Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-144

94 144. omágoi Ölés márczitM 14- 1870. retet most beváltaná. És a nemzet szavának e súlya veszélyes lehetne jövőre, hasonló körülmé­nyek között. Istenem, lehet-e más körülményre gondolni 1 Ha a kibékülés őszinte: lehet-e még hasonló körülményektől tartani? És ez a forra­dalom megakadályozásának a módja ? Tagadom, hogy ez lenne. Szerintem a forradalom meggát­lásának legjobb eszköze: az erkölcsi érzület ápo­lása mellett a nép, a nemzet jogos igényeinek kielégítése. (Igaz!) 3 mert ebben bízom, hogy meglesz, én részemről nem félek a forradalom­tól, mert addig is bízom a nemzet loyalitásában, bízom a nemzet, a kormány okultságában. Mind­nyájan megtanultuk, hogy a forradalom oly vér­fürdő, mely vérfürdőn keresztül bennünket csak kölcsönös romlásra vezethet. Forradalomtól nem telek, én mástól félek, t. urak, s ez a kiilve­szély; mert ki biztosithat bennünket egy kül­megtámadás ellen, s ki mondhatja azt, hogy egykor nem jöhet oly idő, mikor az ország szük­ségesnek fogja találni, hogy a nemzet nagylelkű­ségére appelláljon, midőn ismét szükségesnek fogja találni, hogy a kimeritett nagylelkűségnek, föl­áldozásnak sarkantyút adjon egy uj Ígérettel % De minő súlya leend az uj ígéretnek, ha nem teljesítjük a régit? A nemzet könnyen azon helyzetbe jöhet, mibe az egyszeri szószegő jött, ki fogadását nem tartotta meg; másodízben két esküt kellett letennie, az elsőt arra, hogy mit ígér, s a másodikat rögtön utána, hogy most már meg fogja tartam az előbb letett esküt. Gr. Andrásy egy aláírást tett a ház asz­talára, melyet ő nyitott meg 10,000 frttal. El­ismerem az összeg jelentékeny voltát; de egy­szersmind ki kell jelentenem, hogy az egyéni áldozat nem tágít a miniszterelnök államférfiúi kötelezettségén. En a hivatalnokot átalában sze­retem külön választani az egyéntől; lehet valaki nagyon jó ember s nagyon gyenge hivatalnok, lehet ismét valaki kitűnő miniszter s igen sze­gény ember. Most a tétel végrésze nem áll, de ha állna, mi történnék akkor? s hát szabad-e e kérdést azon térre vinni, hol a nagyobb gaz­dagság a kisebb fölött határoz? Az írás azt mondja, hogy könnyebb egy tevének a tű fokán átbújni, mint a gazdagnak a mennyországba jutni. Nem fogadom el e tételnek szószerinti értelmezését, de szabad-e e kérdést azon térre vinni, szabad-e a polgári érdem koszorúját olyan helyre tűzni, hogy esak a gazdagság nyúlhasson utána ! Ez visszavarázsolná- a,z indulgentiák korát, midőn a bibliai mondat daczára kisebb-nagyobb lelki üdvösséget, kisebb nagyobb pénzért lehet csak venni. Privát áldozatot mindenki tehet, s azzal egyéni érdemeit tehetsége szerint emel­heti, de a nemzet adósságát csak a nemzet fizet­heti vissza, se egyesek, se többek azt nem te­hetik soha; mert senki sem mondhatja magáról, mint XIV. Lajos: „l'état c'est moi." Hivatkoztak itt az elesett honvédekre, hogy ezek mit mondanának? Nincs könnyebb, mint a holtakra hivatkozni és azt mondani, hogy azok mit mondanának: mert nem lehet félni, hogy megczáfoljanak, hogy visszafeleljenek. Én nem tudom, hogy a holtak mit éreznek, hiszen a holtak logikáját még Hamlet sem birta kiku­tatni. íDerüttség.) De azt tudom, hogy egypár honvéd, a ki még él, miként gondolkozik e kér­désről ; tudom, hogy resteli és zokon veszi e kérdésnek a privát adakozás útjára való terelé­sét, és méltán zokon is veheti : mert a privát adakozás, a mennyiben fölemeli az adakozót, legalább annyiban lekötelezi és lealázza az ado­mány elfogadóját. Az 1848-ki Ígéret folytán a honvédek méltán várhatnak egy arany koszorút, egy arany koszorút, mondom, melynek koszorúja jelezze és hirdesse a hálát, az elismerést, aranya pedig képezze a segélyt; ily aláírás utján ellen­ben csak egy csomó bankjegyet fognak kaphatni; és akármennyire nőjön is ez összeg, ez egy oly hant lesz, melynek behorpadása egy szót fog jelezni, hol a nemzeti kötelességérzet lesz elte­metve. Fájdalom, hogy számos ily sír van ké­szülőben ! Ily sírban nyugszanak az úgynevezett Kossuth-bankjegyek; itt nyugszanak a vörös két forintos bankjegyek, melyeknek meg volt tarta­lék alapjok, míg azt Windischgrátz el nem vitte; ily sírban nyugszik az iparosok szállítmányainak ára, pedig e szállítások törvényesen a nemzet részére, a nemzet fölszólítása, a nemzet parancsa folytán tétettek; ós itt feküsznek az elkobzott fegyverek és mások. Oh! e sirok maholnap ugy meg fognak szaporodni, hogy majdan egy kis temetőt fognak képezhetni, a melynek kapujára bátran fölírhatjuk: Itt nyugszik a nemzeti adós­ság, a nemzeti adott szó, a nemzeti igéret. a nemzet becsülete. . Egy hang jobbról: Ügy is kell lenni!) Ezt monda Pulszky Ferencz képviselő ur is, a mit most képviselő ur mondott; ö is he­lyeslő, hogy ugy van, a mint képviselő ur he­lyesli, és talán hiszi is. a mint Pulszky képvi­selő ur hiszi, hogy ez nem is lehet másképen. Motiválta ezt azzal, a mit talán ön is elfoga­dott ; hogy minden demokratia hálátlan. Erre aztán ő maga is rögtön beállott demokratának, mert javaslatunk ellen szavazott. (Derültség.) Már most csak azt nem tudom, hogy azért lett-e hálátlan, hogy az elv rovására demokratává le­hessen, vagy azért lett-e oly hirtelen félelmes demoerata, hogy a nemzet rovására hálátlan le-^ hessen. (Derültség.) Én tisztelek minden politikai véleményt, melynek tiszta meggyőződés és mély erkölcsösség az alapja ; de e nélkül nem tiszte­lek semmit, mert azt hiszem, hogy e nélkül

Next

/
Thumbnails
Contents