Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-148

H8. orrzáciof tHés mamin* 19. 1870. 141 nei megbüntettessenek, nem kivánom megtorolni a hibákat: mert meg vagyok győződve, hogy azon hivatalnokok nagy része, kik a provisorium alatt szolgáltak, részint kétségbeesve az ország jövője fölött, szolgáltak, mert nem volt reményük j az ország föltámadásában; szolgáltak részint azért, mert 1850-ben olyan körülmények voltak, midŐM az intelligentiának egy része keresetétől elvolt űzve, tehát szükségből szolgáltak; ismét meg vagyok győződve arról, hogy talán egy sincs azok között, vagy legalább igen kevesen vannak, a kik bűneiket be ne ismerték volna, tehát bűneiket megbánták. Én nem akarom őket megbüntetni ; de midőn megbüntetni nem akarom, nem akarom másrészt megjutalmazni sem azokat: a kik az országba az ellenséget behozták, a kik az ország eldarabolására segédkezet nyújtottak, a kik az ország alkotmányát fölfüggesztették, akik a lehető legnagyobb törvénytelenségeket követték el. Ezek megjutalmazása politikai bűn, politikai baklövés volna; én tehát nem fogadhatom el ezen okoknál fogva; de nem fogadhatom el pénzügyi tekintetből sem; mert Magyarország részint az elvállalt számos teher. részint a kereskedelmi szövetség következtében, mely a magyar iparnak kilejlését gátolja, Magyarország nem számithat valami különös vagyoni emelkedésre. Mi tisztában vagyunk a felől, mit fizetünk, a meglevőkből mit fizethetünk és egyátalában nem számíthatunk arra, hogy egy vagy két év múlva jövedelmeink növekedni fognak, azonkívül 6y

2 millió deficittel van budgetünk megterhelve és azóta az országgyűlés bölcseségének méltóztatott még ezen deficitet is szaporítani. Méltányosnak tartom azt, hogy a szükségesekre adjunk, habár a tőkének megtámadásával: de helytelennek sartom azt, hogy oly költségek fedezésére adjunk a tőke megsértésével, mint például e nyugdijak költsége. De nem fogadhatom el végre közjogi szempontból sem: mert minden önálló állam önmaga tartozik fizetni hivatalnokai nyugdiját; és ha Magyarország ezen nyugdijakat fizetni akarná, akkor egyszersmind elismerné azok létezésének helyességét. A mely állam nyűg díjrészletet és nem nyugdijt fizet, az nem önálló független állam, hanem része azon államnak,^ melynek pénz- j tarába az illető hányadot fizeti. Éu az Ausztria- < val kötött őszinte benső szövetséget pártolom, de j másrészt kénytelen vagyok kimondani azt, mi- j szerint én a beolvasztás politikájának embere j nem vagyok. Ez ismét egy lépés a belolvasztásra, nem fogadhatom tehát el ennélfogva sem. Mind- I ezen elősorolt indokoknál fogva ezeninditványt, j mely meggyőződésemmel ellenkezik, a tárgya- ! lás alapjául el nem fogadom. (Helyeslés l<ü felől.) Gubody Sándor: (a szókssékről.) T. képviselőház ! Ghyczy Kálmán igen t. képviselőtársam politikai mély belátásának kétségtelen jelét adta, midőn a nyugdijak külön tátgyalását indítványozta. Ha van kérdés, a mely hazáját szerető polgárban nemzeti lételünk és alkotmányos szabadságunk érdekében komoly elmélkedést és nyugodt megfontolást igényel, valósággal ez a kérdés megérdemli azt; t. i. azon kérdésnek eldöntése: kik legyenek a múlt időben szolgáltak közül nyugdijazandók, a t. képviselőház határozatától függ, a nemzet azon grand jury-je elé van terjesztve, a melynek választására befolyással voltak azok is, akik fölött a határozat ki fog mondatni, azon határozat, mely csupán ezen nemzetnek ós a politikailag müveit világnak véleménye, Ítélőszéke elé appellálható. Ha van kérdés, a mely fölötti elmélkedés alkalmával embertársait és hazáját egyenlően szerető polgárban a sziv az észszel, a humanitás a rideg politikával ellenkezésbe jőn, valóban ez az a kérdés. Én ezt önmagámon tapasztaltam, midőn a fölött elmélkedem: vajon lehetnek-e a nyugdijazandók között olyanok, a kik azt megérdemlik, vagy átalábaű lehető-e azokat nyugdíjazni? mert ember vagyok és embertársaim tévedései irányában érzékeny és elnéző ember. De, mert egyúttal a hazának polgára vagyok, és hazámat szerető polgár, a ki annak lételéhez oly hő buzgalommal és forrósággal ragaszkodik mint egy ifjú férj kedvelt feleségének életéhez, (Tetszés.) midőn azoknak megérdemlett büntetésére gondoltam, a kik a szabadság, egyenlőség, téves fölfogás, hiu nagyravágyás, aristocraticus gőg és irigység által félrevezetve, vagy pedig a szükség által kényszerítve, tehetségűket a haza ellen bérbe adták, meglágyul szívem, mert tudom, hogy a büntetések legnagyobbika: egy haza megvetésének kitétetve lenni, és a szenvedések legsulyosabbika egy jóléthez ós kényelemhez szokott polgárnál : ha családjával együtt az élet szükségeivel kénytelen küzködni. De, midőn eszembe jutott hazámnak lealacsonyított, leigázott állapota, midőn reá gondoltam annak majd tizenkét éven keresztüli szenvedéseire, kínjaira, anyagi és erkölcsi süly édesére, a melyekért a nyugdijazandókra nagy vétek súlya nehezedik, a lelkemben felelevenült keserű viszszaemlékezések és az idő balzsama által már majd behegedt sebek újra érzett vérzésének fájdalmai megkeményítették szivemet és szakítottam a szánakozással. Annálfogva en nyugodt lelkiismerettel kimondom, hogy én mindazoktól, a kik a háta-