Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.

Ülésnapok - 1869-164

164. országos Elé* ápril 8. 1870. 19 szem, hogy a ministernek okvetlenül kell informatiót szereznie mind a qualifieatio, a tehetségre, mind a jellemre nézve. Hanem a különbség abban fekszik, hogy micsoda körre szorítja a minister a maga informatiojának kútforrását. Ha a kinevezendő számos biráknál kirekesztőleg a bivatalbeli kutforrásokból való informatiót fogja zsinórmértékül venni, ha csupán a főispán és a püspök ajánlása folytán fogja kinevezni az uj bírákat, akkor nem szenved kétséget, hogy az ország bizalma nem lesz teljes a kinevezendő bírák iránt. Miután szükséges, hogy a miniszter informatiót szerezzen magának, mert a nélkül lehetetlen, hogy a kinevezendő egyének qualifieatióját megítélje : az én esekély véleményem oda terjed, hogy a miniszter urnák kötelessége ezen informatio körét kiterjeszteni más férfiakra is, s egyátalában mindazokra, kik az illető vidékeken, megyékben a közbecsülést bírják, akár melyik részén álljanak a politikai pártoknak. (Ellenmondás jobb felől.) Eu azt hiszem, hogy lehetetlen, miszerint ez ellen tegyen valaki kifogást, és hogy ezt méltán kívánhatjuk. (Élénk helyeslés bal felől.) Mert csak ezáltal lehet ezélhoz jutni és senkiről sem vagyok meggyőződve inkább, mint épen a t. igazságügyminiszter úrról, hogy ez ellen legkisebb kifogása sem lesz. Ezek után bátor vagyok Tisza Kálmán barátom indítványához járulni és azt a t. képviselőháznak ajánlani. (Helyeslés bal felől). Elnök (leszáll és helyét ismét Somssich Pál veszi át.) Horvát Boldizsár igazságügy miniszter. Az előttem szóló képviselő ur azt méltóztatott mondani, hogy én Tisza Kálmán képviselő ur egy észrevételére nem feleltem volna : azon javaslatára t. i., hogy az előléptetés a pótbirák sorából aneiennitás szerint történjék. Talán nem méltóztatott figyelemmel kisérni előadásomat; mert én jól emlékezem rá, hogy Tisza Kálmán képviselő ur beszédjének ezen pontját is különösen kiemeltein és határozottan kijelentettem, hogy indítványának e részét semmi esetre sem volnék képes elfogadni: nem volnék képes elfogadni pedig azért, mert én a pótbirákat nem tekintem a fölebbviteli bíróság tagjainak, hanem tekintem mind rang, miud fizetésre nézve első folyamodási bíráknak, akik mint ilyenek elmozdithatlanok, de nem támaszthatják azon igényt, nem követelhetik, hogy okvetlenül a felső bírósághoz, a melyhez mint kisegítők ideiglenesen beosztatnak, rendes tagokul kineveztessenek. Igen nagy köszönettel veszem t. barátomtól Vukovics úrtól azon tanácsot, hogy ne menjek mindig az autoritások ajánlásai után. Eddig sem tettem azt feltétlenül; az első bíróságok tagjai közül a kiválóbb egyéneket épen azért rendeltem be a felsőbb bírósághoz ideiglenesen, hogy alkalmam legyen erejűket kipróbálni, a kitűnőbb tehetségeket felismerni s e felismerés nyomán előléptetni az érdemeseket. És ime, most a t. képviselők oly rendszert akarnak reám erőszakolni, hogy tekintet nélkül az erőre, a tehetségre, az előléptetésben csakis az aneiennitás szabályát kövessem, vagyis—mire a németnek igen találó kifejezése van, triviális de találó, — hogy „Eselsleitert" állítsak fel. (Nyáry Pál közbeszól: Nem kell .Eseleket alkalmazni.) Én ezt sohasem fogom elfogadni. Egyébiránt biztosithatom igen tisztelt barátom Vukovics Sebő urat, hogy a mi az ajánlásokat illeti, nemeik püspökök, nemcsak főispánok, hanem igen tisztelt képviselőtársaim ajánlását is kellő figyelembe vettem. Hogy nem voltam képes minden ajánlást elfogadni, illetőleg minden ajánlottat kinevezni, annak oka bennem nem rejlik, hanem azon körülményben, hogy rendesen tizannyian folyamodtak és igen tisztelt barátaim részéről rendesen 3-szor annyi volt ajánlva, mint amennyit kinevezhettem. Én az egyéneket az egész országban nem ismerhetem; természetes tehát, hogy informatióimat a legmegbízhatóbb férfiak közléseiből merítem és méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy a felsőbb bíróságok tagjai közt alig van valaki, kit nem egyik vagy másik érdemes képviselő urnák szóbeli ajánlása folytán neveztem volna ki. Kell még egy megjegyzést tennem azon szemrehányást illetőleg, hogy mindig a continentalis országokra hivatkozom és nem hivatkozom p. Anglia és Amerikára. En nagyon szeretném azon országok institutióit követni, ha egyátalában lehetne azokat követni; de ezt a civilis igazságszolgáltatás terén egyátalában lehetetlennek tartom. Miben fekszik a különbség az amerikai és angol rendszer közt egy részről és a continentalis rendszerek közt másfelől ? abban, hogy ott a civilis téren is a ténykérdés fölött az esküdtszékek ítélnek; nagyon természetes tehát, hogy ott nincs annyi fölebbviteli bíróra szükség : minthogy mindazon esetekben, a melyekben az esküdtek a ténykérdés fölött tagadólag ítéltek, a pörnek vége szakad, s fölebbvitelnek csak ott van helye, ahol az esküdtek által elismert tényre a törvény helytelenül alkalmaztatott, — következőleg a perek nagy része elől a felebbvitel el van zárva. De miután én az esküdtszéki intézményt viszonyaink közt Magyarországban a civilis perekre ki nem terjeszthetem, és Angliában is e rendszer csak azért tartható fön, mert már századok óta fenáll, mert átment a nép életébe, mert az uralkodó jogelveket mindenki úgyszólván a hazai levegővel szívja be, mert a jogrendszer ott minden megszakadás nélkül önmagából fejlődött ki,—nemugy mint nálunk, hol