Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-158

158. országos ölés áprii I 1870 329 egyben elismerem, hogy t. képviselő társamnak igaza van, abban: hogy könnyebben, simábban fogna a vizsgálat menni, ha előre értesítve van a miniszter, mert a miniszter előre értesíteni fogja — nem is érteném különben annak szol­ját — az illető hivatalnokot; hogy holnap, vagy holnapután könyveit, számadásait vizsgálat alá veszik; tehát az illetőnek, kinek eljárása meg­vizsgáltatik, mindig módjában lenne ugy intéz­kedni, hogy a vizsgálat simán menjen. Én ezen simaságban előnyt nem látok, hanem látom azt, hogy ez a helyes vizsgálat természetével ellen­kezik, és igen természetes dolog, hogy semmi nagy zavar az ellenkezőből származhatni nem fog; mert ha oda megy a számvevőszéknek illető tanácsosa a vizsgálat megtétele végett, azon perczben azon tisztviselő mást nem fog végez­hetni, de nem is fog mást tehetni azon esetben sem, ha a miniszter ur előre megmondja : mert egyszerre két dolgot nem végezhet. De itt min­denesetre az a fődolog, hogy az utánnézés és vizsgálat nem annyira simán, hanem helyesen történjék: helyesen pedig csak ugy történhetik, hogy, ha az illető hivatalnok könyveit megvizsgálni akarják, az ne is tudja, mely perczben fog a vizsgálat eszközöltetni. En tehát részemről véleményemmel oda já­rulok, hogy a már a képviselőház által elfoga­dott szerkezet hagyassák meg. (Helyeslés bal felől.) Justh József: T. ház! Kern vagyok képes egyetérteni Tisza Kálmán képviselő úrral, és meg fogom mondani: miért. Mikép argumen­tál Szaplonczay képviselőtársam, nem tartozik ide, hanem megvallom, nem érthetek egyet Ker­kapoly képviselőtársammal sem, és ez talán na­gyobb ok fölszólalásomra, mint a másik. En nem vagyok képes fölfogni, hogy más valakinek joga lenne az alárendelt tisztviselővel rendelkezni, bármily magas hivatal élén álljon is. (Fölkiáltó sok bal felől: Ha a törvény megengedi!) Ha a törvény ily anomáliát akar behozni, be­látom, hogy akkor engedelmeskedni kell; de én épen ezen anomália ellen akarok fölszólalni, mert fölfogásom szerint nem lehet az, hogy a minisz­ternek alárendelt tisztviselőivel a miniszter tudta és beleegyezése nélkül joga legyen másnak ren­delkezni. Meglehet, hogy más embernek más föl­fogása van, de én magam is voltain hivatalnok, és soha ilyes szabályról nem hallottam. Hogy például a miniszter az alárendelt hi­vatalnokkal, főnökének tudta és beleegyezése nélkül rendelkezhetik, hogy az országgyűlés is teheti ezt : azt elismerem; hanem tagadom, hogy egy, úgyszólván nem is coordinált, hivatalnok tehetné azt; mert bármit mondjanak önök, én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a szám­IÉPV. H- NAPLÓ 18 ^f VII. vevőszók elnöke a miniszterrel coordinált legyen. Azért sem fogadom el Szaplonczay t. képviselő­társam véleményét, mert, mint Kerkapoly tisz­telt képviselőtársam igen helyesen megjegyezte, igy a dolog sokkal simábban megy el. A sima szóból Tisza Kálmán t. képviselő­társam egy igen különös következtetést vont ; — gondolom, maga sem hiszi. — Ne higyjük azt, hogy azon miniszter, kivált parlamentális mi­niszter, kit a közbizalom állított helyére, min­dig és mindig visszaéléseket követ el; ez oly pessimisticus fölfogás, melyet én, akár hogyan változzék ezen ház többsége, soha sem fogok helyeselni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Kerkapoly képviselőtársam bizonyára nem igy értette, hanem értette egyszerűen a dolog mechanismusát, és abban igaza van, hogy elő­fordulhatnak ily összeütközések, s kinek lesz ak­kor igazsága? Gronclolom, nem volt a képviselő­háznak intentiója, a minisztériumot a számszék­nek alárendelni, és azért nem fogadhatom el Szaplonczay képviselőtársam véleményét; hanem okvetlen szükségesnek találom, hogy a vizsgálat mindenkor a miniszter tudtával történjék. Nyáry Pál: T. ház! Én valóban meg­lepettem azok által, miket Justh József barátom fölhozott. Ámde be kell látnom, hogy az ember ugy van alkotva, hogy egyik rendszerből a má­sikba nagyon nehezen, vagy soha sem tud át­menni, ugy, hogy a megszüntetett rendszerből valami hátra ne maradjon keblében. Igen ke­gyeletes érzésnek tartom azt, mely igen t. ba­rátomat a fölszólalásra indította. 0 arra az időre emlékezett, midőn mindenek fölötti föl­adat volt: a kormány tisztelése, midőn a kan­czellár, vagy én nem tudom még: kicsoda? köz­helyen megjelent. Megvallom, magam is emlé­kezem azon időre, midőn valami szent borzadás fogta el az embert, hanem most már — a mint mondani Rómában szokták — ezen vétkes, see­lerát kor a tisztviselőt, sőt magát a minisztert is nem azzal a szemmel nézi többé s azt akarja, hogy maga a kormány is az ország érdekében folyvást ellenőriztessék. T. barátom a régi szem­pontból veszi föl a dolgot; de én nem igy te­kintem azt. Ama időkben nem is adott egy bi­zonyos küldöttség véleményt, a nélkül, hogy megvizsgálta volna az államszámadást; pusztán előterjesztette véleményét, és az bizalmi kér­déssé tétetvén, a majoritás által elhatároztatott, hogy a küldöttségnek igazsága van. Nem az a czél a fő, amint azt ő gondolja a számvevőszék fő­czéljának, hogy az ellenőrizze magát a minisz­tert is; én nem ezt mondom, hanem csak azt, hogy a mi vele a számvetésbal közöltetik, azt újólag számítsa össze és adjon az iránt véleményt most legközelebb a számvevőszék fői áll i fásánál: ha. 42

Next

/
Thumbnails
Contents