Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-141

2S 141. országos Més márczius 10. 1870. álljanak be a honvédségbe, mert el fogják vinni őket muszka katonának. (Fölkiáltás jobbról: Ezt nem mondotta senki.) Kerkapoly Károly államtitkár: Én csak agitatióról szóltam, és ezt méltán tehettem. (Helyeslés jobb felől.) Jókai Mór: Ha valaki ezt, vagy valami ilyesmit talál valamely lapomban, én kész vagyok szőrkötéllel, mezítláb oda vándorolni a honvédelmi minisztériumhoz (Berültség) és bocsánatot kérni. De nem láttam ilyesmit más ellenzéki lapokban sem. Tényeket hozok elő. Mikor a legelső honvédek megjelentek az utczákon, meg kell vallanom, szégyeltük magunkat. Tudni fogja t. képviselőtársam, ki azóta a posztóban sok stúdiumot tett, hogy az a posztó az úgynevezett mungóból készült, olyan mindenféle szövet és posztó hulladékból és egyéb összekallott posztóból készült a ruha, mely ezen oknál fogva nem tűri meg a napvilágot s a krapp píros szine mindjárt elhagyja, mihelyt napvilág éri. Hogy ez igy volt eleinte, ez tagadhatatlan. Hogy pedig most nincs igy, azért ne méltóztassék az ellenzéki sajtót vádolni, mert hiszen ez figyelmeztetése által csak jó szolgálatot tett a kormánynak. (Derültség és ellenmondás jobb felől.) Maga a honvédelmi miniszter ur tán emlékezni fog, ha oly csekély emberke beszédére vissza szokott emlékezni, (Gróf Andrásy: Kérem !) hogy egy időben szó volt köztünk a, honvédek czélszerütlen lövegéről, mely ütközetben nem ér semmit, mert nem fogja fel a vágást: akkor maga is azt monda, jó lenne ha csákójuk volna; de magasabb körökben nagyon bele szerettek a kucsmába. „Hátha az ellenzéki lapok sürgetni fogják?" kérdem én. „Akkor lehető lesz a változtatás" feleié a miniszter ur. (Andrásy Gyula gr. közbeszól: Igaz!) És meg is törtónt, ne méltóztassék tehát az ellenzéki sajtó fölszólaíását haszontalanságnak tartani. (Berültség a jobb oldalon. Közbeszólás bal felől: Mi nevetni való van ezen?) Tessék meggyőződni a t. kormánynak arról, hogy az ellenzéknek sürgetésében, néha türelmetlenségében egyik legerősebb támaszát találja a kormány a másik oldalról jövő sürgetések és taszigálások ellen. (Helyeslés bal felől.) Egyébiránt bátor vagyok arra kérni a miniszter urat, javítsa meg nézetét az ellenzéki sajtó irányában, azon nézetét, mintha sár volna az, a mivel hajigálódzik: sár csak a tényekben lehet, a tényeket pedig nem mi állítjuk elő. (Helyeslés a bal oldalon.) Legyen meggyőződve, hogy nem a mi szemrehányásainkról ragad a sár az ő kezére, (Fölkiáltás jobbról: Nem ragadt oda sár!) hanem inkább azok szájáról, kik kezei csókolására járulnak. (Helyeslés bal felől.) Andrásy Gyula gr. miniszterelnök: T. ház ! (Fölkiáltás jobb felől: Kár felelni!) Saját pártunkból hallom: hogy kár felelni! Ez jellemző dolog, mert itten igazán áll, hogy az ország idejét vesztegetjük. De ott van azon másik alternatíva, hogyha nem felelünk, akkor azt mondják : hogy felelni nem tudunk. Ennek következtében kénytelenek vagyunk felelni, daczára az idővesztegetésnek. Az előttem szólott t. képviselő ós — mint hallottam — az előtt egy másik képviselő azt mondotta, hogy a kormány, illetőleg én, igen érzékenyen veszszük, és pedig egyikünk érzékenyen veszi azt, a mit a sajtó utján mondanak, a másik azt, a mi itten mondatik, ós hogy én ezekre kitörésekkel szoktam felelni, s hogy jó lesz ha e szokásomat leteszem. Tegnapelőtt, ha jól emlékszem, egy t. képviselő Simonyi Ernő ur azt a szemrehányást tette nekem, hogy igen könnyen veszem az ellenzék ellenvetéseit, midőn azt mondám, hogy megszoktuk már az erősebb kritikát, s ezt ugy veszszük, mint a szentelt vizet. Akkor tehát az nem tetszett, hogy „könynyen* veszszük, most az nem tetszik hogy „érzékenyen" veszszük. (Berültség.) Ugyan méltóztassanak megmondani : hogyan vegyük hát ? (Élénk tetszés a jobb oldalon) mert megvallom, az arany közép utat igen nehéz eltalálni. Nem tudom mikor volt, egyszer az angolok a francziáhkal verekedtek, ha jól emlékszem, a crecyi vagy a fontaineouoi ütközetben. A francziák az angolokat fölszólították, hogy lőjenek először. Az egész világ elismerte, hogy ez igen lovagias tény volt. Mi mindennap ezen helyzetben vagyunk. Mi mindennap kiálljuk az első lövéseket, de azt az angolok sem követelték a francziáktól, hogy ők vissza ne lőjenek, s önök is engedjék meg, hogy a lövés után mi is vissza lőjünk. (Berültség és tetszés johb felől.) Máskép igazán ugy fogna kinézni a dolog, hogy nem mi vagyunk az érzékenyek, hanem a t. urak. (Derültség.) Mi a t. képviselő urnák a sajtóra vonatkozó azon állítását illeti, hogy bizonyos dolgokat miért nem czáfólunk meg, erre azt válaszolom: csak azért, mert fisikailag is lehetetlen. Annyi folytonos válogatás nélküli vád emeltetik, hogy azon sajtó osztály, melyet megszavazni méltóztattak, még ha nekem időm volna is vele érintkeznem, a mint nincs, még tízszerte nagyobb erővei sem volna képes, mindazon vádakra válaszolni. Valahányszor én lelkem legjobb meggyőződése szerint azt gondolom, hogy a hazának és az ügynek használtam, akkor azt olvasom a lapokban, hogy az országnak valamely jogát elárultam, feladtam. Mindannyiszor válaszoljak? így van ez a nagy és igy a kis dolgokkal. Ha