Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1869-203

203. országos illés Julius 7. 1870. 223 Ha egy parlamentalis kormányzattal szemben oly intézmények állíttatnak föl, melyek azt majdnem lehetetlenné teszik, annak alapját folytonosan ingatják: akkor, t. ház, méltóztassanak elhinni, hogy ily helyzet még sokkal nagyobb szerenesetlenségre vezethet, mert tartama hoszszabb, mint az előbbié. Mi sem árt inkább a nemzet közhitelének és közbecsültetésének, mint a folytonos kormányváltozás, mint az, ha a nemzet nyugalomhoz jönni nem képes. Nem akarom ezt példákkal ilíustrálni, tudva vannak azok a t. ház előtt. Es mig Tisza Kálmán t. képviselő ur csak egy országról hozhat föl oly esetet, mely a parlamenti kormányzat árnyoldalát mutatá föl, én több államról hozhatnék föl állításomat igazoló eseteket. Igaz, az első a centralisatiónak, a második pedig a tulvitt provincialismusnak következménye. De reménylem, hogy ily eshetőségektől meg fog bennünket óvni a gondviselés. Többen közöttünk elmondották már, mi különbség van a volt és a most fölállitandó megye közt? T. ház! hogy azon mértékkel többé mérni nem lehet, melylyel az előbbi municipiumok jogai mérettek, azt gondolom, tagadni senki sem fogja. Az előbbi helyhatóságok a törvényhozás lényeges tényezői voltak, mondhatnám, majdnem egyedüli tényezői, mert minden megye 1

/

b2 részét képezte a törvényhozásnak. Tudjuk, hogy a megyéknek ezen politikai eljárása az administrationalis teendőket, melyeknek nagyobb része a földes urak kezében volt, végkép absorbealta. A most alkotandó megyéktől én a politikai vitatkozásokat nem akarom elzárni; bizonyos korlátok közt nekik is meg legyen engedve a közügyekben! részvetők. De a mostani megye inkább az administratiónak, mint a törvényhozásnak lesz közege, a mi nem is lehet máskép, mert egy országban két hatalom nem működhetik. (Bal felöl: Nem is akarja senki.') Oly országban, hol parlamentalis rendszer van, hol a miniszteri felelősség ki van mondva, lehetetlen, hogy a törvényhozásban a helyhatóságok elöntő szavazattal bírjanak. (Fölkiáltás bal felől • Est mi sem akarjuk!) Nem is mondtam, hogy akarja valaki. De meglehet, hogy sokan azt hiszik, hogy a parlamentalis rendszer a szabadság megóvására nem elégséges; de meglehet az is, mert végre is emberek vagyunk, hogy talán a mostani kormányzat nem synrpathicus némelyekre nézve, és azért gördítenek minden kigondolható akadályt a kormány útja elé, hogy ne fejthesse ki azon erőt, mely az ország fentartásához szükséges. Áttérek, t. ház, most némely részletekre, de hosszasan nem fogok ezeknél időzni, csak kevés szóval teszem meg észrevételeimet azon pontokra, melyek e törvényjavaslatban foglaltatnak , és melyek leginkább megtámadtatnak. (Halljuk!) Az első, — tudva van előttünk, nem szükséges hogy azt elmondjam, — a törvényjavaslatnak 20. szakasza. Nézzük meg csak közelebbről. Először ugy hiszem, hogy midőn a belügyminiszter vagy a bizottság ezen törvény alkotásához fogott, mindenesetre az 1848-iki törvények rendeleteit tiszteletben akarta tartani, (Fölkiáltások bal felöl: De csak homoepaüce!) és a megyei bizottságok választását a népképviseletre kívánta fektetni. Hanem, t. ház, ez nem elméleti dolog: szálljunk le a gyakorlathoz, világosítsuk föl tényekkel, hogyan áll gyakorlatilag az egész dolog. Mi a praxisnak akarunk törvényt alkotni, tehát politikai okok miatt, melyek nem theoriák, hanem az exigentiák után szoktak járni. Vegyünk például egy megyét, melynek 300,000 főnyi lakossága van; a népképviselet alapján megválasztandó bizottsági tagok számát az 1848diki törvény nem határozza meg, tehát lehet nagyobb, lehet kisebb is. Egy olyan megyénél, melynek 300,000 lakosa van, és mely itt 10 képviselő által van képviselve: ha a megyei képviselet 300 tagból fog alakíttatni, e szám utoljára nem is volna igen kevés; — hanem méltóztassanak elhinni, én is voltam valaha közigazgatási tisztviselő — az administrationalis dolgok vitelére talán sok is. Belátta a minisztérium, hogy, ha a bizottság tagjai tisztán a népképviselet alapján választatnának, mindenféle eshetőségeknek ki lenne téve a választás. Ismeretes dolog, hogy mi Magyarországban korteskedés nélkül nem tudunk megélni; valljuk meg az igazat, tudjuk, hogy néhány hatalmas ember egy kisebb, szegényebb megyében, annak egész intelligentiáját a küszöbön kivül hagyhatja, ugy hogy az soha a tanácskozó terembe nem juthatna be, hanem az ő basáskodó hajlamának akarván eleget tenni, a bizottságokba a legnagyobb áldozatokkal is mind olyan tagokat választatna, kik tőle függnek. (Fölkiáltások jobb felől: Igás!) De nemcsak a vagyon, nemcsak a pénz szokott nagy szerepet játszani: nagy szerepet játszik mindenféle agitatió. Már most, t. ház, ha ezen elem nem fog mérsékeltetni más által, mondom, az egész értelmiséget ki foghatja zárni; de — valljuk meg igazán — a vagyoni qualificatiónak semmi aristocraticus alapja sincs, nem ellenkezik a democratiával, mert hiszen inter pares mozog, mi lesz annak következése? T. ház, azt, ha azok, kik a nép közt, mert utoljára mindnyájan a néphez tartozunk, nagyobb vagyonnal vannak megáldva, tagjai lesznek a bizottságoknak: ezek sokkal több függetlenséggel fognak birni, mint a választottak, ezeket nem fog lehetni oly köny-