Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.

Ülésnapok - 1869-175

IQQ 175 országos ülés május 17. 1870 tok a másod rendű vasutaknál nem jönnek te­kintetbe. A másod rendű vasutak többnyire jöve­delmezés tekintetéből építtetnek és különösen e vonal épen az, melynél e tekintet kiválólag fen-. forog — mert; eltekintve attól, hogy a kincstár jövedelmei, mihelyt ezen vonal megnyílik, majdnem biztos számításon alapuló emelkedés­ben fognak részesülni, maga a vasútvonal is, — mely egyedüli közlekedési ut lesz az alföld és a vonallal szomszédos nagy vidékek között, előre láthatólag födözni fogja a garantirozott összeget: miért is én részemről minden esetre a központi bizottság véleményét pártolom. Azonban nem mulaszhatom el különösen Zsedényi képviselő ur ellenében még azt megje­gyezni, miszerint igazán váratlanul jött rám nézve határozati javaslata: mert. ha jól emlék­szem, mikor ezen ügy a pénzügyi bizottsághoz került s nekem szerencsém volt bővebben elő­adni ezen jelenlegi kamatbiztositás melletti vál­lalatnak az államsegély fölötti előnyeit, ő is tö­kéletesen átlátta ezen előnyöket, megnyugodott s azt mondta, hogy a kamatbiztositást ezen másodrendű vasútra nézve kész elfogadni; na­gyon meglepő]eg hatott tehát reám határozati javaslata, mely előbbi nyilatkozatával homlok­egyenest ellenkezik. Zsedényi Ede: Egy szót sem tudok arról. Petrovay Ákos: Csak ezt voltam bá­tor Zsedényi képviselő urnák megjegyezni; kü­lönben — mint mondám — a pénzügyi bizott­ság véleményét egész terjedelmében pártolom. Irányi Dániel: T. ház! Wem követem a t. előttem szólott képviselő urat azon térre, a hol azt kifejtette, hogy a szóban forgó vasút­vonal nagyon fontos; ezen kérdés ki van fejtve a képviselőház előtt. Ez meg van haladva nem­csak a háznak határozata, de törvény által is, mely 1768-ban hozatott. {Helyeslés.) De nem is az a kérdés: vajon állambiztositék mellett épit­tessék-e ezen vasút, vagy pedig — mint egy tavaly hozott határozat megszabja, — bizonyos subventióval ? Igen helyesen jegyezte meg Zsedényi t. képviselő ur a különbséget, mely e két nemű segélyezés között fenáll. Mig bizonyos összeg­ben megszabott subventio az államot ezen sum­mán túl nem kötelezi, addig a kamatbiztositás határtalanul terhelheti az országot. És miután már anélkül is igen sok oly kamatbiztositékot szavaztunk meg, melyeknek eredménye egyáta­lában nem bizonyos előttünk : nekünk igen óva­tosaknak kell lenni ezentúl a kamatbiztositá­sok megszavazásánál. (Helyeslés.) Azon szakavatott beszédben, melyet t. kép­viselőtársam Gubody tói hallottunk, (Közbeszólá­sok : Dehogy hallottuk a nagy Bajban l) meg volt említve azon eljárás, melyet Prancziaországban szoktak követni a másodrendű vasutvonalakra nézve: t. i. a helyett, hogy külön biztosíték adat­nék az ily vonalaknak, ezen vonalak kiépítése az elsőrendű vonalaknak mintegy föltételül sza­batik azon időben, midőn ezek bizonyos előnyö­ket kivannak, a nélkül, hogy akár kamatbizto­sitást, akár pedig egyéb segélyt nyújtanának. Iiivételképen azonban nyujtatik segély némely esetekben. Atalában mi a pénzügyi kérdésekben, külö­nösen a vasúti kérdésekben — engedjék meg, hogy azt mondjam — talán nem eléggé szigo­rúan járunk el. (Egyes helyeslések a jobb oldalún.) Különösen mi a vasutakat illeti, valamely j}énz­ember folyamodik előleges vasúti engedélyért, és az rendesen megadatik neki, meg adatik egy évre. Azután benyújtja a terveket, ezek a kor­mány által fölülvizsgáltatnak, és annak nyo­mán vagy pályázat hirdettetik, vagy — mint tör­tént már némely esetekben — az engedmény az illetőnek megadatik : ezek után az engedélyok­mány a házban előterjesztetik. Hogy itt micsoda retortán megy keresztül, azt mindnyájan tudjuk. Francziaországban nem így járnak el, pedig az sokkal gazdagabb és sokkal könyebben lehet rendelkeznie a pénzről, mint minálunk. A t. államtitkár ur egy izben kétségbevon­ta, a mit itt t. képviselőtársam Simonyi Ernő mondott: t. i. hogy Francziaországban a vasu­tak csőd utján adatnak ki. Kezemnél van a fran­czia kormány hivatalos lapja, a melyben 2 csá­szárirendelet foglaltatik, melyekből kitűnik, hogy mindkét vasút, mely itt engedélyeztetik, csőd utján rendeltetik kiadatni. De ezenkívül még sok oly óvatossággal él a franczia kormány, illetőleg a törvényhozás, mely valóban nem lenne felesleges nálunk is. (Halljuk!) így jelesül, ami nálunk nem történik, ott minden vasút felett a helyszínén külön enquete tartatik azon vizsgálaton fölül, melyet a kormány a maga technikai közegei által, a vasút technikai részei felett már meg­tétetett. Ezen enquéte a pálya jövedelmezőségé­re terjed ki? Ez nálunk nem történik. Azonkívül itt meghallgattatnak az érdeklett községek, meg­hallgattatnak a megyék és fölszólittatnak arra, hogy vajon mennyiben kivannak a költséghez hozzájárulni. Ez nálunk némely esetben önként megtörténik ugyan, de hivatalosan, tudtommal, eddig nem történt. Azonkívül még azon óvatossággal is él a franczia kormány, hogy az igy előkészített ügyet az államtanác snak előterjeszti, és csak miután mind­ezen retortán keresztül megy az ügy, akkor uta­sittatik a miniszter, hogy pályázat utján, ezen föltételek mellett, adja ki a vasutat.

Next

/
Thumbnails
Contents