Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-154
194. országos Blés márczius 28. 1870. 287 szersmind a t, házat a történtekről fölvilágosítsam, néhány perezre türelmet kérek, hogy magát a közgyűlés jegyzőkönyvét és a miniszter rendeletét fölolvassam. Ezekből legvilágosabban ki fog az igazság tűnni. (Ealljuk! Halljuk!) A közgyűlési jegyzőkönyv egyik pontja ezt mondja .• (olvassa) Az igazgató tanács ez iránti fölterjesztésére f. évi febr. 4-én 1555. szám alatt következő leirat érkezett. „A kassa-oderbergi vasút igazgató tanácsának Pesten. A tanácskozás erre áttérvén a napi rend második pontjára, elnök megemlíti, miszerint a nagyméltóságú m. k. közmunka és közlekedési minisztérium az igazgató-tanács részéről felkérve lett, hogy miniszteri biztosát felhatalmazza arra, mikép egy ujabbi közgyűlés egybehivásának kikerülése végett, az igazgató-tanács tagjainak már a jelen közgyűlésen leendő megválaszthatását megengedhesse." Az igazgató-tanács ez iránti felterjesztésere f. évi február 4-éről 1555. sz. a. következő kedvező m. leirat érkezett: ,,A kassa-oderbergi vasút igazgató-tanácsának Pesten. „A tanácskozás erre áttérvén a napirend második pontjára, elnök megemliti, miszerint a nagyméltóságú m. k. közmunka- és közlekedési minisztérium az igazgató-tanács részéről fölkérve lett, hogy miniszteri biztosát fölhatalmazza arra, mikép egy ujabbi közgyűlés egybehivásának kikerülése végett az igazgató-tanács tagjainak már a jelen közgyűlésen leendő megválaszthatását megengedhesse. „Az igazgató-tanács ez iránti fölterjesztésére f. évi február 4-ről 1555. sz. a. következő kedvező magas leirat érkezett : „Midőn ezen igazgató tanácsnak f. évi január hó 28-án sz. a. kelt felterjesztését, rnelylyel tudomásomra hozta: hjgy alapszabályainak módosítása s az igazgató-tanács újjá alakítása ezé Íjából f. évi február hó 28-án rendkívüli közgyűlést hívott össze, helybenhagyólag tudomásul veszem, az érintett jelentésében felhozott indokok folytán felhatalmazom egyszersmind az e vasuttársulat kormány felügyeletével megbízott miniszteri biztost, hogy az egy ujabb közgyűlés egybehivásának kikerülése czéljából az alapszabályokon netán eszközlendö változtatások, valamint az igazgatótanácsba leendő választások általam leendő jóváhagyásának föntartása mellett az igazgató-tanács tagjainak azonnali megválaszhatását engedje meg. „Felhívom egyébiránt az igazgatóságot, hogy jelen rendeletemről az angol-osztrák bankot is értesítse, s a rendkívüli közgyűlésben hozandó határozatok s választások tárgyában felterjesztését hozzám annak idején tegye meg. Budán 1870 évi február hó 4-én gr. Mikó Imre." Miután az igazgató-tanács kérelme eként teljesítve lett, elnök felkéri miniszteri biztos ur ő méltóságát, vajon a választás azonnali megejtését megengedi-e vagy sem ? Miniszteri biztos ur ö méltósága hivatkozással a fönebbi rendelet szerint nyert felhatalmazásra, az alapszabályok elhatározott módosításának és megejtendő választások felsőbb jóváhagyásának föntartása mellett, az igazgatótanács kormányi kinevezéstől nem függő tíz tagjának azonnali megválasztását megengedi. Ezen jegyzőkönyv az eredeti szöveg szerint minden kételyt eloszlat, melyeket a t. képviselő ur felhozni méltóztatott. (Helyeslés jobb oldalon.) De ha neki meg némi kételye van, azon helyzetben vagyok, hogy azt is eloszlatj hatom. A mennyiben t. i. ő a múlt alkalommal azt is állította, hogy a miniszteri biztos az árszabályokra nézve szavazott, erre nézve határozottan mondhatom, hogy az merőben alaptalan állítás, mert a ki a miniszteri biztosi intézmény természetéről, hivatásáról némi ismerettel bír, az bizonyára ilyen állításokat nem tesz. (Helyeslés a jobb oldalon.) Ez tehát egy átalában nem áll. Még csak annyit vagyok bátov I mondani, hogy az egész dolog nem titokban j történt. Sőt sajnálattal kell mondanom, hogy i bár — a mint a vasúttársaság igazgatóságától | értesültem — a jegyzőkönyvnek ezen kivonata, melyet most fölolvasni szerencsém volt, különösön az ellenzéki lapoknak megküldetett, azon lapokban még sem közölték; pedig, miután a kérdés egyben felhozatott, igen óhajtottam volna. hogy az illető lapok közölték volna. Á mi képviselő urnák azon vádját illeti, hogy a vasutaknál nem magyarok alkalmaztatnak, erre nézve meg lehet győződve a kép! viselő ur. hogy ha sikerülni fog minél előbb, mii nél több hazai erőt alkalmazni, és minél tisztábban nemzeti alapokra fektetni az egész közszolgálatot, annak senki inkább nem fog örven| deni mint a miniszter ur, és bizonyára SimoI nyi t. képviselő ur figyelmeztetésére e tekintetben ! nem volt szüksége. A mennyiben néhány adatot | hozott fel. legyen szabad azokat helyreigazitanom. Azt állítja, hogy nincs egyetlen egy magyar inspector sem, sőt e tekintetben hozzám kérdést is intézett, a mire én azon alkalommal azt válaszoltam neki, hogy már most hála istennek — és annak én örvendek leginkább — két érdemes, derék fiatal magyar emberünk van, mindkettő inspector .• Nagy László és Nagy János. Azt kérdezte a képviselő ur tőlem, miként lehet akkor, hogy az illető a minisztériumban van fölvéve? Engedelmet kérek, ő a vasutépité-