Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.
Ülésnapok - 1869-221
221. országos Ölés Julius 28. 1870. 825 a t. ház tagjai között kiosztva, és midőn az elnökséget és a t. házat megkértem, hogy ezen határozati javaslatokat tárgyalásra kitűzni méltóztassék : a költségvetés tárgyalása alkalmával azt méltóztatott határozni, mikép a költségvetés tárgyalásának befejezése után azonnal napirendre fogja kitüzetni; kértem tehát tegnap a t. házat, hogy e tárgyat fölvenni méltóztassék. Az elnökség által pedig oda uta sittattam, hogy a mai ülés kezdetén terjeszszem elő ez iránti kérelmemet a t. házhoz. Ennélfogva bátor vagyok kérni a t. házat, miként az általam emiitett, a kórvények tárgyalási módjára vonatkozó két rendbeli határozati javaslatnak napirendre való tüzetesét elhatározni méltóztassék. Elnök ; Méltóztassék ez indítványt Írásban beadni. Csiky Sándor: A határozati javaslat nem csak beadva, de ki is nyomatva és szétosztva van már. Elnök: Kiván-e a t. ház e tárgy fölvételére a szabályok szerint napot kitűzni ? (íölMáltások jobh felől: Nem kívánjuk !) Méltóztassanak azok, kik ezen tárgyat fölvenni kívánják, felállani. (Megtörténik.) A többség nem kívánja fölvenni. A pénzügyi bizottságnak van jelentése. Kautz Gyula a pénzügyi bizottság előadója: Yan szerencsém bemutatni az állandó pénzügyi bizottság ujabb jelentését, az a vallás- és közoktatásügyi miniszter által 1870-ik évi közoktatásügyi ezélokra kért póthitel iránt. (Fölkiáltások: Fölolvasottnak veszszük.'j Elnök: Ha fölolvasottnak méltóztatik venni, kinyomatni s a szokott módon kiosztatni fog. Kautz Gyula előadó: Bátor vagyok egyúttal kijelenteni, hogy a pénzügyi bizottság egy ujabb szövegezésű törvényjavaslatot is készített, részint tekintettel azon intézkedésekre, melyeket a t. ház tegnapelőtti ülésében hozni méltóztatott, részint figyelemmel azon indítványokra, melyeket mi a pénzügyi bizottság jelen jelentésünkben teszünk. Ajánlom ezt a t. házDak elfogadás végett. Elnök : Ki fog nyomatni. Nem tudom kívánja-e a t. ház, hogy ezen törvényjavaslat szintén az osztályokhoz utasíttassák? 'Fölkiáltások: Oda utasítandó!) Tehát kinyomatván, az osztályokhoz utasittatik. Andrásy Gyula gr. miniszterelnök : T. ház! Debreczen városa igen tisztelt képviselője távollétemben interpellatiót intézett az összes minisztériumhoz azon állás iránt, melyet a kormány a Franeziaország és az északi német sz övetség, és a déli német államok között időközben kiütött háborúval szemben elfoglal és elfoglalni szándékozik. Ezen állásra nézve volt már alkalmam a kormány álláspontját jelezni, még mielőtt a háború kitört, midőn kijelentem, hogy azon kérdés, mely a háború kitörésére alkalmat adott, a közös külügyminisztérium nézete szerint bennünket közvetlen nem, de főleg csak a béke föntartása szempontjából érdekel, és hogy a kormány ezen nézetéből lehet ítélni jövendő magatartására nézve. - Ma, t. ház! midőn a háborü már .tfettleg kitört, és midőn a közös külügyminisztérium nHden törekvése , melyeket a béke fen tartása iránt az utolsó perczig folytatott,aÉkertelenek maradtak, csak azt mondhatoHnarogy a kormány állása e tekintetben lényegében nem változott. (Átalános helyeslés.) Gmk ujabb kötelezettség háramlik a kormányra, hogy t. i., ha már a háborút megakadályoztatni nem tudta, annak mindig szomorú hatását lehetőleg szelídítse, másrészről pedig gondoskodjék arról, hogy a birodalom érdekei a háború esélyei által meg -ne lépessenek. Erre nézve Julius 20-án, vagyis ugyanazon napon, midőn a háború hivatalosan notiflcáltatott, egy körlevél intéztetett, a közös külügyminisztérium által Európa minden udvarához, melyben Ausztria és Magyarország neutralitása kimondatott, s mely körlevél notifieáltatott is az illető udvaroknál: egyszersmind azonban kijelenté ezen körlevél azt is, hogy ezen neutralitási állás nem menti fel a kormányt azon kötelezettsége alól, hogy a birodalom biztonsága iránti szükséges intézkedéseket megtegye. Ha tehát, t. ház, a semlegességről és arról a mit a semlegesség következtében tenni kell, átalánosan megállapitott fogalmak volnának, ugy én a t. képviselő urat válaszképen csak azon körlevélre utalhatnám; minthogy azonban a semlegesség kötelezettségeiről a legellenkezőbb nézetek uralkodnak, szükségesnek tartom ez alkalommal a kormány állását e tekintetben az eltérő véleményekkel szemben rectificálni. {Halljuk ! Halljuk!) Azt hiszem, hogy a kormány nem felelne meg a monarchia érdekeinek, s nem találkoznék a közvéleménynyel, ha a mostani viszonyuk között a semlegességnek oly formát akarna adni, mely bármely hatalmat feljogosítana arra, hogy ebben méltán kihívást láthasson. (Átalános élénk helyeslés.) De a mint egyrészről ezt nyíltan kimondom, ugy kötelességemnek tartom kimondani azt is, hogy époly kevéssé felelne meg a kormány, nézetem szerint, hivatásának, kötelességének és a monarchia várakozásának vagy érdekeinek, ha ellenkező irányban azon szempontból indidva ki, nehogy védelmi készületei valamely hatalom susceptibilitását fölébreszthessék, tétle-