Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-148

142 148. országos ülés márczius 19. 1870. lomnak — mely e nemzetet törvényen kivül helyezte, mely nemcsak alkotmányos ós polgári jogainkat eonfiseálta, hanem átalános emberi jogainkat is majd két évtizeden keresztül lábbal tiporta — szolgálatában álltak; mindazoktól, a kik közvetlenül vagy közvetve a súlyos rablánezokat nehezíteni, szenvedéseink napjait, éveit hoszszabitani azon kormányt segítették, a nyugdíjazást kivétel nélkül megtagadom. (Helyeslés hal felől.) E megtagadást, uraim, követeli a méltányosság és az osztó igazság, követeli a politikai erkölcsiség, mely egyik nagy biztositéka nemzeti létünknek. „Vessünk fátyolt a multakra," ezen jelszót irta föl kormányunk és a kormány pártja a kiegyezkedési mü homlokára; a múlt országgyűlés ezt mint a humanitás és politikai eszélyesség kívánalmát elfogadta, legalább elnézte. De kérdem ; keresett-e abban valaki oly értelmezést, milyet annak kormányunk adott és ezen fátyolvetés a multakra, melylyel kormányunk bennünket mmden lépten nyomon meglepett, melyet nyíltan hirdet: a szándok, volt elleneink nyugdíjazására megegyeztethető-e az osztó igazsággal ? Midőn ezen hangzatos ós valóban nagylelkűséget lehelő tartalomdús szavak a nemzet előtt tudomásra jutottak, mindenki azt hitte, hogy ez allegoricus kifejezése a „Mi atyánk'

4 ezen alienájának: „miképen mi is megbotsátunk ellenünk vétetteknek." Es ki hitte, ki gondolta volna, s józan értelemmel biró s hazáját szerető polgár agyában megfordulhatott-e a gondolat, hogy azon fátyol csak a multak dicsőségére és a hősiesen küzdött bátor lelkű honvédek emlékére fog boríttatni ? (FölMáttás bal felől: Igás!) Hogy azon fekete oszlop , mely a történelmünkben gyászemlékü Szentgyörgy téren, ama piaezon emeltetett az absolutismus által, azon helyen, hol ez előtt huszonegy évvel a győzelmes honvédsereg a legyőzött ellenség között komor méltósággal fegyverben állott, mely jelenet emlékezetembe örökre be van vésve; gondolhatta-e valaki — ismétlem — hogy még 1870. is Henezit és embereit fogja bemutatni az idegennek mint a haza megmentőit? (Fölkiáítás bal felől: Igaz.'JT. ház! ha már nemzeti kormányunk, melynek elnöke nem régiben itt a házban igy szólt: „Mi vagyunk a 48-a sok" — nem irtózott az elvérzett honvédek emlékét és névsorát politikai okokból a feledékenycég örvényébe dobni ; legalább azt reméltük, hogy azon fekete oszlop, mely nemzetünket a mementó mórira már-már figyelmeztetni áll, ha el nem távolittatott is. de legalább arról azon aranyos betűknek: „Für Vaterland', letöröltését kialkudta. Kérdem a t. házat : miért vérzettek el hát dicső harczos honvédeink, ha Hentzi és emberei a hazáért véreztek el? Ily keserű gúnyt soha nem űztek nemzettel, mely sem politikai tekintettel, sem opportunitással nem igazolható. (Helyeslés bal felől.) Képzelhette-e valaki, hogy azon kormány nemzeti kormány, mely mindazoktól, kik 1848-ban mindenüket a hazáért áldozták, az 1849-ki gyászos katastropha után szenvedések és kínzó nélkülözések közt bujdoklásban, számkivetésben, börtönökben sinlődtek, ide haza megcsonkítva, megbénítva mások kegyelméből, irgalmából koldulással tengődve még az egyedülit az erkölcsi jutalmat az elismerést is megtagadták ; mely kormány az egyeseknek, községeknek a haza érdekében szenvedett káraik megtérítéséért tett rimánkodásaikra füleit bedugta, mely kormány mind azon lelkes hazafiakat, kik a börtönökből roncsolt egészséggel kivánszorogva, vagy a hazaszeretet s honvágy által visszaédesgetve, meszsze földről : számkivetésből haza jöttek, de kiknek a 1848-ki alkotmányhoz ragaszkodásukat semmi szenvedés meg nem törte, s kik mindazon elveket, melyekért üldöztettek, mint egyedüli vagyonukat hozták vissza a hazába, épen és sértetlenül: ugynnezen kormány kitüntetésekben és kedvezményekben részesítse azokat, kik a veszély idején a hazában elbújtak, Pestről Bécsbe, Bécsből Ischlbe, Salzburgba szaladgáltak, jöttek mentek, szőni-fonni a cselszövényt. rnelylyel a moderamen ineulpatae tutelae terére szoríttattunk, kik a küldiplomatiának részvétét életünkért s a szabadságért folytatott harczunktól megsemmisíteni igyekeztek, hirdetvén a külföld előtt, hogy a mi háborúnk nem szabadságharcz, hanem irtó háborúja a nihil habenteseknek az aliquid habentesek ellen, kik Kremsirben a nemzet tudta nélkül országunkat az osztrák birodalomba beolvasztó 4-ten Marz VerfassunI got készítették, hogy végre mindazokat nyugi dijazni szándékozzék, kik a hatalomnak, mely j egyik kezében a nemzet halálos Ítéletét, a máj síkban az öldöklő kardot tartván, nyomult be i a haza földére, szolgálatában leigáztatásunk után ! kutatták az adatokat, melyeknek alapján a ! Kriegsgericht a haza jobbjait bitófán végeztette | ki, kik ellenségeink szolgálatában mindaddig j míg Bécsből a visszavonulási kürt meg nem J fúvatott, gazdag fizetéseik mellett állottak, kik ! Hajnauabbak voltak Haynaunál, és zsandárabbak a zsandárnál, kik előtt magyarnak lenni: közrend elleni kihágás volt; visszavonulni, I szomorkodni: a fönálló rend elleni tüntetés; jaj| gatni, de csak sóhajtani is: fölségsértés volt. Bátran fölszólítom mindazokat, kik valaha | a világ-történelemben búvárkodtak, s kik az | emberi nem történelmét tanulmányozták, mu-