Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.

Ülésnapok - 1869-187

336 187. országos ülés június II. 1870. En tehát megelégszem azzal, ha a 2-dik osztály különvéleménye az ülésszak végén, vagy a jövő ülésszak elején fog tátgyalás alá vétetni. Plachy Tamás : Ha emlékezetem nem csal, a 2-ik osztály, midőn e vélemény előadá­sával az előadót megbízta, határidőről egyátalá­ban nem határozott, sőt ugy tudom, hogy a 2-ik osztálynak azon intentiója volt, miszerint az miüélelőbb tárgyalás alá jőjön. Nem tudom, helyesen fogtam-e föl az előadó szavait, hogy a tárgyalás elnapolását indítványozta? ha igen., s ezt a 2-ik osztály részéről tette, akkor csalódik. Térey Pál: En nem az elnapolást, ha­nem azt kívántam kiemelni, hogy a 2-ik osztály hozzájárul a javaslathoz, és mint külön indít­ványt kívánja tárgyaltatni, és csak a magam ré­széről fejeztem ki, (Fölkiáltások .- Ez már más!) hogy gyakorlati érvénye ugy sem volna, ha most mindjárt tárgyaltatnék. Elnök : T. ház ! Mielőtt tárgyalásába belebocsátkoznék a t. ház, hogy most akarja-e tárgyalni, vagy máskor? kötelességem figyelmez­tetni a t. házat: miután ezen határozati javaslat semmi összeköttetésben nincs a törvényjavazíat­tal, hanem külön indítvány a 2-ik osztály ré­széről, melyre nézve a házszabályok nem intéz­kednek, hogy mikóp vétessék tárgyalás alá; de azt hiszem, ugy tekinthető ez, mint magán in­dítvány, és ennél fogva a házszabályok értelmé­ben az : hogy most tárgyaltassék-e e határozati javallat? szavazás által, minden érdemleges tár­gyalás nélkül eldöntendő; és ha eldöntetett, ak­kor ereszkedünk annak meritumába. Ennek kö­vetkeztében fölkérem a t. képviselő urakat, kik most akarják tárgyalás alá venni: méltóztassa­nak fölállni. (Megtörténik.) A többség nem akarja. E szerint a tárgyalásra nézve máskorra fog a t. ház határnapot tűzni. (Fölkiáltások: Holnapután !) Irányi Dániel: T. ház! Ezen határozat következtében vagyok bátor fölszólalni, Magam sem szavaztam arra, hogy rögtön tárgyaltassék, mert bogy e külön vélemény létezett és mi a hordereje? talán nem minden képviselő tudta. Részemről azt óhajtottam, hogy ezen külön véle­mény minél hamarább tárgyaltassék : ma nem ; hanem holnap vagy holnapután, mielőtt t. i horvát képviselőtársaink elmennének. Magam is bátor leszek módosításokat indítványozni, mert nem elégít ki egészen a javaslat. Ennélfogva bá­tor vagyok fölkérni a t. házat, hogy e határo­zati javaslat ne napoltassék el határozatlan idő­re, hanem vétessék föl, mielőtt horvát képvise­lőtársaink elmennének, holnap vagy holnapután. (Helyeslés bal felől) Elnök; Tehát holnapután. T. ház ! A megszavazott törvényjavaslat végmegszavazása a holnaputáni gyűlésen fog megtörténni. A miniszterelnök ur több szentesitett tör­vényt óhajt bemutatni. (Halljuk!) Andrásy Gyula gróf miniszter­elnök: T. képviselőház! Ő felsége időközben a Temes folyó és Béga-csatorna területén eszköz­lött és még eszközlendő ármentesitési munkála­tok költségeiről; a szőlőváltsági kötvények szel­vény-adójáról ; a Pest dunai rakparton építendő házak adómentességéről; a függő államadósság ellenőrzésére kiküldött bizottságról szóló 1868-ki XLVí. tczikk 5. szakaszának módosításáról, a 10 krajczáros papírpénz és 6 pengő krajczáros vál­tópénzeknek a forgalomból kivonásáról; a sza­badalmazott osztrák államvaspálya adójáról, és azon vállalatok által fizetendő adó felosztásáról, melyek üzletüket az egész birodalomra kiterjesz­tik ; végre az országgyűlési képviselők lakbéríl­letményéről szóló törvényjavaslatokat szente­sitette. Van szerencsém a t. képviselőháznak azon kérelemmel átnyújtani, hogy e törvények kihir­detését elrendelni méltóztassanak. Széll Kálmán jegyző, Bujano­vics Sándor jegyző (fölolvassák fölváltva a szentesitett törvényehet.) Elnök: Ezen szentesitett tczikkek a fő­rendekhez hasonló kihirdetés végett át fognak küldetni; hogy pedig ezt ma tehessük meg, mél­tóztassék a t. ház az erről fölvett jegyzőkönyvet hitelesíteni. Széll Kálmán jegyző (olvassa a jegy­zőkönyvi kivonatot.) Kerkapoly Károly pénzügymi­I niszter : Méltóztatott a t. ház már korábban I utasítani a kormányt, hogy a Buda-Pest közt | álló lánczhid megváltása végett tárgyalásokat | indítson meg a hidtársulattal, illetőleg annak igazgatóságával és meghatalmazottjaival. Később I a f. é. X. tczikkben kijelölte maga a törvényho­zás az alapot is, melyből esetleg a váltságdíj l megfizettethessék : az azon tczikk által fölvétetni I rendelt 24 milliónyi kölcsönből. Ezen határozat ; s illetőleg tőrvény következtében a kormány a i tárgyalásokat a társulattal megindította s ezek | elvégre befejezésre jutottak, minek alapján a | szerződés a lánczhidtársulat meghatalmazottjai ! és a kormány közt. a törvényhozás jóváhagyá­| sának föntartása mellett, megköttetett. Van szerencsém a megkötött szerződést egy ! törvényjavaslat kíséretében, mi annak a törvóny­I hozás által leendő helybenhagyását és beczikke­! lyezését tartalmazza, a t. háznak ezennel beter­; jeszteni, kérvén, hogy miután ugy a közérdek, mint a szerződés határozmányai a hidnak már első júliusban az ország álltai leendő átvételé

Next

/
Thumbnails
Contents