Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-161

356 . 16t- (M-szágos ülés ápril S. 1870. Lónyay Menyhért pénzügyminiszter: A XVII. fejezet 5-ik cziménél „Közművelődési ezélok" a t. ház a magyarországi és erdélyi történelmimü­emlékek fölkeresésére, fölállítására, fölvételére, laj­stromozására, osztályozására és felügyeletére 16,500 f'rtot szavazott meg. Azon alkalommal, midőn ez tárgyaltatott, a t. ház, ugy emlékszem, Simonyi képviselő ur fölszólalására azt határozta, hogy a vallás és közoktatási miniszter ur ez iránt nyi­latkozzék a ház előtt: mi lenne a folyó évben a történeti emlékek kiadására fordítandó? mi annyival inkább szükséges, minthogy, ha a történeti műem­lékek fölkerestetnek, azok ki is adassanak. A múlt költségvetésben is előfordult ily tétel és a magyar akadémia annak alapján gondoskodott a történelmi emlékek kiadásáról: ez okból okvetlen szükségesnek tartotta a minisztérium, hogy e czélra nézve még egy tétel vétessék föl a költség­vetésbe. Bátor vagyok ennélfogva fölkérni a t. házat, hogy mindjárt a fönebbi „a magyarországi s erdélyi történelmi műemlékek fölkeresésére stb." vonatkozó tétel után, a következő uj tételt mél­tóztassék megszavazni: „történeti emlékek kiadá­sára 15 ezer írt." Méltóztassék tekintetbe venni, hogy a biroda­lom másik felének kisebb tartományai is saját or­szágos aJapjokból bizonyos összeget szánnak e czélra. Egyébiránt a múlt évi költségben is meg volt e czélra a szükséges összeg szavazva, s ez alkalommal is csak egy közbejött indítvány kö­vetkeztében maradt egyelőre ki. Bátor vagyok tehát a történeti emlékek kiadására 15 ezer írt fölvételét ajániani. (Helyeslés.) Elnök: Tehát a 14. lapon az 5. ez. alatt: Magyarország és Erdély történelmi műemlékek fölkeresésére, fölásatására, fölvételére, lajstromo­zására, osztályozására és fölügyeletére: 16,500, ezután jönne következő uj tétel : „történeti emlé­kek kiadására 15,000 írt." (Helyeslés.j Csengery Antal : Méltóztassék e tételt ép­oly czimmel bevenni, mint a tavali költségvetés­ben előfordult. Ugyané tétel praeliminálva volt ezen évi költségvetésben is a közoktatási minisz­ter ur által, azonban véletlenül maradt ki csak, azaz: sajátlag Simonyi Ernő indítványára véle­ményadás végett a közoktatási miniszterhez uta­síttatott. A miniszter ur nincs ugyan jelen: miután azonban a költségvetésre tartozó dolgokban a minisztériumot a pénzügyminiszter ur képviseli ; azt hiszem, hogy ő ezen tételt a közoktatási miniszter ur helyett és annak nevében indítványoz­hatta. Minthogy ezen tétel az ezelőtti évben is meg volt szavazva, alig lehet az ellen kifogás : mert hiszen különben az akadémiának meg kellene szüntetni a történelmi emlékek kiadását. Ezen emlékek kiadása, mint méltóztatnak tudni, már 50 kötetre megy s oly fontos okmányokat tar­talmaz, hogy a hazai történetírásnak egészen uj forrásokat nyitott. (Elfogadjuk!) Elnök: Tehát méltóztatnak beleegyezni, hogy még 15,000 frt vétessék föl? (Elfogadjuk!) ezime pedig ugy lesz, mint volt a tavalyi költség­vetésben. Mihályi Péter jegyző (olvassa a 18-dik fejeset 1. 2. és 3. czvnmt, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. < katsa a 18-dik fejezet 4. czirnét.) Csengery Antal: Engedelmet kérek, itt az igazságügy minisztérium költségvetésének most fölolvasott, 4. czim első tételében egy nyomtatási hiba fordul elő, t. i. „a központi telekkönyvi hiva­talra'' föl van véve 10,500 frt, azonban va­lósággal a költségvetésben 10,050 frt. áll, mél­tóztassanak ezt kiigazítani annyival inkább, mert ez aztán megegyezik egészen a czim kerekszá­mával, mely 390,000 f'tot tesz. Mihályi Péter jegyző: A 15-dik lapon az utolsóelőtti kiadási tétel, ,.Központi telekkönyvi hivatal" 10,500 frt kiigazítandó ennélfogva: 10,050 frtra. (Helyeslés.) Elnök: Elfogadja a t. ház? (Elfogadjuk!) Elfog adtatik. | Mihályi Péter jegyző (olvassa a honvédel­mi minisztérium lí'öltségvetésének 1, 2, 3, 4 - dtk czirnét.) Elnök*. Elfogadja a t. ház? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatik. Mihályi Péter jegyző (olvassa: Horvát, szlavón, dalmát minisztérium személyzete és rend­kivüli kiadások.) Elnök: Elfogadja a t. ház? {Elfogadjuk!) | Tehát elfogadtatik. Mihályi Péter jegyző (olvassa a belügy­\ minisztériumi költségvetés 1, 2, 3-t'k czímét.) Zeyk Károly: T. ház! Midőn a belügy­niszterium budgetje tárgy altatott, akkor a mi­niszter ur, ki most betegsége miatt távol van, fölfejtette, hogy mily összeköttetésben van Er­délyben a kir. biztosság, a földtehermentesítési alapigazgatóság Kolozsvárott, és az igazoló bi­zottmány, hogy t. i. azoknak tagjai egyszer egyik, másszor másik helyen alkalmaztatnak a szerint, amint itt vagy ott a dolgok szaporodnak. Azt hiszem, mindenesetre az ügynek hátramara­dására szolgálna, ha ezen tételeknek czimei kö­zött nem engedtetik meg a virement. Annálfog­va ón azt indítványozom, hogy az 1, 2, 3-ik czim helyett ez tétessék első ezimnek : „Az erdélyi kir. biztosság, földtehermentesitési alapigazgató­ság Kolozsvárott, igazoló bizottmány". Az összeg maradna épen az, mely a költségvetésben van, csakhogy azon három tétel egybe foglaltatik.

Next

/
Thumbnails
Contents