Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-159
33S IS9. országos ülés ápril 2. 1870. törvény, de provisorius természettel bir annyiból, mivel egyátalában a tisztelt ház többször kimondta s határozatilag megállapította azt: hogy az adó törvények egyátalában reformáltatni fognak s rendszeres adótörvény fog az országgyűlés elé terjesztetni; én pedig nem gondolom, hogy ezen rendszeres adótörvény előterjesztése 15 évig késnék, a mely 15 évre adómentességet kíván a pénzügyminiszter biztosíttatni a Temes és Bégn melletti haszonvehetőkké tett árterekre nézve. Én tehát a pénzügyi bizottság szövegezését illetőleg az eredeti szöveget, a mely leginkább megfelel ezen intentiónak és miután egyátalában ezen törvényjavaslat semmiféle fönálló törvényes intézkedésnek nem pvaejudicál, részemről pártolom. (Helyeslés.) Elnök: Elfogadja a tisztelt ház az eredeti szövegezést 1 (Elfogadjuk ) Elfogadtatott. Bujanovits Sándor jegyző (olvassa a 3-ik szakaszt.) Elnök : Elfogadja-e a tisztelt ház 1 (Elfogadjuk.) El van fogadva. Ezzel a törvényjavaslat részleteiben elfogadtatván, harmadszori felolvasása a holnaputáni ülésben fog történni. Következik a szab. osztr. államvaspálya társulat adójáról szóló törvényjavaslat. Királyi Pál előadó : Átalánosságban nincs észrevétele a központi bizottságnak; kéri a tisztelt házat, hogy a pénzügyi bizottság által a részletekre nézve tett némi módosításával a részletes tárgyalás alaj^jáiü elfogadja. Tisza Kálmán: T. ház! Én a szóban levő törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alakijául magam részéről is elfogadom, azonban figyelmeztetni kívánom a tisztelt házat a pénzügyi bizottság jelentésének egy részére, s annak folytán leszek bátor a teendők iránt indítványt előterjeszteni, metyet elfogadás végett ajánlok. Jelesen a pénzügyi bizottság jelentésének vége felé azt mondja, hogy feltűnt neki azon körülmény, miszerint a a duna-gőzhajózási társulat és a déli va,-_pályatársulat adói ezen törvénybe fölvéve nincsenek; és erre az igen t. pénzügyminiszter úrtól azon fölvilágosítást nyerte, hogy a dunagőzhajózási társulattal most folynak az egyezkedések, melyek minél előbb befejeztetvén ugy is a ház elé fognak terjesztetni; a déli vaspályatársulatra nézve pedig azt mondotta, hogy a déli vaspálya társulatnak 1866. február 27-én kelt szerződésénél fogva, mely tehát a minisztérium kineveztetése előtt ^keletkezett, 1876-ig adómentessége van. Én magam részéről is tudnék arra hivatkozni, hogy 1866-ki február 27-én csak előzetes pontozatok készültek, hogy az osztr. keresked. miniszter csak 1866. szeptember 16-án értesítette a | déli vaspályatársulatot arról, hogy ő fölsége ezen előzetes pontozatokat helyeselvén, kiadta a meghatalmazást, a végleges szerződés megkötésére; falamint arra is hivatkozhatnám, hogy az 1867dik évi második félében lett ezen szerződés valósággal az akkori osztrák törvények szerint a törvénykönyvbe beigtatva, később tehát, mint midőn a magyar minisztérium már megalakulva volt; azonban én erre nem kívánok ezúttal semmi nagy súlyt fektetni, mert utoljára is, magam forma ellenzéki képviselő, meglehet nincs minden adatról helyesen értesülve, és meglehet, hogy a miniszteri adatok közül egy általam nem is sejtettet mutathatna föl a pénzügyminiszter ur, a melylyel állításaimat megdönthetné. Azonban méltóztatik a t. ház arra emlékezni, hogy .mind f. évi január 26-án, mind most alig néhány napja a közlekedési miniszter és az állam titkár ur itt határozottan kimondották, hogy azon szóban forgó 1866-évi február 27-ki szerződés a magyar minisztérium által soha el nem ismertetett, következőleg Magyarországot nem kötelezi. Már most nem tagadhatom, zavarban vagyok az iránt hogy mit higyjek 1 ? Egyik miniszter kötelezőnek tartja a szerződést és annak alapján adómentességet kivan adatni a déli vaspálya társulatnak 1876-ig, a másik miniszter határozottan nyilvánítja, hogy azon szerződés Magyarországra nézve nem kötelező. Az igen t. miniszterelnök ur a napokban igen erősen hangsúlyozta, hogy a minisztérium tagjai közt solidaritásnak kell lenni, és hogy van is solidaritás. Abban, hogy minden fontosabb kérdésre nézve kell solidaritásnak lenni, én vele tökéletesen egyetértek; de hogy lenne a jelen minisztérium tagjai közt solidaritás, azt ezen esemény után kétségbe kellene vonnom, miután gondolom azt senki nem tagadhatja, hogy fontos tárgy, fontos kérdés az, hogy valamely szerződés kötelezie az országot vagy nem % és ím egy ily esetben a pénzügyminiszter azt mondja, hogy kötelezi, a közlekedési miniszter pedig azt mondja, hogy nem kötelezi. Ily körülmények közt én azt hiszem, hogy a t. háznak okvetlenül érdekében fekszik sőt mondhatnám, kötelessége is, hogy a dolog tisztába hozassék: mert ha kötelez a szerződés, természetesen akkor el kell ismernünk azt, hogy a déli vaspálya társaság adómentes Magyarországban ; ha nem kötelez, akkor ismét nem szabad megengednünk, hogy a déli vaspályatársulat érdekében a magyar kincstár érdekei megcsonkíttassanak. Ezen nézetekből indulva ki, ic.ditványozom, nem azt, hogy megvizsgálás végett, — mert ugy tapasztaltam, hogy a miniszterekkel és a minisztériumokkal szemben a megvizsgálás szóról szent