Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1869-197
197. országos ülés jnnius 30. 1870. 29 gok felelni Majoros István képviselő ur interpellatiojára. (Halljuk ) A mi az illető távírda-vonal kiépítését illeti, rögtön ugyan nem adhatok határozott választ, de ugy hiszem a t. képviselő ur meg fog elégedni azzal, ha azt mondom, hogy azonnal fölvilágosittatni fogom magamat azon akadályok mibenlétéről, melyek ezen vonalnak kiépítését gátolták, és azok elhárításáról gondoskodni fogok. (Helyeslés.) A mi az interpellatio második részét illeti, hogy mikép van az, hogy ő mint képviselő a levéldijakat kénytelen megfizetni, erre nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy a t. képviselő urak, tudtomra, postadíj-mentességgel nem bírnak ; mert csak akkor bírnának, ha ez a törvényben ki lenne mondva: miután pedig ezt a törvény nem mondja, természetes, hogy nem bírnak. (Helyeslés.) Majoros István : A t. miniszter urnák első kérdésemre adott válaszával, a mennyiben megígérte, hogy tudomást fog szerezni magának a dolog állásáról és engem értesíteni fog (Ezt már nem mondta! jobb felölj igenis köszönettel veszem. A másodikra nézve pedig azt tartom, hogy ha hivatalos személyek és hivatalok egymás között az állam rovására szabadon és ingyen levelezhetnek, miért ne lehetne akkor egy országos képviselőnek hivatalos személyektől bérmentetlen levelet kapni. Különben nem értem azt a praeeedenst, a mi rajtam történt. Képviselő elődöm többször küldött választóihoz, Zenta város hatóságához levelet, mikor én ott hivatalt viseltem, és soha sem fizetett érte sem ő, . sem a város. Utóbb — a mostanról beszélek — hála istennek másfél éve, hogy képviselő vagyok és többször irtani a városnak levelet, sőt pénzt is küldöttem és ha a főpostán adattam fel, hogy ha meglátták a föliratot, nem kellett fizetni érte, minden fizetés nélkül eljutott rendeltetése helyére; míg ellenben, hogy ha itt az országháznál adtam fel, a dijjakat meg kellett fizetni. Méltóztassék tehát erről fölvilágosítást adni. Elnök' T. ház! Talán maradjunk az előbbeni határozatnál, hogy közöltetni fog a miniszter úrral. ( Tudomásul veszszük !) Tudomásul veszi a t. ház % (Tudomásul veszszük.) Tehát tudomásul ># vétetik. Ürményi Miksa: T. ház! Azon észrevétel, melyet Patay István t. képviselőtársam tett, némi megrovást tartalmaz talán a kérvényi bizottság' működése ellen: (Bal felől; Ugy van !) azért bátor vagyok észrevételeire felelni. Emlékeztetem a t. házat arra, hogy én már néhány héttel ez előtt bátorkodtam a háznak kegyes figyelmét arra fordítani, hogy a kérvényi bizottságnak már — ha jól tudom — 5 vagy 6 kinyomatott sorjegyzóke várja a tárgyalást. A t. ház nem kegyeskedett figyelemre méltatni ezen kérésemet és nem tűzte ki tárgyalásra: így tehát a t. képviselő ur ne a kérvényi bizottságot okolja, hanem ismételje a házhoz azon kérést, melyet akkor én bátorkodtam tenni, ós ugy hiszem kivánatának meg lesz felelve. Anidrásy Gyula gr. miniszterelnök » T. ház ! A lánezhid megváltásáról szóló, és 0 felsége által már szentesitett törvényezikket van szerencsém azon kéréssel benyújtani, hogy amsak kihirdetését elrendelni méltóztassék. Bujanovics Sándor jegyző [olvassa a lánhzhid megváltásáról szóló szentesitett törvényt.) Elnök : Tisztelettel kihirdettetvén, hasonló kihirdetés végett a főrendekhez átküldetik. Napirenden van harmadszori felolvasása az 1868: VIII. törvényezikk által helyben hagyott szerződés 5. és 20. szakaszainak módosításáról szóló törvényjavaslatnak. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a törvé/nyjavaslatot.) Elnök : Elfogadja a ház a most felolvasott törvényjavaslatot 1 (Elfogadjuk.) E szerint végleg elfogadtatván . alkotmányos tárgyalás és hozzájárulás végett a főrendekhez fog átküldetni. Méltóztassanak a jegyzőkönyvi kivonatot meghallgatni, hogy az a főrendeknek déli 1 órakor tartandó ülésébe átvitethessék. Széll Kálmán jegyző (olvassa a jegyzőkönyvi kivonatot.) Elnök:; A hitelesített jegyzőkönyvi kivonatot s az irományokat Mihályi jegyző ur fogja a főrendekhez átvinni. T. ház! Következik a napirendre kitűzött második tárgy: a köztörvényhatóságok rendezése tárgyában beadott törvényjavaslat és központi bizottsági jelentés tárgyalása. Kérem a központi bizottság előadóját, szíveskedjék jelentését előterjeszteni. (Halljuk!) Perczel Béla előadó (olvassa a központi bizottság jelentését.) Tisztelt képviselőház! Az előttünk fekvő tárgy sokkal fontosabb, hogysem a központi bizottság véleményének bővebb indokolása alól mint annak előadója magamat fölmentve érezhetném. Fölismerte már ezen fontosságot a központi bizottság ; de fölismerték az osztályok is, (Fölkiáltások bal felől: Láttuk!) melyek időt és fáradságot nem kímélve nagy buzgalommal és behatóan vették azt tárgyalás alá. (Zaj bal felől.) Azonban nem csak igen fontos a jelen kér-