Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-142

142. országos ülés márczius 11. 1870. 39 harczban állottak; kötelezne minden kivétel nél­kül, minden szomorú emlék felszakitásával min­denkit, hogy az egyik fél nyomorultjai részére adózzék, melylyel véres harczban állott; e kény­szerűség pedig, a soha nem nyugvó izgatás hoz­zájárulásával azt eredményezhetné, hogy mi — mig sikerülne polgártársaink közül néhány szá­zat vagy ezret anyagi tekintetben némikép meg­nyugtatni, — erkölcsi visszahatás idéznénk elő százezreknél. (Mozgás bal felől, s fölkiáttások: Ez az izgatás! Élénk helyeslés jobb felől.) Vehetik-e önök rósz néven nekünk, ha mi ettől félünk; nekünk, kik az országnak épen oly részében lakunk, hol az 1848/49-iki nem ren des harczok áldozatainak minden lépten föl­található sirja felett, ha nőtt is ki azóta egy két virág,azok mindenike, fájdalom! az én értel­mezésemmel vett nefelejts! (Tetszés !) Mi pedig azt mondjuk önöknek, mint már mondatott 1867­ben és mondatott a napokban is, hogy: ha segélyezni akarunk, emelkedjünk föl azon ma­gaslatra, melyen ő felségeik állottak akkor, mi­dőn a honvédek részére a legnemesebb szívvel a koronázási dijat felajánlották. (Bal felől: Igenis emelkedjünk!) ^Igen kérem, emelkedjük fel azon magaslatra! És ezen magaslatra fölemelkednünk nem épen oly könnyű, mint egyenlőre gondol­juk. (Halljuk!) Ne érjük be csak a határozathozatal di­csőségével, hanem a kivitel terhét is tartsuk fen egyedül mi, és azok számára, kik velünk érzel­mekben rokonok. (Igaz!) És én előre is bizko­sitom önöket, hogy mi nem fogunk önöktől el­maradni, fejeztessék bár ki az 1848/9-iki hon­védek iránti hála és tisztelet, anyagilag segélye­zésben, vagy szellemileg a haza iránt tanúsítandó hűségben. (Élénk éljenzés jobb felől.) T. ház! Három éve már, hogy ő felégeik­nek ezen ténye az országot meglepte, és sikerült-e nekünk, sikerült-e Magyarországnak, hogy e tény horderejét felfogva, azt ugy kövessük, mint azt követni Kellett volna? Hol maradtunk? Kérd­jük egymást t. képviselők, hol maradtunk sokat emlegetett nagylelkűségünkkel? (Felkiáltások bal­felől: No hát hol maradtunk f) Megmondom. Hol maradtunk sokat emlegetett nagylelkűségünkkel, melyet nem az ellenünk küzdő, hanem érettünk elvérzett harczosok emlékére kellett volna gya­korolni? Mert az által, hogy a státusadósságok egy részét, vagy más terheket elvállaltunk, hogy ő felségeik tényéhez csak megközelitő nagylel­kűséget követtünk volna is el, azt tagadom. (Ne­vetés a bal oldalon.) Nincs miért nevetni felette t. képviselők, mert nem a magam szavait- mondottam el, csak­is egy oly mondatot idéztem vissza, mely a múlt napokban itt a túlsó oldalon elmondatott. (Derült­ség jobb felől. Egy hang bal felől: Az nem szentírás!) Tehát tagadóm, hogy mi ilyen nagylelkűséget követtünk volna el, mert a statusadósságoknak s más terheknek politikai s méltányossági okok­ból történt átvállalása elengedhetlen feltétele volt azon nemzetközi egyetértésnek, azon kétol­dalú szerződésnek, a melyet megkötöttünk s a melynek megkötése eredményezheté, hogy azon nekünk mindenek felett drága zászlót, melyet az 1848. és 49-iki honvédek minden hősiességök mellett is a viszonyok szerencsétlensége folytán (Egy hang bal felől: Árulás folytán') a földön he­verve hagytak, a földről ismét fölemelhettük. (Zaj bal felől. Élénk helyeslés jobb felől.) Igyekezzünk tehát t. képviselők, — mint az előbb is emlitém — azon kötelességet, me­lyet én csakis a mi, és azok részére, kik velem ez érzelemben azonosak, tartok valódi kötelesség­nek, — igyekezzünk — ismétlem — újból telje­síteni. Abból, hogy T 1867 óta nem törtónt meg részünkről minek meg kellet volna történni, nem az következik, hogy most már a kivitel terhét rójuk azokra, a kik ily nemeslelküeknek lenni nem hajlandók; hanem következik az, hogy a lelkesedés ujabb és kitartóbb erejével fogjuk föl a fonalat ismét ott, a hol azt elhagytuk ós érvényesítsük társadalmi utón mindazok óhajtá­sát, kik az ily segélyezést törvényhozás utján vélik megállapitandónak. (Helyeslés jobb felől.) Mindezek folytán t. ház, és mert a tényál­lást én igy ismerem, van szerencsém a t. ház­nak egy inditványt a magam és társaim nevé­ben benyújtani. (Halljuk!) Eövid az t. ház, és a foglalatja az, hogy miután előttem azon indokok, melyek 1867-ben Tisza Kálmán képviselő urnák indítványát el nem fogadhatóvá tették, — ma is fenállanak, napirendre térjünk át. (Helyeslés jobb felől.) Még csak néhány szót. Én elismerem, hogy azon oldal, melyről ez indítvány tétetett, csakis hü saját magához, midőn a többség elé oly kérdéseket gördit, me­lyekről eleve tudja, hogy — tekintve azon irányt, mely a többségre politikai jelleget nyomott, — általa ugy, amint azt szívok sugallaná, meg nem oldhatók; és tudatában annak, kiszámított tü­zetességgel szegezik a többség ellen nyilaikat, melyek azonban csak akkor lehetnének veszé­lyesek, ha meg nem védett melleket találná­nak; — de ha elismerem t. ház, hogy azon oldal hü önmagához : önként következik ebből az, hogy a többség is legyen hü azon álláspont­hoz, a melyre midőn lépett, azt nem könnyel­műségből, hanem a viszonyok érett megfonto­lása után hazafiságból tette. (Élénk helyeslés jobb felől.) A politikai irányzatok helyessége fölött vi-

Next

/
Thumbnails
Contents