Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-142

44 142. országos ülés márcziii* 11. 1870. házban indítvány tétetett a honvédek országos segélyezése iránt. De a képviselőház többsége czélszerübbnek, ildomosobbnak találta, hogy ezen anyagi segé­lyezés a magánadakozás útjára utasittassék, és ennek nyomán a minisztérium nevében az igaz­ságügyér által indítványozott belbéke és egyetértés föntartása tekintetéből merített ér­vekkel támogatott napirendet fogadta el. Azóta 3 év múlt el s a tapasztalás annak ellenkezőjét bizonyitá be, mit az ellenzék t. szónokai akkor jósoltak és hirdettek. Az ország ez ügyben tény­leg azon nézetek felé hajlott, melyekből a kép­viselőház többsége a végzés hozatalánál kiindult s azokban megnyugodván a végzés által kijelölt irányban, t. i. a magánadakozás utján, a mint akarta s tehetsége magával hozta, háláját anya­gi tekintetben is leróta a honvédek iránt, sőt e jelen pillanatban is a rokkant honvédek számá­ra építendő menházra azon utón folynak az ada­kozások. Annak illustratiójára, hogy ez nem oly ked­vezőtlen viszhangra talált, a választóknál a mint azt Csanády képviselő ur említette, hanem, hogy az ország lakosai e végzés által az ügyet eldön­töttnek, befejezettnek tekintik, figyelmeztetem a t. házat a legújabb képviselőválasztásokra. Midőn t. i. a választók sérelmeiket és kí­vánalmaikat a népgyülésekben előadván, a kö­vetjelöltek ezeket programmjaikban és szónokla­taikban fejtegették: több választókerületet tu­dok, melyekben azon nyugdijak eltörlése köve­teltetett, melyek az absolut kormány hivatalno­kai számára biztosíttattak ; de alig tudok vá­lasztókerületet, melyben a képviselőház által ho­zott végzésben érintett honvédek segélyezése csak szóba is hozatott. Ezen visszatekintés szolgáljon a közvélemény értelmezésére azoknak, kik arra oly hangosan hivatkozni szoktak. Midőn tehát az ország magatartása megfe­lelt azon nézeteknek, melyekből a képviselőház 3 év előtt kiindult, okunk volt reményleni, hogy ebben az ellenzék is megnyugodván, ezen ügyet nem fogja ujolag a törvényhozás tárgyai közé fölvétetni akarni. Ezt annál inkább lehetett re­ményleni, mert nem lehetett az ellenzék azon véleményben, hogy ugyanazon többség, ugyan­azon kormányt el fogja hagyni oly nézete iránt, mely általa már egyszer elfogadtatott, és azóta az ország által is helyeseltetett. (Helyeslés jobb felől) Csalatkoztunk. Előttünk fekszik az indít­vány, melyben azon honvédek nevében, kik ha­zánk törvényes függetlenségeért és alkotmányos szabadságának vissahelyezéseért fegyvert fogván, egyedüli jutalmokat ugyanazon alkotmányos bé­kés jóllét visszahelyezésében találták, azon hon­védek nevében oly követelésekkel állanak elő, melyek teljesülése azon belbékét és egyetértést veszélyeztetné, melynek helyreállításáért a hon­védek fegyverhez fogtak. (Helyeslés jobb felől.) De ezen indítvány már egyszer elvettetett, és hiába keressük az uj indokokat, melyek a kép­viselőházat arra bírhatnák, hogy előbbi határo­zatától elálljon. Nem találom azokat a közvéle­ményben, mely mint mondám, máris nyilatko­zott a képviselőház elébbi határozata mellett. De nem találom a honvédek szüksége, állítólag nyomorában sem, melynek enyhítésére 3 év óta bizonyosan annyi történt, hogy alkalmasint azon honvédeken, a kik még most is szükséggel küz­ködnek, még ezen indítvány elfogadása sem fog segíteni. De nem találok indokot ezen határozat megváltoztatására az 1848-ki képviselőház által tett és a másik oldalon nagyon hangoztatott ígé­retben sem: mert hiszen csak meg fogják enged­ni, hogy minden ígéret bizonyos korlatok közt tétetik, és így ezen igéret sem lehet határtalan; ennek tehát a nemzet és fejedelme, részint egy millió forintnyi segélyezéssel, — a honvédeknek, nemcsak a tiszteknek, de a közkatonáknak is, ré­szint a közigazgatás mindenféle állomásaira való alkalmaztatásukkal és más ntoni ellátással eleget tenni igyekeztek. (Fölkiáltások a balon: Nem azok számára kérjük, hanem a rokkantak számáraA) Csanády képviselő ur ma azt mondja, hogy miután 1868-ban azon nyugdijak — tudtommal csak ideiglenesen — megszavaztattak, melyeket az absolut hatalom saját hivatalnokai, az úgy­nevezett muszkavezetők f-zámára biztosítani kí­vánt: a honvédeknek is meg kell a segélyezést szavazni. Megvallom, némi meglepetéssel hallottam ezt. Tessék visszatekinteni hazánk történelmeire és látni fogják, hogy a nemzet szabadságának vé­delmeért többször fegyvert fogott. A hadjárat végével kötött béke után, hazánknak akkori vé­dői visszalépvén polgártársaik sorába, egyedüli jutalmokat alkotmányos szabadságunk visszanye­résében találták, mig ellenei, akkor a bécsi ud­varnak kegyenczei jószágadományokkal, nyugdi­jakkal és segélypénzzel láttattak el. — Merült-e föl akkor valaha a nép kebléből egy szózat is, mely hasonló jutalmat követelt volna az akkori honvédek számára? És most ezeket ugyanazon egy sorba akarjuk a jutalmakra nézve állítani azokkal, a kik nem közmegtiszteltetést,nem honfi hála-koszorút, hanem pénzbért követelve, elő­re biztosítottak maguknak nyugdijt és pénz­beli segélyt azon nemzet erszényéből, melynek jo­gait megtörni igyekeztek? Sajnálnám ezen ha­sonlatosságot, midőn a honvédek más alapon állván, hazánk függetlenségéért, hazánk alkotmá­nyáért vivtak és elérvén azt, visszaléptek polgár­társaik sorába, kisértetve a köztisztelettől s leg-

Next

/
Thumbnails
Contents