Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.

Ülésnapok - 1869-174

174. országos ülés május 16. 1870. 147 terium ezen térre lépett: mert azt hiszem, sokkal inkább az lett volna föladata, hogy e követelések irányában Magyarországnak jogára, a királyi esküre, Magyarország állására hivatkozzék, és azt vesse mérlegbe akkor, midőn arra szólittatik föl, hogy aranynyal váltsa meg jogainak helyreállítását. Én mindezeknél fogva a szőnyegen lévő törvényjavaslatot egyátalában el nem fogadom. (Helyeslés hal Jelöl.) Zsedényi Ede: Az ellenzék előttem szólott t. szónokai nem tagadhatják azt, hogy a határőrvidék viszonyai a magyar törvényhozás által, ennek további intézkedéséig, mostani állapotukban hagyattak meg. És milyen volt ezen állapot? A határőrvidéknekaközöshadügyminiszter által kezelt jövedelmei közös czélokra, a közös költségek födözésére fordíttattak, és midőn a határőrvidéknek közigazgatási költségeit és a hadcsapatok kiadásait, ugy szintén jövedelmeit tárgyazó budget a delegátiónak bemutattatott: a magyar delegátió egyhangúlag oda nyilatkozott, hogy ezen jövedelem kirekesztőleg a magyar korona országait illetik; de miután ezen jövedelmek fölötti rendelkezési jogának gyakorlatában tettleg akadályozva van, meg kellett elégedni azon jogos kívánat nyilvánításával, miszerint a határőrvidék igazgatása se katonainak, se közösnek nem tekintendő. Es most, midőn az annyira óhajtott szervezés és a határőrvidék tettleges visszakapcsolása ideje elérkezett, az ellenzék t. szónokai ugyanazon állásponton kivannak vesztegelni, melyre a delegátió azért állott : mert tettleg akadályozva volt a határőrvidék jövedelmei fölötti rendelkezésben. Miért? mert a hányadnak szaporítása nem törvényszerű, mert a magyar korona országaihoz tartozó minden országok részéről a törvény szerint tiz esztendőre ajánltatott a 30°/

0-os hányad, ezt megváltoztatni nem lehet; és épen előttem szólott követtársam nagy páthossal azt kiáltotta: Hol van a törvény, mely azt tartalmazná ? Én föl fogom neki olvasni. (Derültség. Halljuk!) Mindenki ismeri az 1868. X

XX-ik törvényczikket, mely által a kiegyezés Horvátországgal történt. Ennek 1 ő-ik szakasza azt mondja : „Horvát-Szlavonországok beligazgatási szükséglete azon 10 évre, a meddig a magyar korona országai és ő fölsége többi országai közt fönálló egyezmény tart, 2,200,000 írtban állapittatik meg." A 19-ik szakasz pedig igy szól: „Ha Horvát - Szlavonországok kormányzati területe, Dalmatia tettleges visszacsatolásával, vagy a határőrség közigazgatási egyesítése által növekednék : a Horvát-Szlavonországokkal egyesitett területek jövedelmei szintén a 16. ós 17. szakaszokban megállapított kulcs szerint osztatnak meg a horvát-szlavón beligazgatás s a közös ügyek költségei közt." (Zaj bal felől. Helyeslés jobb fel&l) Engedelmet kérek, ebből világos, hogy Magyarország akkor a Határőrvidék jövedelmei birtokában nem lehetett és igy, midőn a kiegyezés történt, ezen jövedelmek nem vétettek számításba. (Zaj.) Ha Magyarország ezekkel akkor rendelkezhetett volna, bizonyosan horvát atyánkfiai követeltek volna beligazgatási költségeiknek födözésére nagyobb summát; de nem követeltek, {Zaj.) mert jól tudták, hogy ezekről a közös hadügyminiszter ez idő szerint rendelkezett, (Helyeslés jobb felől.) Az urak ottan a másik oldalon hozzájárultak ezen törvényhez, és most tagadni akarják a valóságos tényt. (Ugy van. jobb felől. Zaj.) Elméleti maximákkal eredményekre soha sem fogunk jutni ; nem lehetünk okosabbak a világos tényéknél és ha mindig ugyanazon állásponton marad a ház, mint most. — ugy soha sem fog a t. ház ugyanazon törvényczikk 65. szakaszának megfelelni, melyben Horvát-Szlavonországoknak megígérték a határőrvidéknek tettleges visszacsatolását ; azt hiszik-e, hogy Mohamed koporsója mégis egyszer a hegyhez fog jönni ? azaz minden valószínűség daczára a határőrvidéket minden kárpótlás nélkül kezéből ki fogja bocsátani a közös hadügyminiszter? ezt én nem hiszem (Zaj) és igy a központi bizottság véleményét pártolom. (Helyeslés jobb felől.) Kemény Gábor báró : T. ház ! A házszabályok értelmében egy személyes kérdésben kívánok szólani. Tisza Kálmán t. képviselőtársam egy beszédemre hivatkozván, azt ugy értelmezte, csekély nézetem szerint, mintha én azért fogadtam volna el magam részéről a quota megállapítását, mert ebbe be lett volna értve a katonai végvidék jövedelmei után eső részilleték is. Erre nézve bátor leszek ugyanannak a beszédnek, melyből ő méltóztatott idézni, a végét, mely az egésznek rövid resumejét foglalja magában, fölolvasni. (Olvassa): Röviden egybefoglalva nézetimet, két alap szerintem az, melyben a quotát meg lehet oldani: vagy a hozzájárulási viszony, vagy a jövedelmi viszony. Akármelyiket veszszük külön vizsgálat alá, kitűnik, hogy az eredmény nagyon közel egyformán jön ki 80% körül. Nem mondom, hogy épen 30%, mert a mint említettem, a mint bővebben kifejtették az előttem szólottak: a számadások nem olyanok, a melyekből bizonyos határozott eredményre lehet jutni, olyanra, melynek tételei kéteseit nem volnának. Itt tehát valami sokkal fontosabb szempont az: a végmegállapodás utján a kiegyezés nagy munkájában fontos lépést tenni előre, melyet elfogadnak a Lajtán túl, és megnyughatunk mi; és mint ilyent, mint egyezményt, 19* 0