Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1869-203

224 203. országos ülés Julius 7. 1870. nyen megvesztegetni, mert azok tagsága nem függ sem fölülről, sem pedig alulról; ők lesznek tehát a legfüggetlenebb elemei a bizottságoknak. (Helyeslés jobb felől.) Tisza Kálmán t. barátom tovább ment, és egy igen nevezetes aggodalmat fejezett ki, t. i. azt, hogy az ilykép összeállított megyei bizottsági tagok közt bizonyos versengés támadván, az igen nagy ellenszenvet költhet közöttük, és veszélyes is lehet. En, t. ház, valóban nem tudom hinni, hogy ez lehetséges legyen. Ugyan mily elemekből kerülnek ki ezen bizottsági tagok ? Nézzük meg a megyéket gyakorlatilag: A törvényjavaslatban ki van mondva az is, hogy senki két bizottságnak tagja nem lehet; ez okból, és miután azok között, a kik nagyobb birtokkal birnak, igen sokan elmaradnak, igen természetes, hogy a nép köréből is sokan fognak vagyonuk alapján a bizottságba jutni. Én tehát nem tudom, micsoda súrlódások támadnának azok között, a kik csakugyan egyforma categoriáju emberek, és a kik közt különbség nincsen. De ha elfogadjuk a censusnak elvét, akkor már az elv föl van adva. Azokat értem, a kik a suffrage universelben találják a liberalismus legnagyobb alapját, mert ők azt mondják, hogy a eensus nem adhat jogot senkinek, hogy mindenkinek egyforma joga van az állam irányában. De ezekhez bátor vagyok azon kérdést intézni : mikép történt, hogy ez elv épen Francziaországban alkalmaztatik, hol csakugyan az országnak feje nem vádolható radicalis liberalismussal ? (Derültség.) Ez arra mutat, hogy annak is még van árnyoldala és hátránya, mint minden emberi intézménynek. De ha azt mondjuk, hogy annak, ki képviselő akar lenni, 20 —10—6 — 5 vagy akár mennyi forint adót kell fizetnie, különben nem lehet azzá, és igy, hogy a vagyon adhat jogosultságot ez eminensebb állásra, nem értem, hogyan lehessen mondani, hogy egy megyei bizotttnányi tagságrq. jogosultságot nem adhat ? A második, a mi leginkább megtámadtatott, a főispáni hivatalnak szervezése. Talán azt kívánjuk, hogy ezentúl a főispánok — mert, hogy a főrendiházban még sokáig fogják tartani magukat, azt senki sem hiszi — fizetett sinecurák vagy méltóságok legyenek, kik nem tesznek semmit a világon? Ha ezt kívánják, akkor értem, hogy müködésöket annyira meg akarják szorítani, a mi ez esetben szükséges is volna, hogy utoljára teljesen nélkülözhetők legyenek. De ha meg vagyunk győződve, hogy a parlamentalis kormánynak kell minden hatóságban bizonyos közegének lenni , melylyel folytonos érintkezésben legyen, hacsak sokkal erkölcstelenebb eszközt nem akarunk adni a kormány kezébe : akkor a főispánoknak mégis csak meg kell engedni bizonyos jogokat, hogy állásuk a megyében nevetségessé ne legyen. De én nem tudom, t. ház, miért félünk mi annyira a főispánoktól ? hiszen legjobb ellenszer a főispáni önkény ellen egy kis szilárdság, mely mellett meg fog történni ezentúl épen ugy, mint megtörtént 1847-ben, mikor nemcsak főispánok, hanem admistratorok is voltak a megyékben, és fegyver közt kellett tanácskozni, és még sem voltak képesek diadalmaskodni a megye többségén. Azt mondák, hogy visszaélnének jogaikkal. Ugyan mivel élnének vissza? a kijelölés jogával? A kijelölés oly kérdés, melyben bizonyos körülmények közt alkudni tudnók: egyébiránt, ha a törvényjavaslat e tekintetben változatlan marad is, nincs abban nagy veszedelem; mert egészen más jelen helyzetünk, mint volt a régi. Nekünk régen sem sajtónk nem volt, sem a nyilványosság más közegével nem bírtunk. Mi, kik a megyékben elszigetelve éltünk, egészen magunkra valánk hagyva és mégis sikerült leküzdeni a főispánok önkényét. De most, midőn oly nagyszerű a nyilvánosság, midőn a szó s a sajtó oly szabadon nyilatkozik minden visszaélés ellen: ugyan hogyan lehet attól félni, hogy egy főispán oly önkényt gyakorolhasson, hogy valamely egyént mellőzzön, kit az egész közönség kivan; hacsak törvényes kifogása nincs ellene. Az pedig nem is képzelhető, hogy az egész törvényhatóság oly embert kivánjon kijelölni, ki épen nem arra való. Azonban, miután e tekintetben véleményem némileg eltér a törvényjavaslattól, nem akarok e tárgynál tovább időzni, csak azt jegyzem meg, hogy veszedelmesnek a törvényjavaslat ez intézkedését sem tartom. Egészen más kérdés melytől némelyek oly igen félnek, hogy rósz következményeket szülhetne a megyében: értem a hivataltól való fölfüggesztés és helyettesítés jogát, melyet azonban a főispánnak nem a mostani törvény ad meg először, mert hiszen ez nem uj; ez sokkal nagyobb mérvben megvolt régebben. Emlékezhetünk, saját füleinkkel hallhattuk nem egyszer, midőn a főispán igy szólt: „ si ego vestram dominationem suspendero, nec eentum diabolí reponent." És mit mondott hozzá a cancellária? azt mondta igazsága van a közönségnek, de a mi saját orgánumunkat nem hagyhatjuk cserben. Ma az ily visszaélések ellen itt van a nyilvánosság, itt a sajtó, és itt az országgyűlés, mely minden évben tartatik. De negyedszer, t. ház, nem is lehet azt gondolni, hogy a mostani felvilágosodottabb korban a kormány oly szerencsétlen legyen, — mert én