Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.

Ülésnapok - 1869-174

150 174. országos ülés május 16. 1870. mondta a miniszter ur, hogy igazságtalan azon vád, a mely ezen részről fölhozatott, t. i. hogy a minisztérium hátrál. Az 1867. XIV, tczikk, melyet önök hoztak, melyhez hozzá nem járnltam. maga állapitja meg a quóta 30 százalékát és most önök ezt 32-re akarják emelni. Számtanilag igaz, hogy 30-ról 32-re menés, haladás; de bizony az valójában erszényünket tekintve hátrálás. Röviden be akarva fejezni beszédemet, kinyilatkoztatom, hogy nemcsak Magyarország, hanem Horvátország és a Határőrvidék érdekében, mert nem akarom azoknak sem terhét nevelni : e törvényjavaslatot el nem fogadom. Kerkapoly Károly államtitkár: T. képviselőház! En tökéletesen osztozom Mocsáry t. képviselő urnák azon állításában, hogy a fönforgó kérdés eldöntésénél nem lehet figyelembe vennünk azt, a mit a hányad megállapítása kérdésének tárgyalása alkalmával akár egyik, akár másik oldalon egyes képviselők mondottak. és épen azért nem is követem a túlsó fél egyik vezérszónokát, Debreczen városa igen t. képviselőjét a téren, hogy az akkori vitákból elmondjam, a mit hallottam egyik vagy másik képviselőtől. Igen is, én elfogadom azt a tért, hogy nem kérdezek meg egyebet, mint a dolog természetét : a törvényt, s legfölebb még a háznak határozását, ezek, gondolom, mind olyan tényezők, melyekből érvelve az érvelés jogosultságát megtagadni a t. kéjnviselő ur sem fogja. A mi a dolog természetét illeti, az én véle~ menyem szerint föltétlenül tisziáha hozandó első kérdés az : hogy vajon a hányadot megállapító törvény és az igazság szellemében megengedhető-e, hogy valamely terület, illetőleg azon terület utáni jövedelem be ne vonassék a már egyszer akár helyesen, akár nem, de mindenesetre törvényileg otyanul kijelölt közös költségek vitelébe ? Én azt állítom, hogy nem volna sem az igazság, sem azon törvény szellemével megegyező, ha lenne az összmonarchiában terület, a mely egész, vagy bármely jövedelme után ezen költségek vitelének terhébe bele nem vonatnék. Gondolom, a t. képviselő ur meg fogja engedni ezen állítást. Ha ez áll, akkor a másik kérdés az: vajon azon törvény által, a mely a quotát annak idejében az innenső és túlsó félre nézve megszabta, minden terület és minden jövedelem belevonatott-e annak aránylagos viselésébe? A vitatkozás kezdetén, ugy látszik, ez kétes volt kissé: most már többé nem az. A pénzügyminiszter ur velem együtt ugy értette Debreczen városa t. képviselőjét, hogy. véleménye szerint, a Határőrvidék jövedelmei már akkor számításba vétettek s azokra is tekintet volt. Később ő maga monda, hogy ezt nem ugy érti és csak annyit akart állítani, hogy voltak egyesek, kik ezt akkor hitték, s ezeknek egyike már is tiltakozott ez ellen, s Mocsáry képviselő ur is azt monda s helyesen, hogyha mondták volna is azt egyesek, az sulylyal sem birna. Tehát Tisza Kálmán képviselő ur azt mondja, csak annyit akart állítani, hogy egyesek arra való tekintetekkel indokolták a maguk elhatározását-, és végre kisült, hogy ez sem áll. Kemény Gábor barátom akkor azt vitatván, hogy azon föltett, de meg nem engedett esetben, ha Komárom városa érdemes képviselőjének lett volna a quota kiszámításában igaza, és nem 29.71. lett volna a szoros calculus eredménye, hanem 28 körül mint ő monda: még akkor is kijön a 30-as arány, ha a Határőrvidék egész jövedelme bevonatik a számításba. Tehát csak hipothesis, suppositum volt ez, s a t. képviselő ház, a törvényhozás ugy találta, hogy Komárom városa képviselőjének nem volt igaza : ez tehát a vitában, egy intermezzo volt csupán, semmi egyéb. Most már a vita jelen állásában ott áll a dolog, hogy én senkit nem tudok ezen házban, a ki azt mondaná, hogy a Határőrvidék összes jövedelmeire való tekintettel lett akkor megállapítva a 30 és 700

/o. A Határőrvidék jövedelmének jelentékeny része tényleg nem vétetett számításba. Az a kérdés, ha az akkor számításba nem vett jövedelem a magyar kincstárba íöly be, hová addig nem folyt: törvényes és méltányos-e, hogy ez szintén alapul vétessék a hozzájárulási quota újból megállapításánál ? Eddigelé méltóztattak a méltányosság tekintetét egészen szem elől téveszteni vagy arra fordított érvelést alapítani. Némely képviselő urak ugyanis méltóztattak azt hallgatással mellőzni; mások meg azt mondották, hogy a méltányosság tekintetének deferálnak ugyan, de a méltányosság azt kívánja, hogy a quota leszállittassék, miután annak idejében a pénzügyminiszter ur is azt mondta, hogy a Határőrvidék, eltekintve annak úgyis a magyar kincstárba folyt jövedelmeitől, nem active, hanem passive áll. s ha mi nem activát, hanem passivát veszünk át, akkor a hozzájárulási arány nem emelendő, hanem szállítandó. Ezt mondotta az előttem szóló képviselő ur, ezt mondotta Mocsáry képviselő s még mások is. A tények tisztázása végett bátor vagyok megjegyezni a következőket. A Határőrvidék azon jövedelmei, melyek a közös hadipénztárba folytak, — a quota megállapításánál figyelem nélI kül hagyattak, s azok az 1868-ki első delegáüo j költségvetése szerint tesznek 3.133,000 forintot; I ugyancsak a határőrvidék azon évi közigazgatási j költségei tettek ugyanazon kimutatás szerint I 2.245,348 forintot. Tehát tekintve a közigazga-