Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-153

153. országos ülés márczius 26. 1870. 215 — 2.600,000 forint évenkinti jövedelem, az az, összesen 53,000,000 és néhány százezer írtban van biztosítva. Már most ez az eredeti szerződés csakugyan még az alkotmány visszaállítása előtti időben köttetett és azon tekintetből, hogy akkor köttetett, a magyar kormány érette felelősséggel nem tartozik. Igen, de az eredeti szerződés nem is oly rósz. Ez sem igen kedvező, hanem ha fölveszszük, hogy ez Ausztriának igen nehéz körülményei közt történt, tekintve, hogy ez néhány nappal a szadovai csata előtt történt, a midőn ugy Olaszország mint Németország részéről Ausztria meg volt támadva, akkor bizony az ausztriai birodalom hitele nem a legfényesebben állott, és akkor nagy tőkék beszerzése valóban költséges volt. Tekintetbe véve tehát ezen körülményt, az eredeti coneessio még nem is olyan nagyon drága; hanem van 1867. június 22-ről egy pótszerződés, (Bálijuk!) és ezen pótszerződésben egyenesen kimondatik az, hogy ezen pótszerződés a magyar pénzügyminiszter beleegyezésével köttetett. Itt tehát már a magyar kormány felelős. Ezen pótszerződésben az eredeti 2.600,000 frtnyi biztosíték 2.900,000 írtra emeltetett, és az eredeti 53 millió tőke 58 millióra szaporittatott, és a kormány azon kötelezettséget vállalja magára, hogy a társaság által kiadott részvényekből 5 millió frt ára részvényeket, mint prioritási actiákat alpári megvesz, pedig akkor azok a nominális értéken alól állottak. Ez azon terhes szerződés, a mely ellen nekem kifogásom van. Ezen szerződés 1867-ben június 22-én a magyar pénzügyminiszternek egyenes beleegyezésével, hozzájárulásával köttetett. Ez tehát már többé nem a német kormány, hanem a. magyar kormány tette. De azon eredeti coneessionáriusok, a kik ezen szerződést kapták, nem voltak képesek azt végrehajtani, és a szerint a coneessiónak nem tudom melyik, de világos, egyik rendelete szerint a szerződés megszűnt, a eoncessió elveszett. Ez már ismét a magyar kormány alatt törtónt. Már az első concessionáriusok, a kik Riche testvérek és gr. Porgách Antal és társai voltak, 1867. augusztus 31-én, nem levén képesek a dolgot végrehajtani, átengedték a concessiót Lagrand-Dumonceau-nak; eien LagrandDumonceau pedig a magyar kormány beleegyezésével és hozzájárulásával átvette a eoneessiót. a nélkül, hogy 1867. augusztus 31-én a már tetemesen javult financziális állapotot fölhasználva, a kormány bizonyos könnyítéseket eszközlött volna. De az építést a szerződés értelmében Lagrand-Dumonceau szintén nem volt képes végrehajtani, és 1869. april 21-én a coneessio ismét a magyar kormány által harmadszor is átruháztatott egy társulatra, akkor is hatalmában levén, hogy megsemmisítheti a coneessiót. a mely magában is semmivé lett, és megsemmisíthette volna ezt annyival inkább, mert a mit addig beépítettek ezen társulatok, nem a maguk pénzéből építették, hanem azon 5 millióból, a melynek előlegezésére magát a kormány kötelezte. Tehát 1869-ben megszűnt ezen szerződés, de a kormány ismét átadta az angol-osztrák banknak ezt a nélkül, hogy valamit könnyített volna azon nagy garantián, azon súlyos terhén, a melynek fizetését az ország viseli. Igaz ugyan, hogy bizonyos súlyosító föltételeket szúrtak bele a szerződésbe, igy például, hogy nehezebb síneket, erősebb fataipakat, slippereket alkalmazzanak; sok ily javítás által a szerződést súlyosabbá tették, de csak a vállalkozóknak, nem pedig azoknak , a kik a tőke szerzésére vállalkoztak, és vállalkoztak a szadovai ütközet befolyása alatt drága pénzen. Nem intézkedett a kormány akkor, a mikor kezében volt az intézkedés lehetősége, hogy 6—8 vagy 10 millióval lejebb szállítsa a szerződést, ámbár 1869. áprilisban egészen másképen állott a pénzpiacz, mint 1866 — 67-ben Szadova előtt és után. (Igaz! bal felöl.) Tehát azt mondani, hogy a kassa-oderbergi vasútnak concessiója a német kormányt terheli, egyátalában alaptalan. Eredetileg igen is terhelte a német kormányt; de a főteher, a fösuly, a fővód a magyar kormányt illeti: mert a magyar kormány vállalta el a legsúlyosabb föltételeket, és kétszer kezében levén e coneessiónak megsemmisithetése, mind a kétszer elmulasztotta azt tenni. Ennyit akartam a kassa-oderbergi vasútra nézve mondani. Fölhozatott még, és ma is érintve volt, az idegeneknek alkalmazása és azoknak Magyarország közlekedési eszközeire, való káros befolyása, sok mondatott pro et contra erről; hanem én, t. ház, azt állítom ma is, a mit akkor mondottam. Nem bánom, nem ellenzem azt, hogy egyes kitűnő szakférfiak behivassanak, hanem követelem azt, hogy ezen idegen szakférfiak mellé, kik tökéletesen elismerem, hogy jól fizettessenek, alkalmaztassanak magyar fiatal emberek ugy, hogy azok azon szak férfiak minden lépését láthassák, azért, hogy tanulhassanak. De én kérdem: az önök híres vasutépitószeti igazgatóságukban van-e csak egy magyar felügyelő is? Hollán Ernő: Van! Simonyi Ernő: Azt mondja Hollán Ernő ur, hogy van, kérdem, hogy ki az? Hollán Ernő: Nagy László és egy egész sor. Simonyi Ernő: Nagy Lászlót átvitték a minisztériumhoz, az nincs többé ott Hollán Ernő: Engedelmet kérek, az