Képviselőházi napló, 1869. VIII. kötet • 1870. ápril 8–junius 21.

Ülésnapok - 1869-174

174. országos ülés május 16. 1870. 141 tudom, hogy ezek készek fölhasználni mindent, mi a szadadság ügyének átalában s különösen Magyarországnak ártani képesek. Meggyőződésem az, hogy ha valamely ezélra meghoztuk az áldozatot, a józan s helyes politika sem követeli, hogy mindig s mindig hátráljunk és folyvást uj áldozatokat; hozzunk: mert akkor ellenségeink élete s ereje soha sem fog megtöretni, s ők addig, a mig látják, hogy mi hátrálunk, mindig életerősek maradnak. {Helyeslés a bal oldalon.) Ragaszkodjunk azért ahoz, a mit akkor mondottunk, és ne hagyjuk magunkat folytonos hátrálásra birni. (Élénk helyeslés a bal oldalon.) Lónyay Menyhért pénzügyminiszter; T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, hogy később — a vita berekesztése után — óhajtottam volna inkább szólani, miután akkor a vita folyamában fölmerülendett minden ellenvetésre egyszerre válaszolhatni fogtam volna; azonban Debreczen város igen érdemes képviselője fölszólalása arra indított, hogy beszéde utáu azonnal szót emeljek, (Halljuk!) és megczáfoljam azon érveket, melyeket beszédében különösen a minisztérium által beterjesztett és a központi bizottság által is javaslott quota-arány elfogadása ellen fölhozott. A tisztelt képviselő ur — mint beszéde kezdetén monda — örömmel szemléli azt, hogy ezen hazánk integritására és — hozzá teszem — az alkotmányosságra nézve fontos határőrvidéki kérdés megoldásához egy lépéssel közelebb jutunk : de viszont — a menynyire beszédéből kivehettem — az egyedüli érv, melyet a javaslat el nem fogadása mellett fölhozott, az, hogy midőn a közös költségek hozzájárulási aránya iránt a ház által határozat hozatott, akkor már a határőrvidéki jövedelem is tekintetbe levén véve, most az ujabb megállapodás alkalmánál ez többé tekintetbe nem vehető. Es e tekintetben hivatkozott képviselő ur az alkudozás s egyezség menetére; elismervén azt, hogy midőn a két országos küldöttség e tárgyban a törvény értelme szerint megállapodásra vezető határozatot hozott, mindkét küldöttség kimondotta azt, hogy, ha később bármikor az egyik vagy másik félnek jövedelmei a jogilag hozzá tartozó terület hozzácsatolása által növekedni fognának, a hozzájárulási arány ujabb egyezség által lesz megállapítandó: s ennek bizonyítására hivatkozott két képviselő ur nyilatkozatára, sőt szíves volt az általam mondottaknak is egy részét — de csakis egy részét — idézni, habár nem azon értelemben, melyben én azokat mondottam. Hivatkozott t. i. Kemény Gábor b. és Trefort Ágoston képviselő urakra, kik, midőn a hozzájárulási] arányról volt e házban szó, szerinte, azt mondották, hogy a határőrvidéki jövedelmek már az arány megalapítása alkalmával tekintetbe vétettek. Én részemről azt állítom, hogy igenis, tekintetbe vétetett azon jövedelemi melyet a háznak azon alkalommal bejelentem szerencsém volt; t. i. a közvetett adók mindazon nemei, melyek katonai kezelés alatt régibb időben nem állottak, magyar kormányzat alá vétetvén, már az arány megállapítása alkalmával a számításban benfoglaltáttak; ilyen a dohányegyedáruság, só, lottó, vám és bélyeg, melyek jelenben is a magyar pénzügyér által kezeltetvén, kerekszámban s átlagban véve másfél millió jövedelmet hoznak. Azt is állította t. képviselő ur, hogy én azt mondottam, hogy: ha a Határőrvidéket átvennők, körülbelől 1.300,000 forintot kellene ráfizetni. Igen is állítottam, és ezen állításomat igazolja az, hogy mig a mostani katonai szervezet a Határőrvidéken fönáll: csakugyan nem elégségesek annak saját jövedelmei a katonai kormányzat és szervezési költségek fedezésére. De hisz ez nem is titok; a delegatio a közös költségek megállapítása alkalmával ezt mindannyiszor megszavazta és ennek alapján tétetnek folyóvá mai nap is az összegek. Megjegyzem, hogy azon arány, mely szerint a miniszteri javaslat a két százalék elvállalását javaslatba hozta, — ha tekintetbe veszszük azon jövedelmeket, -melyek a Határőrvidék polgárosítása után a magyar kincstárba fognak folyni és viszont számba azon terheltetést, mely a jelenben javaslatba hozott törvény folytán a quota emelkedésével a magyar kincstárra háramlik: azt bizonyára pótolni fog kelleni. így bizonyos, hogy áldozatot hozunk e tekintetben, és én azon számokat, melyekből az kiszámítható, később bátor leszek megemlíteni. De a t. képviselő ur azon állítását, hogy akár a ház többsége, akár a ház maga, vagy a minisztérium a 30 százalék quotának megállapításánál azon jövedelmeket, melyeket a Határőrvidék katonai kormányzata huz, beleszámította volna : kereken tagadom, sőt ennek ellenkezőjét be is fogom bizonyítani. 1867. deczember 5-én épen Komárom városának igen t. képviselője állította föl azon tételt, hogy már akkor, mikor a háznak a 30% elfogadása ajánltatott, a Határőrvidék jövedelmei is benne foglaltattak. Erre nekem szerencsém volt válaszolni és a következőket mondottam: „Eri ezen állítás alaposságát tagadom, tagadom pedig azért, mert a törvényhozás többsége, mely az arányt megszavazta, a törvény értelme szerint nem pusztán számokra építette szavazatát, hanem közegyetértéssel létesíteni kívánta azon alkut, melyet a küldöttség a törvény értelme és meghagyása szerint kötött. Ennélfogva taga-