Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.
Ülésnapok - 1869-215
214 2 ' 5 ' orszá SOS Illés Julius 21. 1870. exigentiák tudományának, csak akkor van érvénye és fontossága, ha azok, kik irányában ezen politika követtetni szándékoltatik, e politika horderejét előre be nem látják. Hasonló az oly politikus azon kártyajátékoshoz, kinek kártyájába lehet látni; már pedig ezen törvényjavaslat tárgyalása alkalmával nyilt titokká vált, hogy a kormány ezen törvyénynek keresztülvitele által politikája élét a nem magyar ajkú polgártársaink ellen akarja fordítani egyrészt, másrészt pedig nem elegendő eensuss al biró polgártársainkat akarja joguktól me gfosztani. Az első sorban nem magyarajku polgártársaink közt leginkább kitűnnek a román testvéreink. Ugy látszik, némi borzalommal viseltetnek ezen nemzetiség iránt a törvénykozó testület némely tagjai, pedig nincs okuk rá. Én a román nemzetet legalsó rétegéig ismertem, velük érintkezésben voltam és azt tapasztaltam, hogy azoktól legkevesebb okunk van félni; azon jóindulatú, majdnem gyermekes szivü és vendégszerető nép, mely a magyarnak nem ellensége. Igaz, hogy sokan azon hitben vannak, hogy a román boszuálló; mig lelke előtt lebeg az oly nem igazolható közmondás: ,,cine mintye." Ez alaptalan ráfogás. A román nem boszuálló. Hogy méltatlan sérelmet nem tud felejteni, ezt nem hibái, hanem erényei közé számítom, mert látom, hogy van benne akarat, és látom, hogy van benne nemes büszkeség ; már pedig kiben ezen tulajdonságok megvannak, az, ha a háládatlanságot visszatorolni el nem felejti is, de bizonyosan a méltányosság iránt elismeréssel és háládatossággal van. De, t. ház, magasabb erkölcsi szempontokból sincs ok arra, hogy a joggyakorlat csupán a vagyonra és birtokra fektettessék. Hiszen, t. ház, van annál nemesebb indok i s, mire a törvényhozásnak figyelemmel kell lenni : mert azon atya, azon fiu, azon jó barát, azo n föld, melyen születtünk, melyet más néven haz ának szoktunk nevezni, nagyobb tényező a polgári jogok és kötelességek tekintetében, mint azon csekély census, mely szerint a jelen törvényjavaslat utján némely ember mások jogát akarná biztosítani, Nem látom tehát indokolva semmikép azt, hogy ezen törvényjavaslat keresztülvitessék. El van az árasztva szóvirágokkal a túlsó oldal részéről, el van az árasztva phrasisokkal; de ezekre csak azon magyar közmondás alkalmazható, hogy „minden szónak meg van párja," mi azt jelenti, hogy minden szóra lehet felelni; de hogy ezen felelet igazságos-e, az megint más kérdés. Ezért még sem hagyhatom megjegyzés nélkül a pénzügyminiszter urnák egy nyilatkozatát, melyre tulajdonkép egész beszédét alapitá, s melyben azt állította, hogy a jogmegosztás ós a parlamentalismus egy időről datáltatnak. T. ház! ennek megczáfolásába nem akarok bocsátkozni, melyre sem tér, sem idő nincsen, és mert tudományos dissertatiókkal nem akarom a t. ház figyelmét fárasztani. Megezáfolja azt a világnak, a nemzeteknek és alkotmányoknak története. De mégis egy körülményre vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni, melyre, eltekintve a nemzetiségektől, szeretném ezen törvényjavaslatnak elvetését fektetni, és ez : a háladatosság. Méltóztatnak emlékezni, hogy midőn azon jogokat kivívtuk, melyek szerint itt mint népképviselők hozhatunk a hazának törvényeket, ezt nem másnak köszönhetjük, mint a nemességnek. Már pedig Magyarország nemesei közé, kik főtényezők voltak ezen jog megnyerésében — azok közé tartoznak olyanok is, kik jelenleg is birják azon jogokat, melyeket a törvény által reájok ruháztak: ez az alsóbbrendű nemesség, mely ma körülbelül azon helyzetben van, hogy alig lesz képes azt acensust kimutatni, melynek folytán neki a szavazati jog megadatnék. T. ház! ha bármit is követünk el, de emberi méltóságunk nem engedi azt, hogy hálátlanok is legyünk, s azért arra hivom fel a t. ház figyelmét: tekintse azt, hogy azon nagylelkű emberek, kik most is élnek, a virihs jog által elüttetnének azon jogtól, melyet 1848-ban oly nagylelkűen adományoztak a nemzetnek. Pártolom Majthényi Dezső t. képviselőtársam indítványát, Berzenczey László s T. ház! Nem szólaltam volna föl, ha b. Kemény képviselőtársam tegnap nem mondotta volna, ho^y ha nem lesz virilis szavazat, a világnak vége lesz; nem szólaltam volna föl, ha csak nem félnék attól, hogy a jövőben azzal fogják a magyar képviselőházat vádolni, hogy éjjel-nappal nem gondol egyébre, mint arra : vajon a világ közepén áll-e vagy sem. Pedig ez nem áll. Én tudom, hogy mit tesz a virilis szavazás, mert hisz nálunk régen megvolt az az országgyűlésen, ugy hívták a virilis szavazattal bírókat, hogy regalisták, és a kormány kinevezett ilyenekké annyit, a menynyit akart és szembe állította ezeket a nemzeti képviselőkkel. És igy a kormány elérte a magyar országgyűlésen azt, a mit akart. Megtörtént ugyan, hogy épen a regalisták között is találtattak szabadelvűek és én tökéletesen meg vagyok róla győződve, hogy a magyar kormány nem számit arra, mostan sem, hogy a virilis szavazat által bejutott egyének mindannyian kormánypártiak lesznek. Meglehet,
