Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.
Ülésnapok - 1869-226
353 220 ' crsíágw ülés augusztus I. 1870.J ujabb tapogatózással eltéréseket tegyünk, melyek által nem könnyitünk a népen, melyen pedig bizonyára mindnyájan óhajtanánk könyiteni. {Helyeslés bal felől.) Gorove István közlekedési miniszter ; A t. előttem szólott képviselő ur némely enuneiatiójára vagyok kénytelen megjegyzést tenni. Azt mondotta képviselő ur, hogy a N. Várad-kolozsvári vonal 38,000 frt garantia mellett adatott ki. Bocsánatot kérek, én máskép ismerem ezen dolgot; t. i. a nagyváradi-kolozsvári vonalat a kormány saját költségén kezdte építeni és azután egy vállalkozónak adta ki, pedig hozzáteszem, egy pár millió, 3—4- millióval olcsóbban, mint az előzetes és a kormány birtokában levő költségvetések azt magukkal hozták volna; — pedig ha jól emlékszem ugyanazon vállalkozónak adta ki, a ki azt most. épiti, egy átalános összegért és a garantia kérdése csak azután későbben merült föl és később szavaztatott meg a biztosítás az országgyűlés által. Azt mondja a képviselő ur, hogy még most sem képes a kormány biztos adatokat fölhozni ezen vonal megváltoztatására nézve. Igenis a kormány előtt akkor, midőn a szerződés köttetett, nem feküdtek azon adatok, melyek folytán biztosabban lehetett volna eljárni arra nézve, hogy mily garantia adassék. De ezt nem maga a költségvetés határozza meg, hanem meghatározza az is, hogy a megváltozott viszonyokhoz képest egyszer kisebb, máskor nagyobb garantia mellett kénytelen a kormány a vállalkozóval egyezkedni. Hogy mennyibe fogna azon alagút kerülni, melynek kiépítése alól most a törvényhozás a vállalkozót fölmentené ? ennek meghatározása nem a kormány feladatához tartozik; mert világosan megjegyeztem, hogy bár mennyibe került volna ezen alagút: okvetlenül kényszeritette volna a kormány a kiépítésre a vállalkozót, ha más akadályozó körülmények nem fordultak volna, elő, melyeknél fogva az alagút kiépítését, — ha az csak 10 krajezárba került volna is, — még is ki kellett kerülni. Volt szerencsém előadni a döntő okot, mely abban rejlett, hogy a viszonyokazon vonalnál, mely az alagúthoz vezet, az üzlet és forgalom tekintetében sokkal veszélyesebbek mint azon vonalnál, mely most a törvényhozásnak ajánltatik. Ugyanis a vasúti és pénzügyi bizottságok jelentésében azt méltóztatott látni, hogy azon terrénum, mely Gyéres és Kolozsvár között fekszik, igen sok nehézséget nyújt azon vonalra nézve is, melyet a kormány ajánl, és arra is, mely az első tervben volt fölvéve. De a nehézségek azon vonalra nézve, melyet most ajánlunk, sokkal csekélyebbek, mint az eredeti vonalnál lennének; mig ugyanis az ere" deti vonalnál a csuszamlások 6000 méterre men nek, itten csak 2400 méter hosszúságúak mórtföldenkint. Azonfölül ki van mutatva az, hogy a kormány által most már javaslatba hozott vonal sokkal kisebb téren megy, egy század maximál emelkedéssel, t. i. 18,200 méter hosszaságban, mig a másiknál körülbelül 36 ezer méter hosszaságban mutatkozik az emelkedés. Ez pedig azt idézné elő, hogy az üzletnek költségei lennének aránylag magasabbak. (Helyeslés.) Arra kell tehát tekintettel lenni, hogy az országnak bizonyos pénzbeli összege takarittassék meg. Azért voltunk tehát bátrak nyugodt lélekkel ajánlani ezen törvényjavaslat elfogadását {Helyeslés. Szavazzunk !) Benedikty Albert: (Halljuk! Eláll!)!!. képviselőház! A jelen kérdésnél fölszólalni annyival inkább kötelességemnek tartom, mert fősúlyt fektetek arra, hogy a földalakulásból is ebből következtetve indul ki, mind a központi bizottság, mind a pénzügyiminiszter ur. Erre nézve pedig bátor vagyok megjegyezni, hogy 18*70. márezius 30-án egy szakférfiakból álló bizottság épen ezen vonalat tanulmányozván, arról kellő munkálatot készíttetett, melyből kiderül, hogy 1-szőr a tordai vagyis kolosvári tunnelen vezetendő vasútvonal 1 \ mértfölddel x rövidebb mint az, melyet a központi bizottság ajánl. 2-szor kitűnt, hogy a. föld minősége sokkal szilárdabb itten Boósnál, hol a tunnel vitetik keresztül, mint azon állomáson, mely elfogadás végett ajánltatik, (Halljuk !) és megjegyzendő az is, hogy ez alkalommal lVg mrtfkldel rövidebb levén a tordai vasútvonal, egészen feleslegessé válik azon másfél mértfödnyi útvonal elkészítése, melyet Gyerestől Tordáig elkészíteni ajánlanak. Továbbá az emelkedésre nézve is hallottam észrevételeket. Hogy mily magas a tunnel, az szintén ezen munkálatból derül ki, valamint £IZ IS, hogy itten' nem nagyobb az emelkedés, mint ottan; egyiknél olyan az, mint a másiknál, — kicsi különbséggel. Nevezetesen megjegyzendő még az, hogy a Kolozsvártól Tordáig vezető vonal egész hosszában nem vonul el oly helyeken, hol annyi súrlódás és csusszanás volna, mint a másik helyen. Azon völgy, melyet magam személyesen ismerek, sokkal rövidebb és veszélyesebb, mint a boósi. Továbbá megjegyzem, hogy a kolozsvár-tordai vonalnak 1000 ölnyi tunnelen semmibe vágás sincs, holott a másikon hét völgyön keresztül bevágások és torlódások vannak, melyek körülbelül 5 —12 ölnyi mélységű és süppedékes terrénumot mutatnak föl, a mi nagy munkát fogna szükségessé tenni. Arra nézve is van még meg-