Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.

Ülésnapok - 1869-217

246 217. oraágos ülés Julius 23. 1870. mellett a hozott határozatok foganatosítását. Nézetem szerint nem lehet ez máskép a törvényhatóságoknál sem, melyeknek élén oly tisztviselő áll, a ki nem súlyosabb felelősséggel tartozik a kormánynak, mint azon képviselőtestületnek vagy azon bizottságnak, mely őt megválasztotta. Teljes meggyőződésem tehát az, hogy a közigazgatás vezetését nem a közgyűlésre, hanem az alispánra, és illetőleg a polgármesterre kell bizni. így van ez különben a gyakorlati életben is. Legyen szabad erre egj példát idéznem. A belügyminisztériumban egy igen fontos tárgy került szőnyegre, mely egyes fél fölfolyamodása folytán jutott oda. Az ügyet másod fokban nem a közgyűlés, hanem az alispán döntötte el. A belügyminiszter ur szükségesnek vélte a közgyűlésnek e tekintetben! határozatát tudni, s az iratokat megküldte a megyének azon felhívással , hogy a közgyűlés hozzon benne határozatot, különösen nyilatkozzék a felett, vajon eliögadja-e az alispán határozatát vagy nem. És mi volt az eredmény? az eredmény az volt, hogy a közgyűlés határozatot hozván s helyeselvén az alispán eljárását, egyúttal kijelentette jelentésében a miniszternek, hogy ő az ilynemű ügyek elintézését végleg az alispánra bizta, és méltóztassék máskor a miniszter az alispán határozatát elfogadni. (FöMáttásokbalról: Melyik megye volt az?) Van több ilyen, méltóztassék utána nézni a belügyminisztériumban, ott vannak az akták. A mint azonban egy részről szükséges az, hogy a közigazgatás az alispánra, illetőleg a polgármesterre bizassék, ugy más részről mulhatlanul szükségesnek látom, hogy a törvényhatóságok saját ügyeikben, önkormányzati hatáskörükben első tokban határozanak, és minden a községeket illető ügyben felügyeleti joguknál fogva másod fokban intézkedjenek. Minthogy pedig a Törvényhatóságoknak ezen határozati joga és hatásköre a törvényjavaslat 43. és 44. §-aiban biztosítva van, ennélfogva én nem vagyok hajlandó, Ghyczy Kálmán t' képviselő ur módositványát elfogadni, és a központi bizottság szövegezésére szavazok. (Helyeslés jobb felől.) P. Szathmáry Károly: Azon teljesen kimerítő remek beszéd után, melyet tegnap igen t. elvtársam (xhyczy Kálmán mondott el, valóban semmi hajlandóságom nem lenne szólani, mert az az én részemről, az én gyenge képességem részéről semmi támogatásra nem szorul. Azonban nehogy azon tényből, hogy sem az átalános vitában, sem a szavazatok kérdésében vészt nem vettem, valaki azon gyanút képezze, mintha én ezen törvényjavaslat titkos bámulója volnék, bátor vagyok szót emelni, előre is ígérvén, hogy röviden fogok szólani, és talán untató sem fogok lenni. A t.' előttem szólott képviselő ur, valamint már korábban Tóth Vilmos államtitkár ur is hivatkozott a belügyminisztérium titkos szentélyében elrejtett okmányokra. Megvallom, hogy midőn a magyar törvény azt mondja, hogy unus testis nullus testis : akkor, ha egy testis sem jelenik meg, nehéz e nyilatkozatokra súlyt fektetni. Megvárnám a belügyminisztériumtól, hogy ha bizonyos okmányokra hivatkozik, melyekben a megyék a jövő rendezésnél a virilis szavazatokat kérik behozni, vagy melyet t. képviselőtársam Nebreheezky emiitett, hogy akkor ezen okmányok az országházban kitétessenek, vagy legalább a sajtó utján köztudomásra juttattassanak. Magára a tárgyra térvén, t. ház, kétségtelen dolog, hogy ezen pillanatokban egy szomorú kötelességet teljesítünk. A magyar köztörvényhatósági élet temetésére vagyunk összegyűlve, és én meg vagyok győződve arról, hogy a túlsó oldalon is könyüket találnánk a szemekben, ha azon eset nem forogna főn, hogy ősi szokásaink szerint hármas koporsóba temettük el. Eltemettük a törvényhozásban való részvételt, eltemettük a megyéknek biróválasztásokra való befolyását és most a hatósági életet az utolsó koporsóba tesszük le. Vagy pedig, mint t, barátom és képviselőtársam Bánó József monda a minap költői hasonlattal élve, hogy az a hernyó, t. i. a mostani vagy a régi vármegye, nem tudom melyiket értette, begubózza magát, és aztán pillangóvá válik. Hogy ezen javaslat szerint csakugyan valami tarkabarka állat lesz belőle, azt elismerem, sőt talán az egész hasonlatot is elfogadom, és hiszem, hogy pillangóvá válik és elröpül. Mondám, hogy meggyőződésem, miszerint Ta megyei autonómia, esB j ezen autonómiából kifolyó közérzület és kőzszel- I lem sirja szélén állunk, és megengedik talán, | hogy midőn önök göröngyöket szórnak a sirra, í mi virágokat szórjunk reá. Fájdalmasan hallottam, hogy egyike minisztereinknek annyira ment hogy megtagadta azon befolyást, melyet a megyék nálunk a múltra gyakoroltak, fáj'dalmasan esett hallanom, mert azt a költőnek és regényírónak meg tudom bocsátani, hogy a megyei visszaéléseket egykor ostorozta ; de a történésznek soha se tudom megengedni, hogy olyasmit állítson a mi a magyar történelemben nem jogosult. A t. miniszter ur époly jól tudja, sőt jobban, hogy voltak idők, szomorú idők, mikor a megyék termeiből keit ki a honvédelemre felszólítás, mikor a szikszói gyűlésen hozatott először szóba Eger várának védelme. A t. miniszter ur jói tudja, és jól emlékszik az utazó patriótákra, és hogy a megyék voltak küzdterei mindazon eszmék, melyek 1848ban érvényre jutottak.