Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1869-197
36 197. országos illés június 30. 1870. lehetvén keresni. Sőt még tovább is megy a törvényjavaslat, ugy látszik, azért : mert — csak nem rég történt, és igy nem feledkeztünk még meg róla, — hogy Magyarország számára hozott törvénytelen rendeletek nem kaptak rögtön végrehajtókat, ugy hogy azoknak végrehajtását ostromállapottal kellett elősegíteni. Hogy pedig ez többé ne történhessék, erről is gondoskodtak, (Föikiáltások a bal oldalon : Ugy van, ugy van!) mert kimondják azon elvet, melyet szabad államban kimondani nem lehet : hogy a ki törvénytelenséget követett el, ha ezt felsőbb rendelet folytán tette, nem vonható felelősségre. (Ugy van! bal felől.) Tehát önök egy felől elhatározzák, hogy a hatóság a kormány törvénytelen rendeleteit is végrehajtani köteles, és azután gondoskodnak arról, hogy fedezve legyen 1 az, ki a törvénytelen rendeletet végrehajtotta ! (Ugy van! hal felől. Zaj. Halljuk!) Egyébiránt, t. ház, (Halljuk!) ezen intézkedés a törvényjavaslatba bizonyosan belejött azon szándékból — és okulva is, megengedem a múlt előbbi példáin, — hogy megakadályozzák azon eshetőség előállását, miszerint némely törvényhatóság — beszélek nem a legközelebbi időkről, de átalában a század első évtizedeiről, az 1848-ik évig terjedő időkről, — a kormány rendeletét, lett volna az bár törvényes, ellenkezésből vagy bármi más okból, visszautasította. Önök, kik ezen törvényjavaslatot készítették, ez ellen kerestek orvosságot, s hogy ezen baj ellen orvosságot kerestek, meggyőződésem szerint helyesen tették; csakhogy oly orvosságot leltek, mely roszabb magánál a betegségnél; holott, ha végre már el akarjuk ismertetni hazánkban is a.zt, a mi az egész világon, a hol szabadság van el van ismerve, hogy senki sem ur, csak a törvény : akkor az orvosság igen közel van. Mert valamint megyei omnipotentia az, ha kétség támadván a rendelet törvényessége iránt, a megye határozza meg : vajon végrehajtandó-e az vagy sem ? épugy a kormány omnipotentiája az, ha ily esetben a kormány dönt. (Élénk helyeslés a bal oldalon.) A kettő között pedig áll az igazság. Ali ugyanis az, hogy ily esetekben, mint már előbb is említem, egy minden párton és párttól való függésen fölül álló, senkitől semmit j nem várható bíróság által döntessék el a törvenyesség kérdése (Helyeslés bal felől); a törvényhatóság pedig, ha egy rendelet végre nem haj- j tásával, — mely törvényes volt, de melyre rá- i fogta, hogy törvénytelen, — kárt okozott : tar- j tozzék legszigorúbb felelősséggel és kárteritéssel. (Helyes'és bal felől.) Azt hallom említeni, — később akartam ugyan erről szólani, de itt is elmondhatom e ! fölött nézeteimet, (Halljuk!) — hogy önök hivatkoznak e tekintetben a parlamenti felelős kormányformára és a minisztérium parlamenti felelősségére. Én, t. ház, a parlamenti felelős kormányformát tartom azon egyedüli kormányformának, mely alatt egy nemzet monarchiában valóban szabad lehet. Nem mondom ezt most először; mondottam ezt évekkel ezelőtt is, midőn nem egynek ellenében azok közül, kik most a parlamenti kormányforma nevében a törvényhatóságok jogkörét csonkítani akarják, védelmeztem a parlamenti kormányformát, melyet akkor ők elejteni akartak, a megyei autonómia ellenében. Azonban először is vegyük, hogy ezen esetre nézve, midőn a kormánynak valamely megyéhez törvénytelen intézkedése ment, és utólagosan a megye kérvénynyel járul az országgyűléshez: mit várhatunk és mi lehet az eredmény 1 Én a kérvényezési jogot nagybecsű jognak tartom; csakhogy egészen másra való az egyfelől, másfelől, pedig s különösen egészen másképen kell magunkat az iránt viselni, mint viseljük most. (Halljuk!) Hisz, hogy a kérvényezési joggal mily garantiát adnak önök e törvényjavaslatban, azt a mai napon ós a mostani törvényjavaslat tárgyalása alkalmával látjuk. Naponta jönnek hatóságoktól és egyesektől a kérvények ezen törvényjavaslat ellen; azok hűségesen bejelentetnek, a kérvényi bizottságnak hűségesen kiadatnak; a kérvényi bizottság, — nem akarom ezen bizottságot e részben vádolni — hűségesen át is olvassa azokat, hűségesen referálni is fog azokról: csakhogy ez már akkor fog történni, midőn azon törvényjavaslat, melynek törvénybe igtatása ellen intézve voltak, már törvénynyé lett. (Bal felől: Ugy van!) De tegyük fel, hogy más intézkedés fog e részben történni; tegyük föl, hogy kimondatik, miszerint a törvénytelen rendelet ellen a törvényhatóságok részéről feljövő kérvények valami kivételesen, jó, sikeres utón fognak a ház tárgyalása alá bocsátatni; de kérdem ós nem vádul, — senki irányában nem akarok ezzel élni. de hivatkozással a parlamenti kormányforma természetére, — kérdem, lehet-e biró a ház, vagyis azon többség, mely egy azon kormánynyal, melynek tetteit bírálni akarják? A többség a kormányt felfogja menteni, fBal felől: Ugy van! Mozgás és zaj jobb felöl.) És lehet-e ez másként? Nem lehet másként, és igy ebben nem feküdhetik kellő garantia. Miért nem lehet ebben garantia ? Mert a parlamenti többség, mely egy kormányt fentart, és melyet kell hogy fentartson, ha ezen kormány átalános politikájával meg van elégedve; meg nem buktathatja akkor, a mikor ennek egyes tetteivel nincs megelégedve.