csak a törvény parancsoljon. (Tetszés.) Ellenben, ha megkérdezné a muszka czár környezetét, vagy az — ugy látszik, sokak előtt a jobb oldalon kedves porosz junkereket, azok azt mondanák: az istenért, mily lélek-, mily kebellázitó vakmerőség ! (Derültség.) En az elsők Ítéletére adok valamit, ő, ugy látszik, minthogy a kormány javaslatátpártolja, az utóbbiakéra; gusztus dolga, nem vitatkozom vele. (Derültség.) Azt mondja továbbá t. képviselőtársam, hogy ő ugy emlékszik, hogy e vitában tőlem hallotta, miszerint a törvényhatóságok nálunk a gyakorlati élet iskoláját képezték. Abban, hogy e vitában hallotta volna tőlem, csalódik, de hallhatta volna tőlem elégszer, hallhatta Deáktól, Andrásytól, Eötvöstől és mindenkitől, ki valaha a magyar politikával foglalkozott. Csakhogy egyik sem húzta le belőle azon következtetést, mit ő, ugy látszik, abból eredni hisz, hogy tehát minden embernek nálunk joggal, politikával kell foglalkozni, és az ipar, kereskedelem és technika terét idegeneknek engedni át. Mind a törvényjavaslat maga, mind az én határozati javaslatom meggyőzhette volna róla, hogy itt épen nincs azon szándék; sem egyik, sem másik nem követeli, hogy a bizottsági tagok jogvégzettek legyenek. Hiszen a politikai élet gyakorlati iskolájának legnagyobb értelme és érdeme épen az, hogy azok is, kik, más életpályát választva, tüzetesen önmagukban nem foglalkozhattak ezen dolgokkal, a közügyekkel ez utón megismerkedhetnek, és a közügy iránti érdekeltségbe belevonatnak. A mi pedig engem illet, arra nézve megnyugtathatom a t. képviselő urat, hogy én valóban nem kívánom, nem óhajtom, nem helyeslem, hogy túlnyomóiag jogi ós politikai pályát válaszszanak ifjaink, és e tekintetben még a 60-as évek elején, körülbelül első az „uj korszakban", hirlapilag a nyilvánosság előtt figyelmeztettem mind a szülőket, mind az ifjakat, hogy mind önmagukra, mind a hazára nézve mily
