Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-142

40 142. országos ülés márczius 11, 1870, tatkoznunk lehet, mint tettük is; de nem lehet követelni, hogy valaki önmaga üssön rést azon falakon, amelyeknek védelmezését mindenki, sőt saját netalán föllázadó szive ellen is elfogadta akkor, midőn azoknak határozott szükségéről meggyőződött. (Élénk tetszés és helyeslés jobb felől.) Hivatkozás történt e teremben a történelemre, azon erkölcsi igazságtételre, melyet az 1848 és 49-ki honvédeknek a történelem egykor nyújtani fog. Az 1848/9-ki honvédek sokban szerencsétlenek lehettek t. ház, és voltak főleg azért, hogy midőn fegyvereiktől búcsút kellett venniök, búcsút vettek egyszersmind azon nemes és szent eszmétől, hogy házájok megtámadott szabadságát, függetlenségét, épségét megvédve hagyhatták volna vissza. De az egyben szerencsések voltak t. ház., hogy nem kellett a történelem késő szavától várni az erkölcsi elégtételt! (Ugy van! jobb felől.) Megtalálták azt rögtön itt, leigázva hagyott társaik szivében, és megtalálták oly mértékben, hogy a történelem csakis halavány színekben fogja azokat viszhangoztathatni. (Átalános tetszés.) Ha már megkérdhetnők mind azon honvédet és nem honvédet, a ki az 1848/9-ki harczban a csatatéren vagy, a mi kínosabb volt, a beállott üldözések korszakában, a börtönben lelte halálát, és kiket ez önföláldozó csatába bizonyára nem az 1848-ki országos határozat anyagi előnyei vittek : vajon látva a hazát, a melyet ők testvéri harcz közepette szétszakgatva elhagytak, ismét a Kárpátoktól az Adriáig kiterjedve, és sokkal szorosabb kapcsokkal összefűzve, mint azt egykor Gnray megénekelte vajha látva koronás királyunkkal kibékülve, és érezve az örömet, hogy az ő emlékeik megkoronázására a király a lehetetlennek látszót, a törvényhozás pedig minden lehetőt megtett, (Fölkiáltás bal oldalon : Hát az elismerés •') azt a mi még teendő volna, és a mit nem tettünk, nem azért, mert nem akarjuk, hanem épen azért, mert féljtük az 1848/49-ki időkből ránk intő példaként maradt örökséget, a fájdalom, ugy sem eléggé biztosított testvéri egyetértést: (Tetszés, jobb felől) tegyük-e? ha — ismétlem — megkérdeznők t. ház mindazon honvédet, — habár vérző szívvel néznők is azt az egy-két nyomorultat, a ki szivökhez egykor közel állott : mit sem kételkedném, hogy visszatekintve azon időkre, a melyekben ők éltek, és a melyekből sokat és sokat tanulhattak, kérdésünkre egyhangúlag azt válaszolnák: ha féltek tőle : ne tegyétek! (Zajos tetszés jobb felől.) Es mert nekem e hitre, e meggyőződésre szükségem van, hogy az 1848/9-ki honvédeket egész tiszta hazafiságukban ós nagyszerüségökben tisztelhessem, azon indítványt a melyet társaimmal együtt beadni szerencsés voltam, elfogadás végett a t. háznak ajánlom. (Élénk hosszas éljenzés és zajos tetszésnyilatkozatok jobb felől.) Széll Kálmán jegyző (olvassa Gajzágó Salamon s társai indítványát.) „Tesintve, hogy azon indokok, melyeknél fogva a képviselőház a volt honvédeknek országos adóalapbóli ellátása iránt tett indítványt az 1867. Julius 21-én tartott ülésében el nem fogadta, ma is teljes mértékben fönállanak: az Ivánka Imre képviselő és társai által beadott 69. számú határozati javaslat ellenében a napirendre térést indítványozzuk.'' IXyáry Pál: T. ház! Ha az előttem szóló képviselő azt tűzte ki czélul, mikép lehet a fön forgó kérdéstől megszökni (Fölkiáltás jobb felől: Ohó!) s azért választotta azon tömkeleget, melybe én őt kisérni nem akarom: elérte volna czélját. De én nem akarom barangolásaiban követni, (Fölkiáltások jobb felől: Ohó! Zaj), s röviden kijeieutem, hogy azon benyomásról, melyet beszéde reám tett, tökéletesen számoltam magamnak, midőn azt mondom: mást beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. (Helyeslés bal felől. EUenmondások jobbról. Zaj.) Én megengedem t. ház, hogy vannak, merülhetnek föl kérdések egyesek ugy mint nemzetek életében, melyeknek megoldása, akár czél ,akár időszerűség tekintetéből megengedi a fontolgatást, megengedi a vitatkozást, sőt még eltűri a tétovázást is. De vannak ismét kérdések t. ház, melyek egészen absolut természetűek, melyek elől kitérni nem szabad sem egyesnek sem nemzetnek, hacsak önmagát semmivé tenni nem akarja : s ezen kérdések közé tartozik uraim a lét, a becsület és a kötelesség teljesítésének kérdése. (Helyeslés a bal oldalon.) Magyarország 1848-ban oly helyzetbe jutott önhibája nélkül, hogy létének vagy nem létének kérdése forgott fön. Az akkori kormány értette kötelességét és nem a politika sinuosiatásában, s a politikai furfangban kereste a nemzet menedékét, (Élénk helyeslés balról), hanem egy nagy példányt követve, Nelson példáját, ki a veszély közepette amaz egyszerű de nagy horderejű szavakat mondatta vele: .,Magyarország mindenkitől megvárja , hogy kötelességét teljesítse." Fölszólitá tehát a nemzet képviselőit, hogy a haza megmentésére 40 milliót és 200 ezer ujonczot szavazzon meg, és uraim! a miniszter előadását, a miniszter indokolását a ház nem várta végig. Egyszerű szóban hozott határozatot, e szó volt: „Megadjuk!" Es ezen határozat örökké emlékezetes lesz Magyarország történelmében : mert ezen határozatnak köszönheti Magyarország, hogy képes volt azon szenvedéseket kiállani, melyekkel majd 20 évig sújtatott s hogy a szenvedés perczeiben megtarthatta a bizalmat önmaga iránt, sőt azt