Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1869-197
28 197. országos illés június 30. 1670. képviselő ur, hogy honnan tudjuk meg, hogy tárgyalni kivánja a ház a választ, ha az elnök a kérdést föl nem teszi? (DeriiÜség. Ugy van!) Föl kell tenni a kérdést, azután tudjuk meg, hogy tudomásul veszi a ház vagy pedig annak idejében a tárgyalást kivánja kitüzetni? Ismétlem az első kérdést: Tudomásul veszi-e a t. ház a választ, vagy nem 1 (Jobb felől: Igen ! Bal felől: Nem !) Méltóztassanak azok, kik tudomásul veszik, föiállani (Megtörténik.) A többség tudomásul veszi. Majoros István: T. ház! Körüibelől tíz éve már annak, hogy Zenta város s vidéke távirdavonalért folyamodott az akkori kormánynál. Mióta az alkotmányosnak nevezett kormány életbe lépett, azóta is több izben megújította ezen kérést. Ujabb időben tudomásomra jutott az is, hogy a legközelebbi januáriusban a távírda állomásra csőd hirdettetett; az is tudomásomra jött, hogy ajánlatok adattak be és az ajánlatok offertek utján a távírda fölállítására Horgostól Ó-Becséig elfogadtattak volna. A kiépítésnek határideje május vége volt, azonban május vége elmúlt, sőt ma már június utolsó napját éljük, s mai napig jele sincs, hogy Horgostól Ó-Becséig távírda föl fogna állíttatni. Ott pedig körüibelől 80 ezer lelket számláló hat község létezik, s ezek kőzött három nevezetes kereskedelmi hely, hol a közlekedés igen is szükséges, s annyira kiváuatos ; hogy halasztani nem lehet. (Zaj.) E végből tehát interpellálom a kereskedelmi miniszter urat : „Van-e tudomása arról, hogy a még múlt 1870-iki január hóban offert utján munka vállalatba adott, borgos-ó-becsei távírda vonal fölépitése még mai napig sem kezdetett munkába vétetni: holott már május havában kiépítve kell vala lennie." Második interpellatióm pedig az, hogy az ország községe és köztisztviselői hozzám, mint képviselőhöz hivatalos megkeresést intéztek, s ugy hiszszük, legalább van jogunk hinni, hogy mi is az államnak, ha nem is kinevezett, de mindenesetre megválasztott tisztviselő ivagyunk... (Átalános ellenmondás és derültség.) En ugy veszem azt, hogy egy képviselő mindenkor nyilvános személy és oly nyilvános személy .... (Átalános nevetés) sőt egy képviselő többet tesz, mint egy államtisztviselő, mert az állásánál fogva az alkotmányos élet íőtényezője. Ennélfogva azt hiszem, hogy az állampolgároknak az állam érdekében vitt minden oly levelezéseik, melyek hivatalosan ós hivatalos testületektől jőnek, bérmenteseknek kell hogy legyenek. (Ellenmondás.) íme, t. ház! itt egy levél, melyet én választóimtól Zenta városa közönségétől mint hivatalosat kaptam, és érte 20 krt kellett fizetnem. (Zaj.) Ez okból kívántam tehát a t. miniszter urat arra kérni, hogy magyarázza meg: mi módon történik az, hogy a képviselőnek a Pest városi főpóstánál még pénzes és ajánlt levélért sem kell fizetni; az országház posta hivatalában ily hivatalos levélért pedig póstadijt fizetnie kell? Kérem tehát a miniszter urat, miszerint ezen kérdésekre nézve fölvilágosító választ adni szíveskedjék. Kérem interpellatiómat fölolvastatni. Mihályi Péter jegyző (olvassa Majoros István interpelláltát.) Interpellatio a kereskedelmi miniszterhez Beadja Majoros István. „Yan-e tudomása arról, hogy a még 1870-ki január hóban offert utján munka vállalatba adott horgos-óbecsei távirdavonal fölépitése még e mai napig sem kezdetett munkába vétetni, — holott már május havában kiépítve kell vala lennie ? Továbbá van-e tudomása arról, hogy az ország községei tisztviselői által illető országos képviselőihez hivatalosan föladott leveleikért, melyeket ők ott helyben, mint hivatalosakat szokott módon könyvbei beírással föladnak: itt az illető képviselőiknek készpénzzel kelletik azt kiváltaniuk ?" Elnök: Közöltetni fog a, miniszter urraL Patay István: T. ház! A házszabályok értelmében a kérvények érdekében akarok némi kurta megjegyzést tenni. F. hó 21-ik napján t. barátom Szakáesy Dániel azon indítványt tette, hogy miután mindennap számos kérvény érkezik a ház asztalán levő törvényjavaslat érdekében ugy a tör vény hatóságoktói.mint a királyi városok, községek, sőt egyebek részéről is, illő, hogy határozza el a ház, miszerint e tárgyban a, kérvényi bizottság még a törvényjavaslat tárgyalása előtt kimerítő jelentést tegyen. Megnéztem az illető ülés jegyzőkönyvét, és azt tapasztaltam, hogy — bár nem tudom miként törtónt az — hogy ezen megjegyzés a jegyzőkönyvből kimaradt; a mint csakugyan a tanácskozás ma meg fog kezdődni, és a kérvényi bizottság jelentését nem adta be. Azt kérdem, hogy ha mi állásunknak és azon bizalomnak, melyet bennünk a törvényhozó testületben a nép, városok és a közönség helyezett, meg van-e azzal felelve, hogy mi ezen kérvényeket a kérvények lomtárába lökjük í Ezt itélje meg a t. többség, de hogy a nép bizalmát ezzel magunk számára nem biztosithatjuk, az bizonyos. Ezen rövid megjegyzést tenni képviselői állásomnál fogva kötelességemnek tartottam. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Sziávy József kereskedelmi miniszter: Ha a t. ház megengedi, azonnal fo-