Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-141
30 141. országos Illés márczius 10. 1870. ból készültek, és az ily öltönyöket mégis átvette a bizottság, akkor isten és világ előtt sem engem, sem a minisztériumot a felelősség nem terheli. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ha a t. képviselő ur annak ellenére, hogy a szerződésben expressa voce meg volt tiltva, annak daczára, hogy utagitasuk volt a vizsgálóknak adva, hogy nem fogadható el ilyen mungöbol készült öltöny, tudja és bebizonyítja, hogy mégis mungóból készültek az öltönyök, nem csak nekem tesz szolgálatot, hanem az országos kincstárnak is, mert a szerződésben az én kötelességem volt gondoskodni arról is, hogy büntetlenül ne történhessék ilyesmi és jót állok érte, hogy, ha^ megtörtént, nem fogna büntetlenül maradni. Én tehát tagadom, s ha a képviselő ur állítja, fölhívom a bizonyításra, és jót állok annak következményeiért az országos kincstár érdekében. (Helyeslés jobb felől.) Ezt Jókai képviselő urnák. Várady t. képviselő ur már tegnap szemrehányást tett a miatt, hogy a kerületek elnevezése nem történt a régi kerületek szerint, sőt alakítása sem. Meg kell ismernem: a kerületek nem azok, melyeket az ország korábban ismert, ugyanannyi, de nem változatlanul ugyanazok. De nem hiszem, hogy akár a képviselő ur, akár pedig bárki e házban azért minket hibáztathatna; ha mégis megtörténnék, kénytelen lennék a dunamelléki kerületek földképét fölmutatni és ha volna valaki, ki hibáztatna és azt kívánná, hogy egy parancsnokság részére azon kerületeket, a régi kerületeket foglaltuk légyen el, akkor elismerem, hogy hiba; de katonai szempontból ugy alakítani meg a kerületeket, mint megalkottattak hajdan a királyi táblákat illetőleg, mert tudtomra más fontosságuk és súlyuk azoknak az országban nincs, azt nem tudnám érteni. (Étetik derültség.) De jó, legyen, hogy a minisztérium az ügy érdekében a maga felelősségére tette e változtatást ; ezért kérjük is a jóváhagyást, vagy kérjük az ellenzést. (FölMáltás bal felől: Nem történt lejelentés!) Engedelmet kérek, a bej'elentés megtörtént épen az által, hogy a másként tett fölosztást a budgetben kitüntettük az által, hogy az uj kerületeket nem kereszteltük azon névvel, melyet az előbbiek birtak: „tiszántúli-* „tiszáninneni vei" az által, hogy a budgetbe az uj elnevezéseket kötelességszerüleg megtettük, a bejelentés tényleg megtörtént. (Élénk helyeslés jobb felől.) Hogy miért alakítottuk másképen a kerületeket, annak is megmondtam az okát; annak pedig, hogy miért nem neveztük a régi néven a kerületeket, oka egyszerűen az, mert nem akartuk, ily utón meg nem felelő neveket használva, félrevezetni a t. házat, hanem olyanokat használtunk, melyekből a t. ház megértse a változást. Mi a motivátiót illeti, azt nem a törvény, de az ügy természetére állapítva tette, és azt gondolom, hogy kivánatának eleget is tettünk. Nevezetesen az előirányzatban a 21. lap után van egy külön tiszta üres lap ezen fölirattal: „Táblázatok a különféle illetékekről, melyek a költségvetés készítésénél alapul szolgáltak." Kövessük a kimutatásokat. A kerületekben ennyi meg ennyi hús zsoldot a gyalogságnál és ennyi a lovasságnál, és igy minden rovat motiválása egyegy budgettételnek. A mi tehát hiányzik, csak a „miután" szó, de ezt talán nem kell megmondani. (Derültség jobb felől.) Második kimutatás a honvédzászlóaljak törzsállomásairól a lakbér osztályokba való sorozással. Hogy hány honvédzászlóalj legyen, azt a törvény is megmondja ; azt is megmondja, hogy mennyi illetéket szabad nekünk venni; annyit mennyi a közös hadseregnél van megállapítva: ámde ott az egyes helyek szerint különfélék a lakbér-osztályok; azt tehát, hogy az egyes helyek, melyik osztályba tartoznak, ki kellett mutatni: itt van ! mert kölönben mindenütt annyit találtunk volna kérni, mint Pesten és ez hiba lett volna; de itt ki van irva, hogy hol, mennyi jár. Ki kellett tenni, hogy hányan tartoznak az első osztályba és hány van a másikban és kiszámítani a szerint a lakbérilletéket. Ez mind igy történt! Menjünk tovább, a honvédtiszti illetékek itt vannak. Itt van, hogy mennyi fizetése van a tábornoknak, mennyi fizetésök van más tisztek nek és minden egyes tétel ezen alapul. Ha mind e mellet még kell valami, ott van a végén a magyarázata költségvetési tételek számításához, a mit épen mert ez évben tárgyalta legelőször a t. ház a honvédelmi költségvetést, szükségesnek véltem. Jövőre már ezt is tökéletesen fölöslegesnek fognám tartani. Első sorban a magyarázatot szükségesnek tartottam épen ugy, mint a többi minisztérium ; az indokolást, mert ez ugyanaz, csakhogy a forma más. Ámde minden minisztérium belátása szerint választja a formát melyben a maga indokait elmondja; mi e formát választottuk. (Élénk helyeslés jobb felől.) Jókai Mór : Személyes kérdésben vagyok bátor fölszólalni. Reményiem, hogy nagyon személyes kérdésnek fogja találni a t. ház is azt, ha egyik képviselő azt mondja a másiknak, hogy nem mondott igazat. Már pedig Kerkapoly képviselőtársam mondta azt, hogy én nem mondtam igazat, midőn azt mondtam, hogy a mungó csakugyan mungó volt és fölhívott, bizonyítsam be ebbeli mondásomat, mert ellenkező esetre azt kell mondania, hogy nem mondtam igazat. En holnapig ki fogom kerestetni azon számát, egy volt miniszteriális, nagyon liberális és nagyon kedvelt, a kereske-