Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.
Ülésnapok - 1869-183
183. orszájos Qiés május 30. t870. val az ország beljével lehetőleg egyenes vonalban tenni egybeköttetésben; már pedig Enyed, Fehérvár, Ebesfalva, Medgyes, Segesvár, Szeben és Brassó, mindannyian egyenes vonalban mind e gy e gy mértfölddel fognak közelebb lenni Kolozsvárhoz Kocsárd mint Grerend felé. Az igaz, hogy másrészről Marosvásárhely felől, és Szászrégentői ugyanannyival távolabb esnék Kolozsvár, mennyire van Grerend Kocsárdtól. De Szászrégennek és Marosvásárhelynek épen nem megvetendő forgalma, nem Kolozsvár felé irányul, hanem a Maros mentén lefelé megy, és ez tutaj, gabona, szesz stb. kereskedésben áll. Ugy gondolom: ez irányát semmiféle vasút miatt megváltoztatni nem fogja. Nagyon egyszerűnek tartom én ezen párhuzamot Kocsárd és Grerend közt, és én határozottan Kocsárd mellett szavazok. A tordai kérdés egészen más, és én a jelen viszonyok közt t. barátom indítványát nem tartom elfogadhatónak : hanem pártolom a kormány előterjesztését, melyet a vasúti és központi bizottsági* magáévá tett. Papp Lajos: Szorosan véve ; az előttem szólónak igaza van, mert most nem arról van szó, hogy Torda felé vitessék-e a keleti vasút vagy nem? hanem arról, hogy Gerend helyett Kocsárd legyen-e az elágazó pontja a maros-vásárhelyi szárnyvonalnak? Majd később lesz alkalmam az előbbi kérdésre is visszatérni. Most csak az előterjesztésben kijelölt tárgyhoz leszek bátor szólni. Igaza van abban is előttem szólónak, hogy mindaddig, mig a keleti vasút fővonalának Tövis-Balázsfalva-Medgyes-Héjjasfalva tekintetik : Kocsárd felé ezen fővonal talán körülbelül egy mértfölddel lesz rövidebb, mint Grerend felé. Bátor vagyok azonban megjegyezni, hogy épen az a nagy hiba, hogy a keleti vasútnak ezen vonala tekintetik főiránynak, és igy e nagy fontosságú világvasut, ez által egy rövid területen kellő indok nélkül körülbelül 6 és Vg mértfölddel hosszabb, mint lehetne. Tudniillik, ha Gerendről indulunk ki: a vasút Tövis, Balázsfalva, Megyés, Héjjasfalva 19 mértföldet fut meg, mig ellenben Gerendtől Nyárádtőn, Héjjasfalván át 13% mértföld, és igy az első, a jelenlegi fővonal 5 és % mértfölddel hosszabb, mint lenne Nyárádtőn át. Meglehet, hogy ezen irány technikailag nagyobb nehézségekkel jár, mint a gerend-tövis medgyesi vonal, de ezen nehézségek semmi esetre sem oly nagyszerűek, hogy azokért egy világ vasutat, mely csak akkor világvasut, ha a lehető legrövidebb, ily csekély területen már 5% mértfölddel meghosszabbittassék. Én magam ugyan nem mérhettem ki azon vonalat, tehát nem is mondhatok annak technikai nehézségei felett Ítéletet. De annyi bizonyos, hogy ezek semmi esetre nem oly nagyok, hogy e miatt 5% mértföldet kellene kerülni; a mellett pedig mi lesz eredménye : bármint okoskodjunk, itt a jelen módositvány által egy mértfölddel megrövidítendő vonalnál, az eredmény az lesz, hogy mind az, mi a kelet felől e vasúton fog szállíttatni, elérve Tövist, nem fog többé soha se Kocsárd se Gevend felé; hanem egyenesen az arad-fehérvári vasúton szállíttatni. De még nagyobb veszélynek leszünk kitéve. Tudjuk a főirány Galacz: keletnek ezen hozzánk legközelebb eső legfontosabb kikötője. Azt pedig nyugatról, már két más irányban igyekeznek összekötni, egyfelől Galiczia-Bukovinán át Csernovits-Szucsava felé, másfelől Orsovától, TurnuSeverin-Bukuresten át. Ha a mi keleti vasutunk a lehető legrövidebb irányban vezettetnék Galacz felé, akkor kétségen kivül a mi keleti vasutunk lesz a legrövidebb és tehát a legfontosabb vonal, de ha ezen világvasutakat oly czikczakosan vezetjük, mint a hogy a törvényben a nagy sietség miatt kijelöltetett, félek attól, hogy a mi keleti vasutunk nagy részben holt vasút lesz. Nekünk azon kell lennünk, hogy e vonal mentül rövidebb legyen, s akkor biztosítva vagyunk arról, hogy ez lesz a főforgalmi ut a keleti kereskedelemnek. Azonban nem csak ezen része van a keleti vasútnak, mely ily kis területen megfoghatlan okból 5 két-nyolczad mértföldnyi kerülést tesz. Alsó-Rákostól is igen hibásan vitetik a vasút egészen déli irányban Brassónak, és onnét ismét északnyugati irányban a határszélhez, mi által e nagyfontosságú vasút újból körülbelül 7 — 8 mértfölddel lesz hosszabb, mintha az Alsó-Rákostól keleti irányban a lehető legegyenesebb utón vezettetnék Galacz felé. Én mindezekre nézve határozott indítványt nem tehetek : hantim kijelentem, hogy a keleti vasútnak a miniszteri előterjesztésekben kijelölt főiránya téves. De ha mégis ezt akarják létesíteni, és a keleti vasutat ezáltal megölni : akkor igenis jobb, ha egy mértfölddel megrövidítjük az utat, és ez esetben helyesebb volna Kocsárd mint Grerend. De az általam állított helyesebb iránynak kivívása, melynek előbb-utóbb be kell következni, Kocsárd által megnehezittetnék. Ez ügy, t. ház, oly fontos, hogy igazán egész lelkemből ajánlom a t. kormánynak e kérdést tanulmányozni. Mert a törvényt, mely meg van hozva, ha a viszonyok mást kívánnak, megváltoztatni mindig lehet és kell ; különben is ezen világfontosságu kérdésnél nem is lehet, hogy elkéséstől lehetne tartani, mert hiszen annak kiépítése 1872-re van kijelölve, és addig minden hibát, metyet az elhamarkodás a törvény alkotásakor okozott, ezen irányban helyre lehet hozni a 7*