Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.
Ülésnapok - 1869-217
217. országos Ülés Julius 23. 1870. 265 kimutattam, hogy az indézett 1848-iki törvény Kerkapoly miniszter ur nyilatkozata és az előttünk fekvő törvény §-ai, sőt ezek egymás közt is a legnagyobb ellentétben vannak. Az egész arnabilis confusio, a mint a tul oldalról többen méltóztattak magukat kifejezni, tökéletesen ellenkezik nemcsak nemzeti érzületünkkel, nemcsak jellemünkkel, óhajtásaikkal, de ellenkezik az önök által mindig oly fennen hirdetett jó administratio igényeivel, és végre az állítólag önök által is óhajtott önkormányzat sarkalatos elveivel is. Semmitől sem borzadok ugy, t. ház, mint a teljes eentralisatiótól, és elismerem, hogy ezen törvény nem megy annyira, mert ez a centralisatiónak is csak igen gyönge kísérlete. De méltóztassanak elhinni, egy azon körülményekhez mért helyes alapokra fektetett, szerves centralistikus rendszer behozatala legalább egyenes, legalább férfias , legalább loyalis eljárás lett volna a nemzettel szemben; sokkal loyalisabb legalább, mint ez igy ámitólag apránkint fosztatván meg a bizottságok legbecsesebb jogaiktól. Még egy kérdés kimaradt, t. ház, a főispáni szervezésből, és e törvényben talán helyesen maradt ki abból; de mindenesetre ugy, hogy tudomást róla ennél fogva nem szerezhetek, vajon a magas kormány ós a t. jobb oldal a kormánynak — meglehet rá nézve hasznos, de mindenesetre jó és alázatos szolgáit jövőre isdignitariusoknak fogja-e tekinteni, és felsőházi tagoknak meghagyni ? Ezen kérdést, melyre magamnak meg nem telelhetek, egyszerűen feltéve, kijelentem, hogy én magamra nézve tökéletesen honfiúi lehetetlenségnek tekintem ezen törvény 52— 57. %%-a.inak elfogadását. Ennélfogva az 52-ik §-ra mint a mely magában foglalja a főelvet, bátor leszek a t. ház asztalára egy módositványt letenni; azon nyilatkozattal, hogy amaz igenis váratlan esetben, ha ezen módositvány netalán elfogadtatnék, az 53. és következő §§-ra is be fogom adni módositványaimat. Addig kérem a t. házat gondolja és fontolja meg komolyan ezen lépést: alig van már is idő reá; ütött e törvényre nézve a 12. óra; a német költő pedig megmondotta „Was die Minute ausgesehlagen, bringt keine E"wigkeit zurück" Akarnák még önök, meg vagyok győződve róla, önök közül is igen sokan akarnák megváltoztatni ezen törvényt, mikor azt a kormány életbe fogta léptetni, vagy meglehet életbe léptette, annak csakis a főispánokra vonatkozó pontjait az európai szomorú események ürügye alatt, de valósággal az egekig magasztalt központi hatalom nevelése czéljából; akarnák önök megváltoztatni ezen törvényt, midőn gzemeik vagy legalább választóik szemei felfognak e tekintetben nyilni: de uraim, akkor már KÉPV. H. NAPLÓ. 18« I. mint a német költő megmondá, késő lesz. Akkor látván, hogy azon hitben, hogy igazuk van megengedem, mily hatalomittasan, mily merészséggel segítették önök eltiporni a megyei önkormányzatot, az államgazdászati helyes elveket, a nemzetnek mindenütt hangosan nyilvánult közvéleményét, szóval mindent, mi e szegény hazának a centralisa, ti o elleni garantia gyanánt szolgálhatott volna, és képtelennek látva az önök teremtette uj helyzetet a nemzet jövőjének biztosítására: ellentétben látva a nemzet tagjait önmagukkal, félrevezetve az ifjúságot, akkor nem tehetnek szomorú öntudatukban egyebet, mint fölkiáltani a nagy költővel: ,,Teremt-e Isten több magyart, ha mi is elfogyánk V (Egy hang jobbról: Szép!) Megbocsássanak, akár szép, akár nem szép, a mit mondani bátorkodom, mit különben az igaz ízlés rég eldöntött, az nem szép, mit önök most tesznek, s mi igazolja a,,Grlocke <e szerzőjének ama nagy szavait : „Dochder schreckliehste der Schreeken ist der Mensch in seinem Wahn." Mi, ha szemeink vérkönyüiben is, moshatandjuk kezeinket. (Igaz! bal felől.) Ajánlom módositványomat. (Elfogadjuk ! Á bal oldalon.) Majláth István jegyző (olvassa a módositványt.) Az 52. §. kimaradna és helyette tétetnék: A megyékben, székely székekben, a kerületek és vidékeken a kormány közege a főispán, illetőleg főkirálybiró és főispán, a szepesi kapitány, a kerületi gróf, a főtisztek csakis ellenőrködnek a megyei önkormányzat felett, melybe rendelkezőleg elegyedniök és a, választott tisztviselőkkel közvetlenül rendelkezniük nem szabad. Kautz Gyula: T. ház! Az előttem szólott képviselőtársam az 52-ik §-ra vonatkozólag alig tett valami meritorius megjegyzést, és miután én részemről csak e szakaszhoz kívánok szólni: nem tartom szükségesnek, hogy hosszabb beszédére válaszoljak, mely tulajdonképen az egész fejezetre vonatkozik. Miután azonban latin citatiókat méltóztatott többször említeni, legyen szabad mellesleg igen röviden megjegyeznem azt, hogy a bis repetita piacent elvét szívesen elfogadom, de alig fog kétséget szenvedni az, hogy centies audita repetere, nauseam parit. Az 52-ik §-ra vonatkozólag nekem is van néhány tiszteletteljes megjegyzésem, illetőleg módositványom. A törvényjavaslat 52-ik g-a, 3. momentuosus elvet foglal magában. Először: kimondja azt, hogy a minisztérium a városok élére épen ugy. mint a megyék élére, az eddigi rendszerből eltérőleg, jövőre egy államkormányi közeget akar állítani. Másodszor: kimondja azt, hogy a megyének főispánja egyidejűleg az illető megye területén létező városnak főispánja is lehet. Végre harmadszor ktmondatik az, hogv a városok élére 84