Képviselőházi napló, 1869. IX. kötet • 1870. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1869-201

160 201. országos ülés Julius 5. 1870. hogy egy nemzet szabad legyen, a culturának valami különösen magas foka nem kívántatik. Látunk a múltban szabad nemzeteket; szabad volt saját nemzetünk, szabad volt az angol nemzet, midőn még majdnem fél barbár állapotban volt ; ellenben látunk cultur nemzeteket, melyek ellenében teljes diadalt vivott az absolutismus. (Igaz ! hál felől.) Egyébiránt mi nem kívánunk egyebet, mint, hogy adják meg önök nekünk az autonómiának, a szabadságnak azon mértékét, melylyel bírt az angol nemzet akkor, mikor még alig volt annyira civilisált, mint mi most vagyunk : mi ezzel beérjük. A mi azt illeti, hogy az autonómiának valóságos tere nem annyira a megye, mint a község : én elismerem, hogy a községek autonómiája teljesen jogosult, hogy az autonómiának a községekben igen is van helye; de azt hiszem, vannak mindemellett bizonyos dolgok . melyeket egyes községekben lehetetlen époly jól elintézni, mint nagyobb körökben. Egyébiránt az elénk terjesztett törvényhatósági és törvényjavaslatban mit látunk ? Korántsem látjuk azt, hogy miután az autonomieus jogok a megyékben korlátoltattak, e helyett a nemzet a községi autonómiával kárpótoltatnék ; sőt ellenkezőleg azt látjuk, hogy a községek egy nevezetes részében, a királyi városokban behozatik a főispán, ki az autonómiának előnyére semmi esetre sem lesz. Magukban a rendezett tanácsú községekben mit látunk? azt, hogy ezek még szorosabban alávettetnek a megyének, mint eddig voltak. Mit tesz tehát a törvényjavaslat: illetőleg a belügyminiszter, ki ezen javaslatokat benyújtotta? Azt, hogy a megyéket kivetkőzteti jogaikból, s föl akarja azokat ruházni a községek által eddig élvezett jogok foszlányaival. Hallottam a t. belügyminiszter ur azon állítását, hogy t i. egyátalában nem lehet azt mondani, hogy a kormány a törvényhatóságok ellensége volna, hogy a kormány azt épen a törvényjavaslat által tettel bebizonyította ; sőt ezen igen bátor állitások után hallottam tőle még sokkal bátrabbat: azt t. i., hogy ezen törvényjavaslat a megyéknek illetőleg a törvényhatóságoknak, meghagyja mindazon jogait, melyeket azok ekkoráig ós jelenleg is élveztek. Hogy ezen állítása a belügyminiszter urnák a valósággal ellenkezik; legyen szabad tényekre, a törvényjavaslatból merített tényekre hivatkoznom. A törvényhatóságoknak a szerint, a mint a törvényjavaslat szerint szerveztetni fognának, semmi közük többé a közigazgatáshoz. A kormányrendeletek igaz, hogy a megyének ezime alatt érkeznek le, s ez az egyedül, mi mint veszett fejszének a nyele megmarad a megyének lényeges önkormányzati jogából, de azontúl, miot mondám, a közigazgatásban a megye közönsége egyátalában nem vesz részt. A kormányrendeletek a gyűlésen nem tárgyalhatók, következőkép nem a gyűlés, nem a törvényhatóság által adatnak ki végrehajtás végett a tisztviselőknek, a törvényhatóság illetőleg a közgyűlés nem intézkedik a mikéntre nézve, hanem a rendeletek, a mint megérkeznek, egyenesen mennek az alispánhoz, a többi az alispán dolga, s a felette álló főispáné. Ezzel meg van semmisítve az önkormányzat leglényegesebb része, ezzel tökéletesen meg van alapítva hazánkban a bureaucraticus közigazgatási rendszer , mert e szerint most már, ha a megye nem intézkedhetik a mikéntre nézve, természetesen a kormány fogja föladatának tartani, hogy rendeleteit a legutolsó részletekig praecisirozza és behasson a közigazgatás legvégső részleteibe. Ezzel meg van semmisítve a felelősség is, melylyel a tisztviselő a megyének tartozik. Az alispán, ki a végrehajtással meg van bizva, ezen végrehajtásról még csak nem is referál, mert ez nem tétetik kötelességévé ezen törvényjavaslat által és csak az van mondva : hogy az alispán átalános jelentést ad be, évenkint kétszer a megyei közgyűlésnek a megye átaláuos állapotáról. Ezzel, mondom, meg van szüntetve a felelősség, melylyel a tisztviselő tartozik a törvényhatóság irányában és pedig, nézetem szerint, csak ez az egyedüli valóságos felelősség; mert igen jól tudjuk, hogy mit ér az olyan felelősség, mely meg volt ezelőtt is elvileg a bureaucraticus rendszerben, de melynek értéke és következése egyátalában nincs. Azt mondják, hogy hiszen ott van a fölirati jog. Az van a törvényiavaslatban, hogy az alispán, ha czélszerütlennek vagy törvénytelennek talál valami rendeletet, ellene fölír, és ha ennek sikere nem volna, akkor azon kormányrendeletet a gyűlés elé terjeszti és akkor in ultima analysi mégis a gyűlés fog intézkedni, üe ez illusorius. Midőn visszajön a rendelet, a fölött nem intézkedik többet a közgyűlés, azt egyenesen tartozik végrehajtani föltétlenül az alispán a nélkül, hogy a mikéntre nézve a gyűlés intézkedhetnék. De egyébiránt az ily esetek, melyekben az alispán a gyűlés elé fogná terjeszteni a kormányrendeleteket, a légritkábbak közé fognak tartozni; egyedül az alispán belátásától vagy jó akaratától alkotmányos szellemétől függvén az, hogy terjeszszen-e valamit és mit terjeszszen a közgyűlés elé ? Es lehet-e azt föltenni, miután a kormánynyal ujjat húzni magának a törvényhatóságnak is mindenkor bajos dolog, hogy arra lesz elég bátorsága vagy kedve egyes embernek 1