Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-144
144. országos Ülés márczius 14. 1870. 101 Hogyha e tant a t. ház többsége nem fogadná el, hanem azt állítaná föl, hogy minden egyes honpolgárnak joga van a hatóságnak oly rendeleteit nem teljesíteni, melyeket ő saját eljárása szerint törvényelleneseknek magyaráz : akkor a fegyelem minden hadseregben lehetlenné válnék, és egy rendezett államot föntartani nehéz volna. De, a t. jobb oldal ellenében nem argumentálhatok jobban, mint saját végzéseinek, saját törvényeinek idézésével. A védtörvény 10-ik szakasza azt határozza: kinek parancsára, és miként hivassanak szolgálatra a katonák. A honvédtörvény 2-ik és 3-ik szakaszai kimondják hasonlókép : a honvédek miként hivandók szolgálatba. Hasonló rendeletet tartalmaz a népfölkelésről szóló törvény 2-ik szakasza. Kérdem, t. képviselők: 184:8-ban ki rendelte azt, hogy a hadcsapatok kiadjanak ? Eltekintve attól, hogy a felelős kormány miként keletkezett; eltekintve attól, hogy V-ik Ferdinánd koronás királyunk önként jött le Pozsonyba az 1848-ki törvények szentesítésére; hogy honvédelmi miniszterré kineveztetett egy cs. k. hadseregbeli ezredes, kit soronkivül tábornokká emelt a király: hog}^ ez ő fölségének beleegyezésével rendeletet menesztett a magyar hadesapatokhoz, hogy ezentúl a magyar honvédelmi minisztériumnak engedelmeskedjenek; hogy ezen minisztérium alá rendeltettek a Magyarországban elhelyezve levő más nemzetbeli csapatok is; hogy midőn megkezdődtek az ellenségeskedések, nyíltan és a rendes szolgálati utón küldettek a kül országokban levő magyar ezredekhez parancsok, hogy térjenek vissza az országba; hogy a tiz első honvéd-zászlóalj kiállítását a király maga szentesitette és rendelte el; hogy az ellenségeskedések osztrák tábornokok vezérlete alatt kezdettek meg: kérem a t. képviselőket, határozzák meg azon subtilis vonalat: melyik honvéd, és melyik magyar harczos az, a ki törvényesen kiállítva, és melyik ki nem törvényesen kiállítva elegyedett a harczba? Kérem a t. képviselőket, határozzák meg nekem azon subtilis vonalat, hogy a magyar kormány és a törvényhatóságok melyik rendeletei voltak szigorúan törvényesek, melyek nem 1 és határozzák meg az 1848-ki országgyűlésnek, sőt magának a koronás királynak eljárásában mi volt szigorúan törvényes, mi nem ? És miután, t. képviselőház, megvagyok győződve, hogy Önök, kik törvényhozók, az ország színe, most teljes békében, és miután 20 esztendeig rá értek e kérdés fölött gondolkozni, hogy önök igen elágazó véleményben fognák találni egymást, és nehezen fognának megállapodásra juthatni: meg fogják nekem engedni, hogy a katona a harez morajában, midőn a szenvedélyek íöl voltak izgatva, nem volt képes megszabni ezen subtilis határvonalat, melyet önök megszabni nem képesek. (Nyugtalanság.) Nézetem szerint minden katona, kit a kormány s a rendes hatóságok kiállítottak és besoroztak bármely zászló alá, bármilyen alapon lett legyen ezen kormány megalkotva, köteles teljesíteni elöljárójának parancsát; de másrészt jogosítva van követelni mindazon beneficiumot, mely az államban a katonaság részére meg van állapítva. Ebben nem teszek különbséget semmi nemzetiség, semmi zászló között, ezt igy fogadta el az egész polgárosodott világ, mint egyedül helyes elvet. De térjünk vissza t. képviselő urak saját véleményeinkre. 1848—49 után itt rideg hadi uralom terjedt el; ez az annakelőtte a cs. k. hadseregben szolgált tiszteket egyszerűen szökevényeknek tekintette, ugy sújtotta, mint a kik zászlójuk ellen szolgáltak és hadi törvényszék elé állította; a legénységre nézve — mint az hason esetekben történni szokott — Generalpardont hirdetett. Nem respectáltak a katonai hatóságok semmi kinevezést, mely a magyar kormánytól jött, hanem mindenkit, a ki egészséges volt, kegyelem nélkül besoroztak, a kik pedig rokkantak voltak, azok részére megkezdetett egy oly alap gyűjtése, melyben részesült minden rokkant, tekintet nélkül arra, hogy melyik zászló alatt szolgáltak. Ez tény, ezt tagadni nem lehet. Tudjuk mindnyájan, kik az 1848 — 49. évi események következtében fogságba jutottunk, hogy sokkal hamánusabbak voltak irányunkban a katonák, mint a centralista polgári hatóságok, s a rokkant honvédek segélyezése is megszűnt akkor, midőn a Bach-systema bekövetkezett. De t. képviselőház! átmegyek 1867-re. Az 1867-nek összes ténye egybefoglalható e szavakba: „Vessünk fátyolt a múltra," mint azt Tisza Kálmán t. barátom megjegyezte ; de ez { nem jelenthet mást, minthogy senkit oly tettekért, melyek az 1867. évet megelőzték, sújtani nem lehet. Az 1867-ik évben az emiitett rideg, I de átlátszó, s mindenki által érthető katonai fölfogás szerint voltak még a honvédügyek rendezve, és valóbán, igen csodálom, hogy a t. kormány ő fölségének azon tanácsot adhatta, hogy e térről más térre lépjen át: ha,nem volt egyi szersmind kész az uj helyzet minden consequeni tiáját elfogadni. Mert, t. ház, — példákat hozok föl — lehetI séges-e az, hogy ugyanazon egy cs. k. ezredben : két főhadnagy közül az egyik, a ki minden í harczban részt vesz, alezredessé lép elő, mégse-
