Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-144
100 144. országos ülés márczius. 14. 1870 felöl: Vidacs már régen teszi! Egy más hang: Nem várunk önökre !) Simonyi Ernő t. képviselő ur azt mondta, hogy a mostani miniszterek közül többen — köztük én is — tagjai voltak azon 1848-ki törvényhozásnak, mely amaz ígéretet tette, melynek beváltásáról van most szó. (Halljuk!) A mi t. miniszter társaimat illeti, azt gondolom: miután ők teljesen osztoznak azon nézetben, melyet én bátor voltam a törvényhozás ígéreteiről a minap kifejteni, s miután ők azon nézetben vannak, hogy esak azon ígéretek kötelezők, melyeket a törvényhozás mindkét tényezője fogadott el: ez elégséges válaszul szolgál az ő álláspontjukra nézve; ami pedig engem illet, én az 1848-ki képviselőháznak tagja soha sem voltam, (Fölkiáltás a hal oldalon: De a felső háznak!) én akkor a táborban voltam, s a törvényhozás teendőiben részt nem vettem. De méltóztassanak a dolgot fölfogni a mint tetszik, kettőt nem fog bebizonyítani senki: először azt, hogy ezen segélyezés, mely innen kezel eményeztetik, a melyhez, mint mi akartuk, pártkülönbség nélkül mindazon képviselők járuljanak, kiknek körülményei ezt megengedik, valaha az illetők részéről lealacsonyító alamizsna gyanánt tekintethessék; s másodszor, hogy azok, kik a tettleges segélyezés terére léptek, kevesebb érzékkel bírnának a honvéd rokkantak nyomora iránt, mint mások. (Helyeslés hal felől.) Múltkor volt szerencsém azon meggyőződésemnek kifejezést adni, mely szerint minden oly hazafiúi áldozat, — s most Ítéletet mondok magam fölött — mely tüntetéssel jár, elveszti értékét. Ez teljes meggyőződésem; és ha e meggyőződést leküzdöttem a múltkor, midőn itt e teremben tettem azon ajánlatot, melyet máskép másutt tettem volna, ezt csak azon okból tettem, mert meg voltam győződve, hogy igy legalább nem fogja mondhatni senki, hogy sértő alamizsna lehessen az, mi a törvényhozó testület termében a képviselők részéről kezdeményeztetik. (Helyeslés johh felől. Nyugtalanság bal felől.) Önök t. ellenfeleink — ezt meg kell engednünk — nagy ügyességgel védték a terrénumot; sokszor egy kissé mesterségesen is gruppirozták a tényeket akként, hogy — a mint hallottam, — még az is szóba hozatott, hogy az általam tett ajánlat által én talán állásomat akarom megmenteni. Azt gondolom : erre válaszolni fölösleges. — Hanem egy dolog világos és ez az: hogy mi azon a téren állunk, melyre önök maguk utaltak bennünket: a tüntetés nélküli segélyezés terén. Es daczára azon parlamentalis ügyességnek, melyet elismerek, ne méltóztassanak rósz néven venni, ha azt gondolom: parlamentalis ügyességüknek még nagyobb jelét fogják adni, ha elismerik, hogy azon tér, melyen most állanak, merőben tarthatlan s ennek következtében kezet fogva velünk, segíteni fogják azokat, kiknek segélyezésre, istápolásra van szükségök. Elnök : T. ház! Szólásra többé senki fölírva nincs, e szerint tehát a vita be van fejezve. A szabályok szerint joguk van még szólni az indítványozóknak, kiknek indítványát még legalább kilencz tag aláirta. Mindkét indítványnál ez megtörtént. Nem tudom, akarnak-e élni az indítványozó urak a szóval? Ivánka Imre: T. képviselőház! Mielőtt szavaimat — menten minden szenvedélytől és távol minden recriminátiótól . . . (Zaj. Halljuk! Elnök csönget)'} menten minden szenvedélytől és kerülve minden reeriminátiót, folytatnám, az igen t. miniszterelnök ur mostani szavaira kell észrevételt tennem, t. i. azon fölhívására, hogy járuljunk mi is a honvédek segélyezéséhez, magán utón, ezentúl. Erre nézve bátor vagyok azon megjegyzést tenni, hogy mi e térre már 1867-ben léptünk, hogy e tért elfoglalta az országos központi honvédgyülés Vidacs János t. barátom indítványára már régen (Szélső bal felől éljenzés) és igy a kezdveményezés, az előlmenés jogát nem vindicálhatom önöknek. (Andrásy Gyula gróf miniszterelnök közbeszól : Csak most vindicálom!) Még most sem. T. képviselőház! Egy átalánosan elfogadott elvet vagyok bátor elmondani és megbocsátanak, ha talán előadásom folyamában unalmassá válnám. (Jobb felől zaj, a képviselők közül többen távoznak.) A kinek nem tetszik, tessék távozni. (Halljuk!) A ki egy államban él, kötelessége a kormánynak, illetőleg a törvényhatóságnak rendeleteit követni és hogyha e parancs által vagy jogaiban sértve érezné magát, vagy ezeket törvényelleneseknek tartaná, vagy pedig a köztársadalomra nézve károsaknak, akkor jogában áll törvónyszabta utón és módon jogorvoslást keresni, és ezt minden rendezett államban, ha igaza van, meg is fogja nyerni: fegyveres ellenállásra, melyre itt tegnap kétszer történt hivatkozás, csakis akkor lehetne joga, hogy ha előtte erőszakkal elzáratnának a törvényes utak, jogos sérelmének orvoslására. Ebből indulva ki, t. képviselőház : ha valamely kormány szükségét látja annak, hogy hadcsapatokat állítson föl, és ha ennek következtében — felelősségének föntartása mellett ujonezozást rendel el és végrehajtatja a rendes törvényes közegek által: minden honpolgárnak — fölfogásom szerint — kötelesége a kormánynak és törvényes közegnek engedelmeskedni, különösen akkor, ha a kormány ebbeli eljárását a törvényhozás és fejedelem megerősítették.
